Volt egyszer egy hópehely. Bár kicsi volt, de nagyon igazi, könnyű és légies. És ahogy táncolt! A nap maga is megcsodálta, a kis hópehely havas táncát. Télen hideg volt, így a hópehely nem félt, hogy elolvad a nap sugaraitól.
De mégis volt valami, amitől a hópehely félt, ő volt az erős szél. Amikor a szél rossz kedvű volt, nagy zajt csapott, csapkodta a szárnyait, és ilyenkor a hópehely azt hitte, hogy a kristályszemecskéi eltörnek és egyszerű hóporrá változnak.
Egyszer a hópelyhet meghívták egy bálba. Mennyire örült! Régóta álmodott arról, hogy elmenjen a bálba. Először is a hópehely, a hótornyába repült. Ott egy új bolyhos bundát, egy mintás kalapot, és egy fehér csizmát vett fel. Aztán elővett egy illatos rúzst, és befestette az ajkait. Beszállt egy hószánba, és odahajtott a bálhoz. Csodálatos bál volt. Valami ismeretlen herceg táncra kérte, és keringőztek, engedve a zene és a tánc varázsának.
De a bál véget ért, és a hópehely visszatért a havas toronyba. Arra gondolt, milyen gyönyörű a tél : fagyos, és dicsőséges. De hamarosan jön a tavasz, ami azt jelenti, hogy el kell olvadnia...
- De nem akarok elolvadni! - kiáltott fel.
A szél meghallotta a hópehely szavait. Azt mondta neki:
- Édes hópehely! Ne aggódj! Tavasszal varázslatos átalakulás vár rád. Vícseppé változol. Egy átlátszó, csodálatos vízcseppé. És nem érzed többé magányosnak magad. Együtt leszel más cseppekkel, olyanokkal, mint amilyen te vagy.
- Addig is hazarepülök, kedves hópehely, mert késő van és ideje aludni - mondta a szél.
A hópehely maga is látta, hogy az idő már későre jár. Megmosta az arcát, megmosta hófehér fogait és lefeküdt. Nem gondolt a tavaszra. Képzeletben messze járt, ott ahol a zene és a tánc örökké él.
S a hópehely elaludt, aludj te is. Az éjszaka csendesen leszállt a mezőkre, az erdőkre, a sztyeppékre, hegyekre. Elaludtak a felhők, és a hold és a csillagok is alszanak. Aludj te is, kedvesem.
Jó éjszakát!
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/
