Aljonuska nővér, Ivanuska testvér ( orosz népmesefeldolgozás)

Titi Hajnalka: Aljonuska nővér, Ivanuska testvér 

 Valamikor réges- régen,
A közeli erdőszélen,
Túl az orosz királyságon,
Hol a nap nem csupán álom,
Élt egy kedves szegény család,
Bíz' egy tagja sem volt galárd…
Áldás is volt minden napjuk,
Míg egy nap meghalt az apjuk.
Lelki sebük be sem gyógyult,
S édesanyjuk máris meg holt.
-Mi lesz velünk én nővérem?
Csak te maradtál már nékem.
Sírt akicsi Ivanuska,
Aljosnuska karjaiba.
-Meglásd, megsegít az Isten,
Megoldunk mindent mi ketten.
Amíg itt vagyunk egymásnak,
Vegyük isteni áldásnak.
Dolgoznom kell, hogy ehessünk,
Ideje munkát keresnünk.
Csodás dolog a szeretet:
Erőt ad és reménységet.
Vigaszt nyújt a nehéz gyászban,
S békességet, a magányban.
Így a kislány másnap reggel,
Ujjult erővel ébredt fel.
Akadt munka, túl a mezőn
Arattak a búzamezőn.
Ivanuskát ám az napra
Nem volt, hogy kire is hagyja.
Magára hagyni féltette,
Ezért hát magával vitte.
Ámde ahogy egyre mennek,
Könyörgés törte meg a csendet.
Apró lábak lépte alatt,
Nem csak a füvek szomjaztak,
Ivanuska fáradt egyre,
Mert szomjazott minden víz cseppre.
-Aljonuska, szomjas vagyok,
Úgy érzem, mindjárt meghalok.
Hadd igyak a patanyomból!
-Tudod, hogy nem ihatsz abból!
Felelt rá féltőn nővére-Még borjúvá válsz majd tőle!
Ivanuska szót fogadott,
S szomjasan tovább ballagott.
Ám a kút még nagyon messze,
Kiszáradt a kicsi teste.
A Nap is csak egyre izzott,
Minden növényt kiszárított.
S akkor Ivanuska újra,
Vizet lát pár kis ló nyomba.
-Aljonuska szépen kérlek,
Úgy érzem, már nem is élek!
Hadd kortyoljak csak egy kicsit.
-Innod nem szabadna még itt!
Óvta féltőn Aljonuska,
Tudta kiscsikóvá válna.
-Nemsokára odaérünk,
Elsőként majd vizet kérünk.
Pata nyomból nem ihatunk,
Mert mind lóvá átváltozunk!
Bár sajnálta kis testvérét,
S átérezte szenvedését,
Hiszen már csak ő volt neki,
Nem akarta elveszteni.
Nagyot sóhajtott szegényke,
Hisz a kút még olyan messze.
A nap meg izzik, egyre éget,
S kecske nyomban talál vizet.
-Nővérkém menni sem birok,
A kecske nyomból jobb, ha iszok!
-Ne igyál, ha mondom kincsem,
Amúgy rá még időnk sincsen.
Ígérem, ha odaérünk,
Elsőként, majd vizet kérünk.
Aljonuska tovább indult,
Ivanuska térdre borult,
Jót kortyolt a patanyomból,
Át is változott ő attól!
-Gyere, kérlek Ivanuska!
Hallatszott nővére hangja,
Ám a kicsi öccse helyett,
Mellette egy kecske mekeg!
-Mit tettél, te szerencsétlen,
Mi lesz nélküled énvélem?
Sírt a szegény, kicsi árva,
Karjaiban kis gidája.
Szénakazal árnyékában,
Könnye hullik egymagában. 
Ahogy ott sír szomjan, étlen 
Egy kereskedő jön éppen. 
Megsajnálta szegény leányt, 
Sírni látni neki is fájt: 
- Miért keseregsz szép leányka? 
S ő elmesélte bánatába… 
-Mondok én neked most egyet, 
Hadd segítselek meg téged, 
Nem hagylak én már egyedül, 
Gyere hozzám feleségül. 
Jó képű volt ez a legény,
Jómódú és nem is kevély.  
Úgyhogy ő meg igent mondott,
S hátul hagyott minden gondot. 
A kis kecske követhette, 
Díszes edényből etette. 
Átjátszottak sok szép napot, 
Gyermekszobában alhatott. 
Ha fáradt volt dédelgette, 
Harmatos fűvel etette, 
Gondoskodott éppúgy róla,
Mintha még kisfiú volna… 
A férje kedves, jó ember volt, 
Mellette mindene megvolt. 
Napról- napra megszerette, 
S nyugalomra lelt a lelke. 
Jó időben, alkalmanként, 
Elengedte drága férjét, 
Merthogy szép kelméket árult 
Egy nap most is útnak indult. 
Vándor élet kereskedni, 
A pénzért bizony van mit menni.         
A kertben ült Aljonuska, 
Az ölében Ivanuska. 
Altatódalt dudorászott, 
De egy boszorkány elé állott, 
Olyan csúf volt, mint a köszvény, 
Csimborja is volt a fején, 
Állát verte görbe orra, 
S gombás volt minden lábujja… 
Volt ám bűbáj, ami védte, 
Ez volt mindig a segítsége. 
Csalogatta Aljonuskát, 
Hogy most úszni menjen inkább.. 
Ő meg ment megbabonázva, 
Ott követ kötött a nyakába, 
S elvezette ki a tóig, 
Hol sikolya már nem hallik.    
                    És mikor odaérkezett, 
Célba vette a sötét medret. 
Belesétált a habokba, 
Mintha az otthona ott volna.
Lehúzta a kő a mélybe,
Az iszapos sötétségbe, 
Ha küzdött volna is ellene, 
Feljönni nem volt ereje.
Akkor aztán a boszorkány 
Pörgött egyet a lábújján, 
Aljonuskává változott, 
A férje még gyanút sem fogott! 
Csak egyedül a kis kecske 
Tudta, hogy az nem nővére. 
Napokig csak szomorkodott, 
Nem evett és nem is ivott. 
Minden reggel, minden este, 
A vízpartra ült le csendbe. 
Ott kiabált: - Aljonuska! 
Ússz ki hozzám, most a partra! 
A boszorkány észre vette, 
S férjét kérte attólkezdve, 
Hogy vágják le szegény párát, 
Ne várják meg éhhalálát: 
- Nézd hogy szenved, milyen beteg, 
A lába nézd mind, hogy remeg. 
Nem iszik és enni sem tud, 
Napról- napra egyre csak fogy. 
Megsajnálta a jóember, 
Tele volt ő szeretettel, 
De mert nem evett az állat, 
Annyira ette a bánat, 
Úgy gondolta megkönnyebbül, 
Ha a túlvilágra kerül.  
 A boszorkány elrendelte, 
Fűtsenek a kemencébe, 
Az üstöket melegítsék, 
S élezzék a legjobb kését! 
A kis kecske bánatában 
A tó partján állt magában. 
Ott kiabált most is egyre, 
Nővérének közelébe: 
- Aljonuska én nővérkém, 
Ne hagy egyedül ez estén! 
Magas máglyák izzanak, 
Kést éleznek, üstöt hoznak, 
Elveszik az életemet, 
Csak egyedül te menthetsz meg! 
- Ó kisöcsém Ivanuska!-
Hallik Aljonuska hangja-
Hínár csomó a lábamon, 
Homok fekszik melkasomon, 
A kő nem enged kijutni, 
Bárcsak tudnék segíteni! 
A boszorkány türelmetlen, 
Gidát keres nagy mérgében, 
De mert sehol nem találják, 
Elküldi egyik szolgáját. 
- Menj, keresd meg azt a kis férget, 
S próbáld ki rajta a késed! 
Ám a szolga míg kereste, 
Hallotta ahogy mekegte: 
- Aljonuska én nővérkém, 
Ne hagy egyedül ez estén! 
Magas máglyák izzanak, 
Kést éleznek, üstöt hoznak, 
Elveszik az életemet, 
Csak egyedül te menthetsz meg!
- Ó kisöcsém Ivanuska!- 
Hallik Aljonuska hangja- 
Hínár csomó a lábamon, 
Homok fekszik melkasomon, 
A kő nem enged kijutni,
Bárcsak tudnék segíteni! 
Felfigyelt fel rá most a szolga, 
Mindez csak káprázat volna? 
Ámde akkor a kis kecske, 
Egyre csak tovább mekegte. 
- Ússz ki hozzám szépen kérlek, 
A parton a tüzek égnek, 
Öntött vas kazánok forrnak, 
Megfőzni engem akarnak! 
- Ó kisöcsém Ivanuska!- 
Hallik Aljonuska hangja- 
Hínár csomó a lábamon, 
Homok fekszik melkasomon,
A kő nem enged kijutni, 
Bárcsak tudnék segíteni! 
Ez bizony nem csak káprázat, 
Hallotta a hangját a lánynak. 
Azon nyomban felismerte, 
Kezét a szivére tette, 
S az urához szaladt vissza, 
S ott mindjárt elújságolta, 
Mindent amit hallani vélt, 
De még azért elnézést kért, 
Ha mégis megőrült volna,
De az biz Aljonuska hangja. 
Akkor aztán az emberek, 
A tóhoz hálókkal kimentek. 
Kihalászták Aljonuskát, 
S megkötözték a boszorkát. 
Aljonuska életre kelt, 
Szépségével minden betelt, 
Szép ruhába öltöztették, 
A szemét is kifestették. 
A kisgida örömében, 
Hármat bukfencezett éppen, 
Mire aztán láss most csodát:
Kisfiúvá változott át. 
Lett ott olyan vigadalom, 
Mint egy csuda lakodalom!
Táncmulatság, dínom- dánom, 
Hogy nem voltam ott 
Nagyon bánom!