Áfonya, a cica

Titi Hajnalka: Áfonya, a cica 

  Áfonya egy kis fekete-fehér cica volt, nagy kék szemekkel, aki imádta a kalandokat. Mindig arról álmodozott, hogy milyen izgalmas dolgokat láthatna és tapasztalhatna meg, ha elhagyná az otthonát. Unalmasnak találta a ház körüli életet, ahol mindig ugyanazt csinálta: evett, aludt, játszott a játékaival, és néha elkapott egy-egy egeret vagy madarat. Áfonya szerette a gazdiját, de úgy érezte, hogy többre hivatott ennél.
Egy napon úgy döntött, hogy elég volt a szürke hétköznapokból, és elindult felfedezni a világot. Elbúcsúzott a gazdijától egy dorombolással és egy nyalintással, majd kimászott az ablakon. A ház előtt egy nagy utca húzódott, amelyen autók száguldoztak fel-alá. Áfonya óvatosan átszaladt az úton, és bevetette magát az erdőbe, amely a ház mögött terült el.
Az erdő tele volt élettel és hangokkal. Áfonya hallotta a madarak csicsergését, a rovarok zümmögését, a levelek susogását és az ágak recsegését. A cica kíváncsian nézelődött mindenfelé, és megcsodálta a zöld fákat, a színes virágokat és a fényes gombákat. Minden nagyon új és izgalmas volt számára.
Áfonya nem volt egyedül az erdőben. Hamarosan találkozott más állatokkal is, akikkel megpróbált barátkozni. Először egy mókussal futott össze, aki egy fán mászkált. Áfonya köszönt neki udvariasan:
- Szia! Én Áfonya vagyok. Te ki vagy?
- Én Mogyi vagyok - felelte a mókus. - Mit keresel itt?
- Csak felfedezem a világot - mondta Áfonya.
- Hát ez nagyon bátor dolog tőled - dicsérte Mogyi, mivel ismert pár házimacskát, akik az udvaron túlra nem merészkedtek - De vigyázz magadra! Az erdő nem mindig barátságos hely.
- Miért? Mi történhet velem? - kérdezte Áfonya.
- Sok veszély leselkedhet rád - mondta Mogyi. - Például vannak itt vadászó rókák, ragadozó madarak és harapós kóbor kutyák.
- Jaj! - ijedt meg Áfonya. - És hogyan kerülhetem el őket?
- A legjobb, ha csendesen mozogsz, nyitva tartod a szemedet és a füleidet, - tanácsolta Mogyi. - És ha bajba kerülsz, mindig keress egy búvóhelyet.
- Köszönöm a tanácsot - mondta Áfonya.
- Szívesen - bólintott Mogyi, aki folyamatosan mogyorót rágcsált - Ha akarod, elkísérlek egy darabon.
- Igazán megtennéd? - kérdezte Áfonya.- Valahogy jobban érezném magam egy tapasztalt erdőlakó mellett...
Így lettek barátok Áfonya és Mogyi, és együtt folytatták az utat az erdőben…és közben sok érdekes dolgot láttak és hallottak. Mogyi megmutatta Áfonyának, hogyan kell makkot szedni, hogyan kell fán ugrálni, és hogyan kell elbújni a ragadozók elől. Áfonya előadta Mogyinak, hogyan kell egeret fogni, hogyan kell dorombolni, és hogyan kell karmolni. Mindketten sokat tanultak egymástól, és jól szórakoztak.

Egy alkalommal azonban történt valami. Amikor éppen egy tisztáson pihentek, megjelent egy nagy, fekete kutya, aki rögtön meglátta őket. Fenyegetően ugatni kezdett, és feléjük rohant. Áfonya és Mogyi ijedten ugrottak fel, és elkezdtek menekülni. De a kutya gyorsabb volt náluk, és hamarosan utolérte őket.
- Segítség! - kiáltotta Áfonya.
- Mit csináljunk? - kiáltotta remegve Mogyi.
- Keressünk egy búvóhelyet! - lihegte Áfonya.
De már késő volt. A kutya elkapta Áfonyát a nyakörvénél, és durván rángatni kezdte. Áfonya nyávogott a fájdalomtól, és próbálta kiszabadítani magát. Mogyi nem tudott segíteni neki, mert csak elbújni volt ereje. Az odúból remegve nézte kis barátját, ahogy az a ronda, gonosz kutya bántja. Azért folyamatosan sikoltozott:
- Hagyd békén a barátomat! Hagyd békén a barátomat! - kiáltotozta egymás után Mogyi.
- Csend legyen! - morogta a kutya. - Ez a cica az én vacsorám lesz.
- Nem hagyom! Segítség! Segítség! - kiáltotta fáradhatatlanul Mogyi. Ereje ugyan nem volt segíteni, de volt hangja, amivel segítséget kérhetett. 
Ekkor meghallottak egy komoly, méltóságteljes hangot. A fák lombjaiból érkezett.
- Hé! Te ott! Hagyd abba!
A hang egy hiúztól származott, aki egy faág alatt lógott. A hiúz neve Posztumusz volt, és ő is az erdő lakója volt. Posztumusz látta, hogy a kutya bántja Áfonyát és Mogyit, és úgy döntött, hogy segít nekik.
- Ki vagy te? - morgott rá a kutya.
- Posztumusz vagyok, a hiúz. És te most nagy bajban vagy, mert bántani merészeled a rokonomat.

- Hogy mit? Ez a kis nyiglic a te rokonod?- csodálkozott el a gonosz kóbor kutya. Közben remegni kezdett a lába.- És ha nem teszem, mit fogsz csinálni? - kérdezte a kutya.
- Megmutatom neked - mondta Posztumusz.
Azzal Posztumusz leugrott a fáról, és rávetette magát a kutyára. A kutyát meglepte a hiúz támadása, és elengedte Áfonyát. Áfonya leesett a földre, de nem sérült meg komolyan. Mogyi odaszaladt hozzá, és megölelte.
- Jól vagy kis barátom? - kérdezte Mogyi.
- Igen, köszönöm - felelte Áfonya.
Közben Posztumusz harcolt a kutyával. A kutya próbálta megharapni, de Posztumusz ügyesen kerülgette őt. A hiúz is harapott, karmolt. Végül a kutya nyöszörgött és vonyított a fájdalomtól:
- Elég! Elég! Hagyj békén! - könyörgött a kutya.
- Csak akkor hagylak békén, ha megígéred, hogy többé nem bántasz senkit az erdőben - mondta Posztumusz.
- Rendben! Rendben! Megígérem! Csak engedj el! - ígérte a kutya.
Posztumusz elengedte a kutyát, aki ijedten elfutott az erdőből. Posztumusz büszkén nézett utána, majd odament Áfonyához és Mogyihoz.
- Hogy vagytok? - kérdezte Posztumusz.
- Köszönjük, hogy megmentettél minket - mondta hálásan Áfonya.
- Igen, nagyon hálásak vagyunk - csatlakozott hozzá Mogyi.
- Nincs mit - mondta Posztumusz. - Én csak azt tettem, amit egy jó barát tett volna.
- Te a barátunk vagy? - kérdezte Áfonya.
- Egy barátnál azért több. A rokonod vagyok. Igen távoli, de azért rokon. 
- Örülök, hogy megismerhetlek drága rokon! - mondta Áfonya.
- Én is örülök - mondta Posztumusz. - Ha akarjátok, csatlakozhattok hozzám. Én ismerem az erdőt, és megmutathatom nektek a legszebb helyeket.
- Szívesen csatlakozunk - mondta Áfonya.
- Igen, nagyon szívesen - mondta Mogyi is.
Így lettek barátok Áfonya, Mogyi és Posztumusz, és együtt folytatták az útjukat az erdőben. Posztumusz megmutatta nekik a patakot, ahol friss vizet ihattak, a rétet, ahol puha pázsiton heverészhettek, és a barlangot, ahol biztonságban alhattak, ha kénytelenek lennének kint éjszakázni.  Áfonya és Mogyi elmesélték neki a saját életüket, és megosztották vele a kalandjaikat. Mindhárman sokat tanultak egymástól, és jól érezték magukat.
Áfonya rájött, hogy az élet nem csak unalom és szürkeség. Sok szépség és izgalom van a világban, ha nyitott szemmel járunk. De arra is rájött, hogy az élet nem mindig könnyű és vidám. Sok veszély és nehézség van, amivel meg kell küzdenünk. Viszont, ha vannak igaz barátaink, akik mellettünk állnak és segítenek nekünk, akkor a nehézségeket is könnyen átvészeljük. És akkor az élet úgy szép, ahogy van, a maga örömeivel és bánataival együtt.

Azt is megtanulták, hogy nem kell nagy erő a segítségnyújtáshoz. Hiszen Mogyinak sem volt ereje. De volt hangja, és segítséget tudott hívni. Vajon te tudod hogy hívj segítséget, ha szükség lenne rá?