Dömötör, az öszvér

Titi Hajnalka:  Dömötör, az öszvér

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő, ahol sokféle állat élt. Volt ott mókus, róka, bagoly, őz, medve és még sokan mások. Az erdő széle mellett pedig egy tanya állt, ahol egy gazda élt a feleségével és a háziállataival. Volt ott tehén, bárány, tyúk, kacsa, kutya és macska. És volt ott egy öszvér is, akit Dömötörnek hívtak.
Dömötör nagyon szerette a gazdáját és a gazdasszonyt, mert jól bántak vele. Minden nap megetették, megitatták, megfésülték és megsimogatták. Dömötör segített nekik a munkában is: húzta a szekeret, vitt vizet a kútról, szállította a terményt és az árut. Dömötör büszke volt arra, hogy hasznos tagja a tanyának.
Az erdőben élő állatok azonban nem értették meg Dömötört. Nem tudták, hogy miért él az emberekkel, miért dolgozik nekik, miért nem szabadon és önállóan él, mint ők. Sokan kinevették és kigúnyolták Dömötört azért is, mert furcsán nézett ki. Nem volt se ló, se szamár, hanem valami köztes lény. Az öszvér szülei ugyanis egy ló kanca és egy szamár csődör voltak. Ezért hívták őt öszvérnek.

Dömötör sokszor bánatos volt ezek miatt a csúfolódások miatt. Szeretett volna barátokat találni az erdőben is. Egy nap elhatározta, hogy elmegy sétálni az erdőbe, hátha találkozik valakivel, aki kedves vele.
Dömötör elindult az erdő felé. Ahogy ment, hallotta az állatok hangjait: a madarak csicsergését, a farkasok üvöltését, a mókusok cincogását. De senki sem köszönt neki vagy beszélgetett vele. Mindenki elfordult tőle vagy elbújt előle.
Dömötör szomorúan ment tovább. Egyszer csak megláta Sünikét az út szélén. Sünike éppen gesztenyét evett egy kis tálkából.
- Szia! - köszönt Dömötör. - Mi a neved?
- Szia! - felelt a sünike. - Én Sünike vagyok.
- Örülök, hogy megismertelek. Én Dömötör vagyok.
- Örülök én is. Te honnan jöttél?
- Én a közeli tanyáról jöttem. Ott élek a gazdámmal és a többi háziállattal.
- Háziállat? Mi az?
- Hát olyan állatok vagyunk, akik az emberekkel élünk együtt. Ők gondoskodnak rólunk és mi segítünk nekik.
- Miért segítesz nekik? Nem jobb lenne szabadon élni?
- Nem tudom… Én így nőttem fel. Szeretem őket és ők is szeretnek engem.
- Értem… De nem unod magad? Nem hiányzik az izgalom?
- Néha igen… Ezért jöttem el ma sétálni az erdőbe.
- Akkor jó helyre jöttél! Az erdő tele van izgalommal! Gyere velem! Megmutatom neked!

Sünike felugrott és elindult az erdő mélyébe. Dömötör követte őt. Útközben Sünike megmutatta neki az erdő szépségeit: a zöld fákat, a virágos réteket, a csillogó patakokat, a titkos barlangokat. Dömötör csodálkozva nézett körül. Milyen szép ez az erdő! - gondolta.
Sünike és Dömötör hamarosan elértek egy nagy tisztásra. Ott találkoztak Nyuszival, aki éppen répát rágcsált.
- Szia, Nyuszi! - köszönt Sünike. - Tudod, kit hoztam magammal?
- Szia, Sünike! - felelt Nyuszi. - Nem tudom, ki ez a nagy szőrös állat?
- Ő Dömötör, az öszvér. A tanyáról jött. Ő egy háziállat.
- Háziállat? Mi az?
- Hát olyan állatok, akik az emberekkel élnek együtt. Az emberek gondoskodnak róluk és ők segítenek nekik.
- Miért gondoskodnak rólatok? Nem jobb lenne magadnak gondoskodni magadról?
- Nem tudom… Én így nőttem fel. Megszoktam őket és ők is megszoktak engem.
- Értem… De nem félsz tőlük? Nem bántanak meg téged?
- Néha igen… De általában kedvesek velem. Megsimogatnak, megdicsérnek, megjutalmaznak.
- Értem… És nem unalmas ez? Nem hiányzik a kaland?
- Néha igen… Ezért jöttem el ma sétálni az erdőbe.
- Akkor jó helyre jöttél! Az erdő tele van kalanddal! Gyere velünk! Megmutatjuk neked!
Nyuszi felugrott és elindult az erdő mélyébe. Sünike és Dömötör követték őt. Útközben Nyuszi megmutatta neki az erdő izgalmait: a gyors futást, az ugrálást, a bukfencezést, a bújócskázást, a furfangos trükköket. Dömötör lelkesen próbált részt venni a játékokban. Milyen mókás ez az erdő! - gondolta.

 Sünike, Nyuszi és Dömötör hamarosan elértek egy nagy folyóhoz. Ott találkoztak egy vidra családdal, akik éppen halat fogtak.

- Szia, Vidra! - felelt Sünike. - Tudod, kit hoztam magammal?
- Szia, Sünike! - köszönt Vidra. - Nem tudom, ki ez a nagy füles állat.
- Ő Dömötör, az öszvér. A tanyáról jött. Ő egy háziállat.
- Háziállat? Mi az?
- Hát olyan állatok, akik az emberekkel élnek együtt. Ők gondoskodnak róluk és ők segítenek nekik.
- Miért segítesz nekik? Nem jobb lenne saját magadnak élni?
- Nem tudom… Én így nőttem fel. Hűséges vagyok hozzájuk és ők is hozzám.
- Értem… De nem parancsolgatnak neked?
- Néha igen… De általában tisztelnek engem. Meghallgatnak, megbíznak bennem, megtanítanak dolgokra.
- Értem… És nem szomorú ez? Nem hiányzik a vidámság?
- Néha igen… Ezért jöttem el ma sétálni az erdőbe.
- Akkor jó helyre jöttél! Az erdő tele van vidámsággal! Gyere velünk! Megmutatjuk neked!
Vidra felugrott és elindult a folyó felé. Sünike és Nyuszi követték őt. Útközben Vidra megmutatta neki az erdő vidámságait: a halászást, az úszást, a csobbanást, a csúszást, a mókázást. Dömötör kíváncsian próbált részt venni a játékokban. Milyen vidám ez az erdő! - gondolta.

Sünike, Nyuszi, Vidra és Dömötör nagyon jól érezték magukat együtt. Sokat nevettek, beszélgettek és játszottak. Megosztották egymással az élményeiket, a gondolataikat és az érzéseiket. Megtanulták elfogadni és tisztelni egymás különbségeit. Megbarátkoztak egymással.De ahogy teltek az órák, Dömötör rájött, hogy ideje visszamennie a tanyára. Tudta, hogy a gazdája és a gazdasszonya aggódnak érte, és hogy még sok munka vár rá. Búcsút vett az új barátaitól, és megígérte nekik, hogy máskor is eljön hozzájuk játszani. Sünike, Nyuszi és Vidra elbúcsúztak tőle, és megköszönték neki, hogy velük volt. Azt is megígérték neki, hogy meglátogatják őt a tanyán. Aztán visszamentek az erdőbe.

Dömötör boldogan indult haza. Útközben arra gondolt, milyen szerencsés is ő. Két világ között él: az erdő és a tanya világa között. Mindkettőben talált barátokat és örömöket. Mindkettőben tanult valamit és adott valamit. Mindkettőben otthon érezte magát.És ha hiszitek, ha nem, Dömötör azóta is így él: hol az erdőben játszik Sünikével, Nyuszival és Vidrával, hol a tanyán dolgozik a gazdájának és a többi háziállatnak. És mindig mosolyogva teszi ezt.

Láthatod tehát, hogy bár mindenki más és más, de mindenki értékes és fontos is. Ne ítéljünk meg senkit a külső alapján, hanem ismerjük meg a belső értékeit. Ne zárkózzunk el másoktól, hanem nyissunk feléjük. Ne féljünk az újdonságtól, hanem fedezzük fel őket! Ne ragaszkodjunk egyetlen világhoz, hanem élvezzük a sokszínűséget. És legyünk mindig barátságosak, segítőkészek és vidámak.

Mert így leszünk boldogok és így teszünk boldoggá másokat.