Egyszer volt, hol nem volt volt,
Ott a messzeségben,
Élt egy öreg király,
Lányával békében.
Messze nagy birtokán
Nőtt egy akkora fa,
Hogy az eget verte
Magasságos csúcsa!
Egy nap a királylány
Éppen arra sétált,
Mert az egész ország
Nagy csodájára járt;
Megnézi hát ő is,
Gondolta a szentem,
Ám egy erős vihar
Elrabolta menten!
Fel is repítette, a fa
Magas csúcsára...
Azontúl is messze,
El egy más világba.
Bánkódott a király
S kihirdette éppen:
Jelentkezzen mindjárt,
Ha van ki segítsen!
Jöttek a daliák,
Sorakoztak egyre,
De mind fel is adta
Alighogy elkezdte.
Búsult a jó király
Hullott ezer könnye:
Szegény kicsi lányát
Nincsen ki megmentse!
Zöld fűvel kirakott
Harmat dús vidéken,
Élt egy kanász legény,
Kanász János néven.
Mígnem egy napon a
Kedvenc malackája,
Azt mondta tud gyógyírt,
A király bánatára.
Elindult a legény,
Ment a jó tanáccsal.
Úgy tervezte ő még mi nap,
Beszél a királlyal!
– Vágasd le, királyom,
A legnagyobb marhádat,
S varrass nekem bocskort, ruhát,
Majdhogy nem nyolc párat!
Úgy is tett a király,
János pedig indult:
Felöltötte a bőr ruhát,
Lábára a bocskort,
S mászott is fölfelé,
Nem kertelt melléje!
Már látni sem lehetett,
Ám hallatszott fejszéje:
Hogyan hasít épp vájatot
Minden lépéséhez!
Mígnem hosszú idő után
Fölért a tetejéhez.
– No ide is föl értem!
Sóhajtott Jánoska,
Egy óriás levélre
Ugrott ezt kiáltva:
– Szerbusz világ!, hangzott,
Biztos volt, hogy vége.
De lássatok csodát,
A bátorság megérte!
Itt is ugyanolyan világ volt,
Mint lentebb,
Csak talán a színe
Valamivel teltebb.
El is érkezett ő
Egy palotához mindjárt.
Ilyen messze bíz ' ő
Életében nem járt!
– Hová mész Jánoska?
Csilingelt egy lágy hang.
Épp így csilingelhet
A tündérföldi harang...
Ám amikor föl néz
Ki állt az ablakban?
Jó királyunk lánya,
Talpig színaranyban.
Elbújtatta gyorsan
A régen várt vendéget:
– Ha az uram meglát,
Menten fel fal téged!
Meg is jött a sárkány,
Nagyra nyílt az orra,
Mintha a házában
Idegen szag volna!!
Hej de meg találta,
Szegény Jánoskánkat:
S finom falat helyett,
Befogta szolgának.
Dolgául meghagyta,
Hogy lovait etesse,
Ám de azt a gebét
Tovább éheztesse
!Ha árpát kér búzát,
Ha búzát kér vizet,
Adjon neki, s nem
Azt amit éppen szeret!
Úgy is tett Jánoska
Legalább míg látta,
Úgyis túljár eszén,
Mikor nem is várja!
Közben a királylány
Azon volt mi legyen,
Hogy sárkány urának
Kedvére, hogy tegyen?
Hízelgett, csókolta,
Mintha úgy szeretné,
Borral is itatta,
S közben kérdezgeté:
- Mond meg drága uram,
Az erőd hol van rejtve?
Kedves asszonykádnak
tegyél a kedvére...
Addig csak kérlelte,
Addig noszogtatta,
Míg nem csak a sárkány
Végül elárulta:
Lenn a patak mellett
Él egy barna medve,
Abban is egy nyúl,
Kiben el van rejtve,
Egy apró skatulya
Tele nyolc darázzsal
Aki ezt széttöri
Elbán a sárkánnyal!
Másnap hát a sárkány
Elindult vadászni,
Jánoska, mint mindig,
A sárkányt szolgálni.
Kinn az istállóban,
A lovakat itatta,
Amikor a gebe
Nevén szólította:
- Hallod-e Jánoska!
Hozz nékem parazsat!
Meglásd, nem bánod meg,
Nekem az jó falat!
Aztán pedig vedd föl
Azt az aranyruhát,
Ami ott díszeleg
S gombja ezer karát!
Úgy is tett Jánoska,
Hozta a parazsat,
Aranyló paripa lett
Is egy pillanat!
Felvette a ruhát
Föl szállott a lóra,
Kettejük szépsége
Az eget beragyogta!
Futott a királylány,
S elmondta a titkát,
Hogyan is győzheti le
A gonosz sárkányt.
Indultak lám rögtön,
Le a patak partra,
Hol a barna medve
A málnást kajtatta.
Jánoska sem volt rest,
Felemelte kardját,
Mire a medve feje
Csak ketté vált!
Kiugrott a nyúl is,
Nosza uccu neki!
De Jánoska kardja,
Máris ketté szeli!
Kiesett a nyúlból
Nyomban a skatulya,
Benne a nyolc darázs
Ugrált ide- oda!
De Jánoska látod
Most sem hagyta magát,
Felkapott két követ
S csapott is akkorát,
Hogy holtan omlott szét
A doboz tartalma;
S távolban a sárkány
Ereje, hatalma!
Száguldott is János
Paripája hátán,
Boldogan ölelte
Mindjárt a királylány!
Hát még mikor látta
Lányát jó királyunk!
Lett ott öröm, lagzi,
S minden mire vágytunk!
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/