A csodálatos mesekönyv

Titi Hajnalka: A csodálatos mesekönyv 

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép királyság, ahol egy jószívű király uralkodott szeretett feleségével. Szerette nagyon a nép, a gonoszságnak még híre sem volt ezen a vidéken, boldogan éltek az emberek, s végezte mindenki a maga dolgát. De nem volt teljesen boldog a királyi pár, hiszen hosszú éveken át, hiába várakoztak, nem jött a gyermek áldás. A királynő fáradhatatlanul imádkozott, mígnem egy nap maga Tündérkirálynő jelent meg előtte, s azt mondta:

– Ne szomorkodj tovább királynő, megáldalak téged! Gyermeked születik, aki örökli majd a te szépségedet, a király jóságát, s nevetésétől még a gonosz szívek is meglágyulnak.

Úgy is lett. Egy csodálatos reggelen végre megszületett a királyi gyermek, egy gyönyörű, kis királylány, akinek a nevetése meglágyított minden emberi szívet, még a legkonokabbakét is. Nem is volt boldogabb család, az egész világon. Játékosan, nevetgélve teltek mindennapjaik.
Az idő gyorsan telt, s a kicsi lány egyre csak nőtt, mígnem belépett a 10-ik esztendejébe. Natália születésnapja, nemzeti ünnepnek számított a birodalomban, ami azt jelentette, hogy az emberek szabad napot kaptak, és mulatott ott mindenki, még a legutolsó koldus is kapott a szülinapi tortából! Feldíszítették az egész országot, kiváltképp a palotát. Csak a zenészek és a bohócok dolgoztak ezen a napon, szórakoztatták a népet. Olyan volt, mintha örökké tartana, ez a felhőtlen boldogság, ami a királyi család kiváltsága volt, a kicsi királylány születése óta.

Valójában azonban a gonosz, sötét erők most is, mint mindig, a jó ellen szervezkedtek. Míg ők mulatoztak a palotában, Szélia a sötét oldal királynője, gonosz szándékkal feléjük közeledett. Egyetlen célja volt a világon, mégpedig az, hogy megerősítse a hatalmát. Attól sem riadt vissza, hogy a fekete mágiát használja, s kitanulta minden boszorkány tudományát. El lehet képzelni, milyen hatalmas erővel rendelkezett!

– Natália a neved, ugye?
– Igen.- felelte remegő hangon a kislány- Miért raboltál el?
– Veszélyt jelentesz a hatalmamra! Márpedig ezt nem engedhetem!
– Én veszélyt?- nézett fel rá csodálkozva a gyermek- De hisz a légynek sem ártok! Nem ismerlek téged, miért jelentenék én veszélyt?
– A varázsgömböm szerint az a gyermek semmisíti meg a hatalmamat, akinek a nevetése meglágyít minden emberi szívet. Az emberek azt beszélik, te vagy az a gyermek! Te és a csodálatos mesekönyv, ez a páros az egyetlen, ami legyőzhet engem!
– A csodálatos mesekönyv?
– Igen!- s újával egy régi, porosodó könyvre mutatott, amely egy különleges kis szekrénybe volt elzárva a terem közepén.
– Soha nem hallottam róla. Mitől csodálatos ez a mesekönyv?
– Mert ebben a könyvben mindenkiről szól egy mese, ami jól végződik. És a rosszat jóvá, a jót pedig még jobbá változtatja, mire vége a mesének. Azonban csak akkor működik, ha te olvasol fel belőle.
– Rólam is van benne egy mese?
– Igen.
– És rólad is?
– Igen. De hogy miről is szól, soha nem tudjuk meg.
– Ha veszélyt csak a mesekönyvvel együtt jelentek, miért hoztál ide? Én soha nem kerestem volna a könyvet.- nézett rá kérdőn Natália.
– A könyv viszont megtalált volna téged.
– A könyv? Ugyan, hogyan?
– Megvannak a módszerei, elhiheted. Ezért zártam el, a kulcsot pedig a nyakamban őrzöm éjjel nappal.
– És velem, mit fogsz tenni?
– Még nem tudom, de azt hiszem megöllek.- mondta hidegen a gonosz királynő.
Natália gyomra összeszorult. Attól félt valóban ez utolsó éjszakája. Hiába volt fáradt és kimerült, ezen az éjjelen aludni nem tudott. Összekucorgott kicsi ketrecében, a térdét átkarolva kezdett sírni, csak úgy potyogtak a könnyei egymás után.

– Ha megtudod szerezni a kulcsot, mi elolvashatnánk... A nyakában van, mindenhova magával viszi..
– Mindjárt hozom!- felelte lelkesen , s elindult.
Ez gyorsan ment- gondolta a kislány. Végre felcsillant a remény, hogy mégsem kell meghalnia, s kijuthat innen. A macska hamar visszajött a kulccsal a szájában. Még a zárat is kinyitotta , mire a könyv fényesen ragyogni kezdett, felemelkedett s a ketrecben raboskodó kicsi királylány elé repült. Akkor aztán kinyílt, de nem csak a csodálatos mesekönyv, hanem a ketrec zárja is! Ámulva nézték mindketten, de sokat nem habozott Natália, fogta a könyvet és az alvó királynő mellé ülve, elkezdte felolvasni a róla szóló mesét:
– Szélia meséje....
A gonosz királynő már az első szavakra felébredt, de nem tudott semmit tenni. Kénytelen volt végig hallgatni az egészet. Mire a királylány a végére ért, olyan szelíddé vált, mint egy bájos anyuka. Még az utazáshoz uzsonnát csomagolt a kislánynak.
– Nem használhatom többé a fekete mágiát gyermekem- mondta- muszáj lesz az erdőn át haza indulj. Ne feledd, a könyv megvéd, majd minden veszélytől, csak használd! Vigyázz magadra kedvesem!- megcsókolta a kislány homlokát búcsúzóul, és útjára eresztette.

– A végén pedig megtudhatod mit hoz a jövő.
– Nahát!- csillant fel az oroszlán szeme- Az engem is érdekelne! Talán mégis én leszek az állatok királya?
– Nem tudom. De szívesen felolvasom neked.
– Végül is ráér, ha utána megeszlek!- mondta az oroszlán, s a kislány lábaihoz feküdt, aki máris olvasni kezdett:
– Az oroszlán meséje....
Mondanom sem kell, mire a végére ért, az oroszlán olyan szelíd lett, akár egy kiscica. Boldogan ölelkeztek össze, s megígérte , hogy ő majd a hátán elviszi a Rengeteg erdő végére, s óvni fogja, hogy baj ne érje.
Úgy is lett. Hét nap és hét éjszaka után megérkeztek az erdő végére. Ott aztán búcsúzóul még egyszer megölelték egymást, s a kislány elindult a hosszú, köves úton otthona felé. Messziről már látni lehetett a palotát, s minél inkább közeledett, annál lelkesebben szaporázta lépteit, hogy mihamarabb szülei karjaiba omoljon.
Hej, de boldog volt a király és a királyné! De örült ott a nép is! A király ezt a napot is ki hírdette munkaszüneti napnak, s ünnepeltek nagy dínom- dánommal egész reggelig!
A csodálatos mesekönyv a királyi könyvtárba került . Még nagyon sok éven át segítette semmissé tenni a gonoszságot a birodalomban. Natália az ellenségeivel együtt fogyasztotta el a vacsoráját, valahányszor hadat üzentek, sőt még mesét is olvasott a vendégeknek! Nem is volt békésebb időszak soha máskor, egész Meseországban!