Volt egyszer egy kis elefánt, aki nagyon szerette volna megtanulni a repülést. Minden reggel kiment az erdőbe, és figyelte, ahogy a madarak szabadon szállnak az égen. Álmodozva nézte, ahogy ezek az apró teremtmények elhaladnak fölötte és azon gondolkozott, hogy milyen fantasztikus lehetne, ha ő is repülhetne.
Egy napon valami érdekes történt. Amikor a kis elefánt kiment az erdőbe, talált egy csomó színes lufit, egy egész csokorral. Beleakadtak egy galagonyabokorba. A kis elefánt nem értette, hogy mi ez a sok színes dolog, de nagyon tetszett neki a látvány, mert mintha ők is repülni akartak volna, akárcsak ő. Állandóan az ég felé ágaskodtak és ahogyan a szél lebegtette őket, egyszer sem gondolták meg magukat, nem hajoltak le, csakis a magasba néztek: a gyönyörűséges kék ég felé.
Közelebb ment hát és az ormányával szépen kibogozta a beakadt részt. Ám ahogyan tartotta az ormányában, egyszercsak azt vette észre, hogy emelkedik. Úgy bizony! Emelkedett, akárcsak a madarak. És ahogy a lufik emelkedtek egyre magasabbra, ő is emelkedni kezdett. De hiszen repült! Hihetetlen volt, de repült! Épp úgy, mint a madarak! A nyári napocska csodálatosan ragyogott, amikor a színes lufikkal együtt a kis elefánt az égbe emelkedett. Az őt követő madárkák, boldogan énekelték a tavasz zenéjét, és sosem felejtették el ezt az élményt. Nézte az alattuk elterülő tájat, és boldogan lebegte át az eget. De hiszen éppen most vált valóra az álma!
Az élmény egyre szebbé vált, és a kis elefánt élvezte az utazást és az édes szabadság érzését.
Azóta, a kis elefánt minden nap kimegy az erdőbe, és a színes luficsokorral újra és újra repül egy kört az égen, ahol közben a madarak dalát hallgatja és az erdő szépségét csodálja. És mindig hálás érzéssel teszi ezt, hiszen pontosan tudja, illik megköszönni minden ajándékot, amit az élettől kapunk...
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/
