A szerencsegyerek, avagy az ördög három aranyhajaszála ( népmese feldolgozás)

Titi Hajnalka:  A szerencsegyerek, avagy az ördög három aranyhajaszála ( népmese feldolgozás)

 Hajdanában réges- régen,

Túl az örök zord vidéken,

Élt egy nagyon szegény asszony,

Ennie sem volt mit nagyon.

De a férje szeretete,

Gyógyír volt a szegénységre.

A gyermekáldás sem maradt el,

Imádkozott minden éjjel,

Hogy jövendő gyermekének

Jusson ennél különb élet.

Jó az isten akarata,

Imádságát meghallgatta:

S aznap mikor megszületett,

A jósasszony így szólalt meg:

-Szerencsés a csillagzat ma,

Hallgassatok jóslatomra:

Ez a gyermek jó király lesz,

A népéért mindent megtesz!

Ment a hír most is, mint mindig,

Meg nem állott a királyig!

Aki a hír hallatára,

Vörös fejjel ugrott lábra:

- Hej azt az ál búskeservit!

Mit fecsegnek már megint itt?!

Még hogy az én kislányomat,

Odaadnám egy parasztnak!

Tervet eszelt az agyába,

Álruhát öltött magára,

Elindult két zsák arannyal,

Hogy beszéljen a jóasszonnyal.

-Jók vagytok, de túl szegények!

Örülhettek, ha megéltek.

Mit kap tőletek e gyermek,

Üres hasat, szeretetet?

Az én drága feleségem

Évek óta terméketlen,

Minden álma egy kisgyermek,

Két zsák aranyat hagyok nektek,

Csak adjátok át őt nekem,

Boldogságban felnevelem!

A szülők bár tétováztak,

Mégis hittek a szavának,

Azt gondolták, hogy a gyermek

Jóslata így valósul meg.

Fájó szívvel, keseredve,

Hogy jót tesznek azt remélve,

Odaadták gyermeküket,

Szegénykét most ki menti meg?

Ott fekszik egy ládikában,

A gonosz király hintajában,

Aki a folyóhoz érve

Bedobta a sötét mélybe.

Jól jött most a jószerencse,

Víz nem ment bele egy csepp se!

Jó asztalos készítette,

Réseit védte a kence.

A király meg hazaindult,

Többet rája nem is gondolt.

S a láda lágyan ringatózva,

Akárcsak egy kis hajócska,

Haladt egész a malomig,

Meg sem álott egész addig.

Ott meglátta a molnár inas,

Kinek vagyona egy lyukas garas.

Felcsillant most mindkét szeme,

Vajon arany lehet benne?

-Megfogtam az isten lábát!

Kiáltott fel akkor mindjárt.

Sebbel- lobbal kihalászta,

Ámde amikor meglátta,

Hogy az isten lába helyett,

Mi benne fekszik, az egy gyerek!

-Milyen ember képes erre?!

Motyogta most elképedve.

A folyó milyen furcsákat hoz!

S bevitte a molnárékhoz.

Öreg volt már mind a kettő,

Hátuk mögött sok esztendő.

De hiába megöregedtek

Gyermekáldást nem ismertek.

Úgy vették hát, a jó Atya

Imájukat meghallgatta.

Átölelték, babusgatták,

Amire vágytak most megkapták!

Telt az idő, múlt sok hónap,

Utat adva rossznak, jónak.

S a kisfiú cseperedett,

Szemrevaló legényke lett.

Akkor tájt az a hír járta:

A király az országot járja.

S az nap, mikor erre tévedt

Még az eső is megeredt!

A molnártól kért menedéket,

S ő beengedte a gonosz népet.

Mindjárt beszédbe elegyedtek,

S alig hitt a saját fülének:

A molnár fia, az a gyerek,

Akit a folyóba vetett!

-Hej, azt az ál búskeservit!

Gondolta a király megint.

A folyó lehet partra vetett,

Ámde most senki sem ment meg!

Agyafúrtan azt gondolta,

Egy levelet küld általa,

A királynőnek egyenesen,

Hogy azonnal intézkedjen,

S ölesse meg még időben!

E parancs állt a levélben.

A legény meg úgy feszített,

Fönt a lován, ahogy csak lehet.

Hisz ilyen fontos feladatot,

A falujában még senki sem kapott!

Bár már alkonyodni látszott,

Egy percig sem tétovázott,

Útnak indult, de a sötétség,

Mindent fedett, nem is kétség.

S amikor leszállt az este,

Eltévedt az idegenbe.

Csak a nagy fák sokasodtak,

Mígnem feltűnt egy apró lak.

Mit tehetett? Bekopogott.

S mindjárt arra be is nyitott.

Akkor látja, bent a tűznél

Egy öreg néne ül a székén.

-Téged mi szél hozott ide?

Kérdezte máris őtőle.

-Királyi levelet viszek messze,

De beborított mindent az este…

Semmit nem látni az erdőben,

Engedj, kérlek megpihennem!

-Jaj, fiam! – sóhajt a néne,

Nem jó helyre tévedtél be!

Rablók tanyája ez a hely,

Kegyelemre itt senki sem lel.

-Hadd jöjjenek, nem félek én,

Húzta ki magát a legény.

Végignyúlott hát a padkán,

És azon mód aludt is már.

Amint éjfélt ütött az óra,

Nyerített a rablók lova.

S már ahogy a házba léptek,

Kérdezték a fehérnépet:

-Hát ez meg ki?- így a főnök. -Szegény vándor , nem árt néktök.

Levelet visz a királynak.

-Hadd lássuk hát!- így a hármak.

Elolvasták a levelet,

Megsajnálták szegény lelket,

Miféle gonosz király küldet

Így halálos ítéletet?!!

Hát így írtak ők egy újat,

Hogy segítsenek a fiúnak.

Reggel, mire útnak indult,

A zsebében már más lapult.

A királynő azt a hírt kapta,

Hogy a lányát neki adja,

Azon nyomban feleségül,

S mindez meg is történt végül.

. Lett ott olyan dínom – dánom,

Hogy ott voltam én sem bánom!

Jó lakott ott gazdag, szegény,

A lantos azóta is zenél!

Akirály mire meghallotta,

A lányát már meg is kapta.

Hiába vágtatott haza,

A pap már őket megáldotta.

-Mit tettél te szerencsétlen?!

Ordítozott erélyesen.

Szegény királynő őfelsége,

Hiába hullt végig könnye…

      -Hiszen a parancsot te adtad! 

-De mondtam nem adom egy parasztnak,

Oda az egyetlen lányom!

Sem a fele királyságom!

Látta a király a levelet,

S nem értette, hogyan lehet,

Rá támadt hát a fiúra:

-Talán csaltál te ostoba? -Nem csaltam én – mondta büszkén,

Egy rebbenés sem volt szemén.

Tiszta volt a lelkiismerete,

-Nem tettem semmit sem vele!

Hacsak nem a haramiák,

Míg aludtam megmásították.

Ez lehet a magyarázat.

Felelt így most a királynak.

-Márpedig most hallgass ide,

A szegények becsülete,

Híre szerint a legnagyobb kincs.

-Nagyobb érték nála bíz nincs!

      -Márpedig én a kislányom,

Csak úgy senkinek nem adom!

Aki őt elakarja venni,

Úgy tudja kiérdemelni,

Ha bizonyítja bátorságát,

Hozdd el az ördög hajaszálát!

Nem csaphatsz be , haj bár sok van,

Ám az övé tiszta arany!

Abból pedig csak három van,

Mindet kérem egy csokorban!

-Nem csaplak én be királyom,

Életem kezedbe ajánlom.

Hogyha ez a kívánságod,

Elhozom neked, meglátod!

A király meg máris örült,

Hogy meggyőzni őt sikerült.

Onnan aztán nem jön haza!

„Most majd véged!"- ezt gondolta.

Elindult azzal a legény,

Lelkesen, mint mindig szegény,

Majd csak elért egy városba,

A kapuőr így szólította:

-Mihez értesz, mondd meg nekem?! 

-Sok mindenhez, mi kell éppen?

      -Azt tudod- e, hogy a város kútja

A szomjunkat miért nem oltja?

Régen bor folyt bőven benne,

Ma már tiszta víz sem jönne.

-Bár a választ még nem tudom,

Visszajövet majd megmondom.

Csak engedj át , s nem felejtek

Segíteni majd tinektek.

Azzal hát tovább engedték,

Majd egy újabb városhoz ért.

Ott is szintúgy kifaggatták:

Tudod- e, hogy az aranyfánk,

Miért nem terem még levelet sem?

Nem tudom a választ én sem,

Ámde mire visszajövök,

Egész biztos, hogy rájövök!

A fiú most így ment tovább,

Idegenbe , hol még nem járt,

S mikor egy nagy folyóhoz ért,

Ott talált egy öreg révészt.

- Mihez értesz?- kérdi ez is,

Ehhez- ahhoz- mondta most is.

Hát akkor csak mondd meg nekem,

Miért kell folyton itt eveznem?

      -Bár a választ még nem tudom,

Ha visszajövök, majd megmondom.

Túl a folyón, egy fekete lyukba

Tátongott a pokol kapuja.

A legény hát mit tehetett,

Bekopogott ahogy illett.

Az ördög épp nem volt otthon

Öreganyja ült a trónon.

-Hát te mit keresel fiú?

Hogy lehettél ilyen hiú,

Hogy eljöttél ilyen messze,

A túlvilágnak a kertjébe?

-Szeretem a feleségem,

De az apja olyat kért tőlem

Amit csak e helyen lelek,

Segíts nekem, szépen kérlek!

Az én szerelmemnek egyetlen nagy ára:

A fiad három aranyhajaszála!

Tetszett a legény az ördögi anyónak,

S úgy döntött segít a szegény halandónak.

- Tetszel nekem, segítek, hát gyere

Nem venném szívemre, ha bajod esne!

Ott helyben pró hangyává változtatta

S szoknyája ráncába elbújtatta.

-Lenne még három kérdésem is néném

Ha lehet a választ még ezekre kérném.

-Jól van- mondta- de most csendben legyél,

Különben a fiam azon nyomban lenyél!

Hazajött az ördög, üvöltözni kezdett:

-Anyám, hová dugtad? Emberszagot érzek! -Jaj te szerencsétlen, hogy is mondhatsz ilyet,

Egész nap súroltam, le is mostam mindent!

Egyél inkább, unszolta, s az neki is látott,

Mint aki sosem evett, úgy bevacsorázott!

-Vakarj kicsit- kérte tele hassal anyját,

S amint élvezkedett, elnyomta a buzgóság.

Az anyóka menten kitépett egy szálat,

Ámde ez még csak egy. Hogy szerezzen hármat?

Felébredt az ördög: - Mi történt?- így kérdi,

-Csak rosszat álmodtam- mondja anyja néki.

Egy kútról, amiből bor folyt nem is régen

Ma pedig már víz sem folyik abból éppen.

-Na hát! Ha- ha ! Nevet jó nagyot az ördög,

Egy csúnya varangy él ott a kövek között!

Ha azt megölnék újra víz lenne a kútban,

Ámde az emberek nem tudják, hogy ott van!

A vénasszony megint vakargatni kezdte,

S amint elaludt a másikat is kitépte.

-Jaj jaj! Mi van már megint? –felriadvakérdi.

-Megint egy rossz álom- mondja anyja néki.

-És most mit álmodtál? Néz rá nagy szemekkel.

S az anyja válaszul eképp sorolta el:

-Egy aranyalma fát láttam, nem termett rajta semmi.

De, hogy mi okozta, azt senki sem érti.

- Hát nem tudják, mert ostobák! – feleli morogva.

Egy egér rágja a gyökérét, csak ennyi a baja.

Ha azt az egeret megölnék ott helyben,

A fa még azon nap aranyalmát terem!

Na de most már anyám, fel ne ébressz újra,

Ha mégis megteszed megpofozlak nyomba!

Az öregasszony ígérte, többé nem zaklatja,

Csak, hogy még kellett a harmadik szál haja!

Felugrott az ördög sokkal dühösebben,

De az öregasszony csitította csendben.

      -Talán én tehetek a saját rossz álmomról?

Kíváncsian néz rá az ördög is akkor:

-Na mondd csak mi volt az, ami megijesztett? 

-Csak a folyón a révész, annyit meg nem értett,

Miért neki kell folyton amott eveznie?

-Ha- ha – ha! Hát ennyi? Nem tudsz még ennyit se?

Miért nem adja másnak az evezőlapátot?

Ha odaadja , nem kell ő evezzen már ott!

Megvolt hát a válasz, s az aranyhajszálak,

Nem zavarta többé az álmát a sátánnak.

Reggel aztán mikor újra útra indult,

A szoknyája ráncából, a kicsi hangya kibújt,

Át is változtatta, igaz valójába,

Indulhatott útnak végre a palotába.

Megköszönte szépen mind a segítséget,

S maga mögött hagyta a mély sötétséget.

A folyónál azzal kiokosította a révészt,

Nem is vett el tőle a fuvarért már kézpénzt!

Majd a két városnak vitte meg a választ,

Nem nyújthatott nekik ennél nagyobb támaszt!

Két szamarat kapott s aranyat , mit elbírt,

Vitte gyorsan haza feleségének a jóhírt!

A király meg most is irigykedve nézte,

Hogy ez a paraszt gyerek eztet is túl élte?!

- És mi ez a sok vagyon? Hol szerezted?- kérdi.

Gondolta a legény, most majd ad ő néki!

Egy folyón túlról hoztam, arany terem arra

Meggazdagszik mindenki, aki elmegy oda!

Több sem kellett neki, útra kelt a király

A kapzsiság nagy úr, mindig többet kíván!

S amint a révésznek beszállt a csónakjába,

Máris a kezébe kötött ki a lapátja!

-Húzd magad!- mondta, s azon perc elszaladt,

Még a lábnyomának a szaga sem maradt!

A király meg azóta helyette ott evez,

Nem tudja szabadulást onnan, hogyan szerez.

A sok gonoszságért ez a büntetése,

Nincsen olyan bolond, aki őhelyette

Akarna evezni örökkön- örökké…

A boldog mesevég, az ma is csak a jóké!


Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó

Kedvencek

Akiane Kramarik: a kislány aki már 8 évesen művész...

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/