Az elefántok soha nem felejtenek

Titi Hajnalka: Az elefántok soha nem felejtenek... 

Ez a mese Afrikában játszódik, ahol sok elefánt él. Tudod- e hol van Afrika és még milyen állatok élnek még ott? Úgy bizony, élnek itt zsiráfok, majmok és veszélyes oroszlánok is! Az én mesém egy afrikai kiselefántról szól, akit Samunak hívnak. 

 Az elefántok nagy és erős állatok, de nagyon kedvesek és szeretetteljesek. Szeretnek együtt lenni a családjukkal és a barátaikkal. Sok növényt esznek, sok vizet isznak, és sokat játszanak. Az elefántoknak nagy füleik vannak, amivel igencsak jól hallanak és hűsölnek is. Hatalmas legyezőnek használják őket. Agyaraik vannak, amivel védekeznek és ásnak víz után. Ezzel segítve sok más szomjazó állatnak is, hogy vízhez jussanak. Ők ugyanis megérzik, hol vannak a föld alatt az elérhető vízforrások és ezeket ássák ki a hatalmas agyaraikkal. No és persze van egy hosszú ormányuk, amivel szagolnak, kéznek használva enni adnak maguknak, ölelkeznek és trombitálnak.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiselefánt, akit Samunak hívtak. Samu nagyon szerette az anyukáját, aki mindig vigyázott rá és tanította őt. Egy nap azonban elválasztották őket. Egy gonosz orvvadász lelőtte az anyukáját, az agyaraiért. Samu nagyon megijedt és elszaladt. De nem tudta, merre menjen. Eltévett az erdőben. Végül kétségbeesetten sírni kezdett, annyira, hogy már gondolkodni sem tudott. Sírt és trombitált, hátha valaki meghallja őt. De senki sem jött. Csak a madarak csiripeltek és a majmok kiabáltak. Samu egyre jobban félt és egyre szomorúbb lett. Nem tudta, mi lesz vele.

Ekkor megjelent egy kisautó az úton. Egy gondozó csapat jött, akik segíteni próbáltak az elárvult kiselefántoknak. Meghallották Samu keserves trombitálását, és elindultak felé. Amikor meglátták, megálltak.

- Nézd csak! Egy kiselefánt! - kiáltott fel az egyik gondozó.
- Szegény kicsi! Biztosan eltévedt!Valósznülek a mamája már nem él - mondta a másik.
- Gyere ide, kisbarátom! Nem fogunk bántani! - szólt hozzá egy harmadik.- Segíteni jöttünk.
De Samu nem bízott bennük. Félt tőlük. Talán ők is gonoszok, mint az orvvadász, aki melőtte a mamáját? Még jó, hogy neki nincs olyan nagy agyara. Talán most azonnal megölnék. Samu hátrált.
- Ne félj, kicsi! Csak segíteni akarunk neked! - mondta a gondozók vezetője. - Látod ezt a kisfiút? Ő Benji. Ő is velünk van. Nagyon szereti az elefántokat.
Benji egy tízéves kisfiú volt.  Az apja volt a gondozók vezetője. Benji nagyon érdeklődött az állatok iránt, és sokat tanult róluk. Amikor meglátta Samut, azonnal érezte, hogy ez a találkozás egy különleges barátság kezdete.
- Apa! Nézd! Egy kiselefánt! Olyan aranyos! - kiáltott fel Benji.
- Igen, fiam. De nagyon félős is - mondta az apja.- Ha nem fogadja el az ételt és a gondoskodást tőlünk, bele is halhat...
- Miért fél? Mit tehetnénk érte? - kérdezte Benji.
- El kell nyernünk a bizalmát. Talán, ha látja, hogy szeretettel vagyunk iránta, sikerülni fog,- javasolta az apja.
Benji leszállt a kisautóból és óvatosan közeledett Samuhoz.
- Szia! Én Benji vagyok - mondta mosolyogva. - Téged hogy hívnak?
- Samu - nyögte a kiselefánt.

A kisfiú, mintha értett volna elefántnyelven, máris válaszolt:
- Samu? Milyen szép név! - dicsérte Benji. - Honnan jöttél?
- Az anyukámtól - felelte a kiselefánt.

Bármennyire hihetetlen a kisfiú most is úgy válaszolt, mintha értené minden szavát. Ilyen az, amikor a szeretet nyelvén beszélünk.
- Hol van az anyukád? - kérdezte Benji.
- Meghalt - mondta Samu, és elkezdett sírni.
Benji megsajnálta Samut. Odament hozzá és megölelte az ormányát.
- Sajnálom, kisbarátom. Nagyon sajnálom - mondta Benji. - De ne sírj. Mi segíteni fogunk neked. Mi leszünk a barátaid.
Samu meglepődött. Benji nagyon kedves volt hozzá. Nem úgy nézett ki, mintha, bántani akarná őt. Sőt, még még is ölelte! Eddig még csak a mamája ölelte meg. Samu érezte, hogy Benji szereti őt és bízhat benne.
- Tényleg a barátom vagy? - nézett rá a kisfiúra, nagy, kíváncsi szemekkel.
- Én mindig a barátod leszek! - erősítette meg az ígéretét Benji.
- Köszönöm - mondta Samu megnyugodva, és visszaölelte Benjit.
A gondozók mosolyogva nézték őket. Látták, hogy Benji megtörte a jeget Samunál. Látták, hogy a kiselefánt megnyílt Benjinek. Látták, hogy ebben a pillanatban egy új barátság született.
- Jól csináltad, fiam! Büszke vagyok rád! - mondta Benji apja.
- Köszönöm, apa! De mit fogunk csinálni Samuval? Hol fog lakni? - kérdezte Benji.
- Az elefántmenhelyre visszük, ahol sok más elefánt is él. Ott gondoskodunk róla. Talán ott talál magának új családot is - mondta az apja.
- És én is gondozhatom őt? - kérdezte Benji.
- Természetesen! Ő a te barátod! - felelte az apja.
Benji boldogan ölelkezett össze Samuval.
- Hallottad, kisbarátom? Új otthonod lesz! És én foglak gondozni téged! 
Samu egy új otthont kapott, ahol sok más elefánttal élt együtt. De soha nem felejtette el az anyukáját, akit nagyon szeretett. És nagy korában, amikor újra a szabadban élt, soha nem felejtette el Benjit sem, aki megmentette őt és megmutatta neki a szeretetet, hiszen az elefántok soha nem felejtenek. Ők ketten örökké barátok maradtak.