Anna egy nap meglátogatta a nagymamáját, aki egy régi házban élt a város szélén. A nagymama nagyon szerette Annát, és mindig mesélt neki a régi időkről, amikor még ő is kislány volt. Anna szerette hallgatni a nagymama történeteit, de még jobban szerette felfedezni a házat, amely tele volt titkokkal és kincsekkel.
Egyik alkalommal felfedezte a padlást, ahol sok régi bútor és doboz volt. Kíváncsian nézegette őket, és meglátott egy poros zongorát egy sarokban. Odament hozzá, és megpróbálta leporolni. Amikor megérintette a billentyűket, meglepődve hallotta, hogy még mindig szépen szól. Anna elkezdett játszani rajta, és észrevette, hogy valami furcsa történik. A zongora dallamára az ablakon keresztül besütött a nap, és melegítette a padlást, annak ellenére, hogy előtte hideg, felhős idő volt.
Anna mosolygott, és tovább játszott. Aztán megpróbált egy szomorú dalt játszani, és akkor észrevette, hogy az ablakon keresztül esni kezdett az eső. Anna elcsodálkozott, és abbahagyta a játékot. Az eső is abbamaradt.
A kislány rájött, hogy ez nem egy átlagos zongora. Ez egy varázslatos zongora volt, amely képes volt megváltoztatni az időjárást a zenéjével. Anna izgatottan gondolta, hogy milyen sok szép dolgot tehetne ezzel a zongorával. Talán segíthetne a szegény embereknek és az állatoknak, akik szenvednek a hidegtől vagy a szárazságtól. Talán megteremthetné a tökéletes időjárást minden nap.
Elhatározta, hogy kipróbálja a zongora erejét. Odaállt az ablakhoz, és kinézett. Látta, hogy az utcán sok ember sietett hazafelé a munkából vagy az iskolából. Anna úgy gondolta, hogy jó lenne nekik egy kis vidámság. Elkezdett egy vidám dalt játszani a zongorán, és akkor megtörtént a csoda. A napfény újra áttörte a felhőket, és szivárványt festett az égre. A szél fújt egy kis frissességet, és hozott néhány illatos virágillatot. Az emberek megálltak az utcán, és csodálkozva nézték az égi jelenséget. Néhányan elmosolyodtak, és köszöntek egymásnak. Néhányan megfogták egymás kezét, és táncolni kezdtek. Néhányan pedig felkiáltottak: "Milyen csodálatos nap!"
Anna boldogan nézte őket az ablakból, és büszke volt magára. Úgy érezte, hogy tett valami jót. De nem vette észre, hogy nem mindenki örült annyira az időjárás változásának.
A nagymama pincéjében Puszi élt az oposszum a családjával.. Puszi egy oposszum mama volt, akinek öt kicsi kölyke volt: Pici, Pötyi, Pöfi, Pufi és Pofi. Puszi nagyon szerette a kölykeit, és mindent megtett, hogy megvédje őket a veszélyektől. Az egyik legnagyobb veszély a talajvíz volt, amely gyakran elöntötte a pincét, ahol éltek. Puszi mindig figyelte az eget, és ha látta, hogy esni fog, akkor gyorsan elvitte a kölykeit egy magasabb helyre.
Ezen a napon éppen hazafelé tartott a kölykeivel, amikor észrevette, hogy sötét felhők gyülekeznek az égen. Tudta, hogy ez azt jelenti, hogy hamarosan esni fog. Puszi sietve mondta a kölykeinek:
- Gyertek gyorsan, ugorjatok a hátamra, meneküljünk a fához! Esni fog!
A kölykök engedelmeskedtek, és sorban felugrottak az anyjuk hátára. Oposszum mama nehézkesen ugyan, de elért a biztonságot jelentő fához. Felmászott.
És akkor hirtelen megváltozott az időjárás. A felhők szétszakadoztak, és a nap kisütött. A szivárvány megjelent az égen, és virágillatot hozott a szél. Puszi nem értette, mi történik. Nem örült a napfénynek és a szivárványnak. Csak aggódott a kölykeiért.
- Vajon ezzel vége a veszélynek? - gondolkodott Puszi kétségbeesetten.
Akkor meghallotta egy kis kutya ugatását. Lenézett a fáról, és látott egy fekete-fehér kutyust, aki fenyegetően csaholt, miközben nézte őket. A kutya Anna kutyusa volt, akit Gavallérnak hívtak. Gavallér nagyon szerette Annát, és mindig vele tartott. Amikor Anna elment a nagymamájához, Gavallér is vele ment. Amikor Anna felfedezte a zongorát, Gavallér is vele volt. És amikor Anna elkezdett játszani rajta, Gavallér is hallotta a zenét.
Gavallér nem tudta, hogy a zongora varázslatos volt. Csak azt tudta, hogy Anna boldog amikor játszik rajta. És ő is boldog akart lenni vele. Ezért amikor Anna kinézett az ablakon, és látta az embereket táncolni az utcán, Gavallér is kiugrott az ablakon, és csatlakozott hozzájuk. De hamar ráunt az emberekre, és elindult felfedezni a környéket.
Gavallér szeretett futni és szimatolni mindent. Sok érdekes dolgot látott és szagolt. Látott autókat és bicikliket, szagolt virágokat és füvet, látott madarakat és macskákat, szagolt kenyeret és sajtot, látott gyerekeket és játékokat, szagolt csontokat és húst. De legjobban szeretett más állatokkal találkozni.
Amikor Gavallér meglátta Puszit és az oposszum kölyköket, nagyon megörült. Úgy gondolta, hogy ezek is játékszerek lehetnek neki. Ezért vidáman ugatott feléjük.
Puszi megrémült, amikor meglátta a kutyát. Csak az járt a fejében, hogy a veszély nem múlt el, hanem inkább csak átváltozott. Úgy gondolta, hogy ez a nagy szájú szőrmók, egy ellenség lehet neki. Ezért dühösen morgott rá.
- Menj el innen! Hagyj békén minket!
Gavallér nem értette, miért morgott rá Puszi. Úgy gondolta, hogy csak játszani akar vele. Ezért vidáman ugrott felé, és megpróbálta elkapni a lelógó farkincáját.
Puszi ijedten húzódott, és megpróbálta elkerülni a kutyát. Puszi aggódott a kölykeiért, akik félelmükben összebújtak a hátán.
- Segítség! Segítség! - kiáltotta Puszi.
-Anna meghallotta Puszi sikoltozását az ablakban. Odanézett, és meglátta a kutyáját, aki halálra rémítette az oposszumot.
- Gavallér , nem szabad!- kiáltott le az udvarra.- Gyere ide hozzám!
Gavallérnak, bár nagyon szerette a gazdiját, most semmi kedve nem volt szót fogadni.
Akkor eszébe jutott a zongora. Talán segíthetne vele az oposszumnak. Azt mindig is tudta, hogy a zene az emberek hangulatára is hatással van. Mi van, ha ez a varázslatos zongora, nem csak az időjárást tudja megváltoztatni, hanem mások hangulatát is. Visszasietett hát a zongorához, és elkezdett egy nyugtató dalt játszani rajta. Azt remélte, hogy ezzel megnyugtatja a kutyáját és az oposszumot.
A zongora hangjára a szél elcsendesedett, és a virágszirmok lehullottak a földre. A napfény továbbra is sütött, de nem volt olyan erős. A szivárvány továbbra is ott volt az égen, de nem volt olyan ragyogó. A zongora zenéje olyan volt, mint egy békés altatódal és a hatására minden és mindenki elálmosodott.
Gavallér meghallotta a zenét, és abbahagyta az ugatást. Megállt, és hallgatta a zongorát. Úgy érezte, hogy álmos lesz. Leült a földre, és behunyta a szemét.
Puszi is meghallotta a zenét, és abbahagyta a morgást. Megnyugodott, és hallgatta a zongorát. Úgy érezte, hogy biztonságban van. Odahúzta magához a kölykeit, és simogatta őket és elaludtak.
Anna örült, amikor látta, hogy a zongora hatásos volt. Látta, hogy Gavallér elaludt, és Puszi megnyugodott. Anna mosolygott, és tovább játszott.
Akkor hirtelen meghallotta a nagymama hangját:
- Anna! Hol vagy?
Anna felismerte a nagymama hangját. Abba hagyta a játékot, és odakiáltott:
- Itt vagyok! A padláson Nagyi!
A nagymama felment a padlásra, és meglátta Annát a zongora mellett ülni. Meglátta Gavallért is aludni az udvaron. És meglátta Puszit is az oposszum családjával egy faág mellett durmolni.
- Mi történt itt?- kérdezte a nagymama.
Anna elmesélt neki mindent: hogyan találta meg a zongorát, hogyan jött rá arra, hogy a zongorának varázsereje van és hogyan próbálta használni, hogy segítsen másoknak.
A nagymama figyelmesen hallgatta Annát, és mosolygott. Azt mondta neki:
- Anna, te egy nagyon különleges kislány vagy. Ezt a zongorát az én nagyapám készítette. Ő adta nekem, amikor még kislány voltam, és azt mondta, hogy csak azok tudják használni, akiknek tiszta a szívük és jó a szándékuk. Én már régóta nem játszottam rajta, mert elfelejtettem, hogyan kell. De te megmutattad nekem, hogy a zongora még mindig él, és még mindig csodákat tud tenni.
Anna boldogan nézett a nagymamára, és megölelte őt. Azt mondta neki:
- Nagymama, én nagyon szeretlek téged. És nagyon szeretem ezt a zongorát is. De nem akarom magamnak kisajátítani. Szeretném megosztani másokkal is. Szeretném segíteni az embereket és az állatokat, akiknek szükségük van rá. Szerinted megtehetem?
A nagymama elgondolkodott egy pillanatig, majd bólintott. Azt mondta neki:
- Igen, megteheted. De vigyázz, hogy ne használd túl sokat. A zongora ereje nem végtelen. Ha túl sokat játszol rajta, akkor elfogyhat a varázsa. És ha nem figyelsz arra, hogy mit játszol rajta, akkor bajt okozhatsz magadnak és másoknak is. Ez a zongora nem játék. Ez egy nagy felelősség.
Anna komolyan bólintott, és megígérte a nagymamának, hogy vigyázni fog a zongorára.
- Megígérem, hogy csak akkor játszom rajta, amikor szükséges. És csak olyan zenét játszom rajta, ami jót tesz másoknak. És ha valaki segítséget kér tőlem, akkor segítek neki.
A nagymama büszkén nézett Annára, és megpuszilta a homlokát.
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/
