Hol volt, hol nem volt, közelebb mint gondolnád , volt egyszer egy falucska, ahol csupa diófával volt tele minden kert. Talán ezért is nevezték ezt a falut Édesdióvölgynek. Nem csak emberek otthona volt ez a hely, itt éltek a diómanók is, akik felügyelték, minden fa épségét, és élőviláguk gondtalan életét.
Itt élt Janó, a diómanó is, mégpedig a legöregebb diófa odvában, ahol otthonosan berendezkedett. Szerette a kis vackát, mindent a maga igényei szerint helyezett el a szobában, s még a hajnali nap fénye is éppen akkor ragyogott be az odú bejáratánál, amikor ébrednie kellett. Minden reggel első dolga volt bebarangolni a fát széltében, hosszában, magasságában , s ha megérkezett Koppáncs Ignác segíteni őt útbaigazítani, hol találhatja meg a legtöbb férget a fa kérgén. Ha sérülést fedezett fel a törzsén, gyógyító varázsvízzel kente be és másnapra már nyoma sem volt a problémának. Ezen kívül gondosan őrizte a madárkák fészkét, s ha a csavargó kakukk odatévedt, hogy kihajítsa Galamb asszonyság fiókáit a fészkükből, varázssípjával el is ijesztette, de úgy hogy nagy ívben elkerülte azok után ezt a helyet!
Képzelhetitek mennyi szörnyűség történhet azzal a diófával, amelyiket elhagyják a diómanók!
Mert a manók is ráunnak egyszer a "mindig ugyanaz" dolgokra. Amikor évtizedeken át minden nap ugyanazt csinálják, egyszer csak elkezdenek álmodozni. Az álmodozásokból vágyak születnek, amiről aztán azt képzelik, csak akkor lesznek boldogok, ha valóra váltják őket.
Ez történt Janóval is. Unta már a mindennapos tennivalókat, világot szeretett volna látni. Hiszen soha nem járt még Édesdióvölgyön kívül, ahol soha nem történik a kakukk üldözésen kívül semmi érdekes. Mennyi kaland lehet kint a nagyvilágban! Álmodozni kezdett hát, csodás mókázásokról és mire észrevette, csak egy dologra vágyott: hogy útnak induljon, és elhagyja Édesdióvölgyet. Úgy tervezte, hogy amikor tele lesz a fa érett terméssel, kiválasztja a legszebb diót és készít belőle egy csodás dió hajót. Amikor elkészül, az első esővel leereszkedik a csatornához, vízre teszi és elindul az ismeretlen, de annál kalandosabb nagyvilágba.
Úgy is lett. Amint kész lett a dió hajó, máris esni kezdett. Még a nagy szél sem maradt el, ami előre segíthette a hajót, a baj csak az volt , hogy nem szerepelt Janó tervében a hideg, s átázott ruhácskái teljesen megdermesztették végtagjait. A dióhajó azonban állta a sarat. Ide- oda hánykolódott a vízzel telt árokban s sebesen a csatorna felé tartott. Olyan gyorsan történt minden, hogy Janó kezdett megijedni. Lehet mégsem kellett volna megvárni az őszt!- sóhajtotta. Vissza nem forgathatta az időt, így hát tovább küzdött a hideg szélben, hogy kiegyensúlyozott maradjon a hajó. Félelme egyre erősödött. Úgy vert a kicsi szíve, hogy majd kiugrott a helyéből. Kezdett elmenni a kedve a kalandoktól. Mielőtt lecsúszhatott volna a csatornába, egy hatalmas undorító leheletű óriás száj vicsorgott rá, miközben tulajdonosa fenyegetően morgott.
- Szent diófa!-kiáltotta el magát Janó, abban a pillanatban meg volt győződve róla, hogy ez élete utolsó pillanata. Behunyta hát a szemeit, mert más nem igen jutott eszébe, s arra gondolt jöjjön aminek jönnie kell... Ám a helyett , hogy az a szörnyű valami lenyelte volna, valaki hirtelen kiragadta az apró hajóból, és felrepült vele vissza az öreg, biztonságos diófára. Leszálltak. Janó csak most merte kinyitni a szemeit.
- Galambasszonyság?- ismerte fel megmentőjét.
- Én bizony! Ez a legkevesebb, amivel megköszönhetem, hogy megmentetted a fiókáimat az alattomos Kakukk Lújzától. De hova indultál ebben a szörnyű időben?
- Világgá.- felelte Janó röviden.
- Világgá?- rémüldözött Galambasszonyság- Ránk nem is gondoltál? Mi lenne velünk nélküled? És a diófával? Az is megtörténhet, hogy nem terem többé rajta egyetlen dió sem. Akkor pedig az emberek kivágják, és oda lesz a gyönyörű otthonunk!
Janó nagyot sóhajtott. Szégyellte, hogy önző módon csak saját magára gondolt, pedig hát hol is lehetne ő boldogabb, mint Édesdióvölgyben!
Galambasszonyság tovább folytatta:
- A nagyvilág tele van veszéllyel egy ilyen apró lényre ezer veszély leselkedhet. A diófa lombjában biztonságban élhetünk mindannyian, mint egy nagy család.
- Igaza van Galambasszonyság, egy dió manó ne vágyjon többre Édesdióvölgynél. Ígérem soha többé nem hagyom cserben az otthonomat, a családomat.
- Azt nagyon jól teszed Janó, hiszen mi egymásért vagyunk.- ölelte át a galamb.
Így történt, hogy Janó a diómanó, soha többet nem álmodozott más világokról, legyőzte kalandvágyát, s továbbra is boldogan élt Édesdióvölgyben, a legöregebb diófa otthonos odvában, amit annyira szeretett, és ahol nem leselkedett rá semmilyen veszély...A legöregebb diófa pedig még nagyon sok évig hozta egészséges terméseit, így hálálta meg Janó manó mindennapos törődését, s nyújtott otthont nagyon sok mókusnak és madárkának.
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/