Titi Hajnalka: A csodálatos mesekönyv 

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép királyság, ahol egy jószívű király uralkodott szeretett feleségével. Szerette nagyon a nép, a gonoszságnak még híre sem volt ezen a vidéken, boldogan éltek az emberek, s végezte mindenki a maga dolgát. De nem volt teljesen boldog a királyi pár, hiszen hosszú éveken át, hiába várakoztak, nem jött a gyermek áldás. A királynő fáradhatatlanul imádkozott, mígnem egy nap maga Tündérkirálynő jelent meg előtte, s azt mondta:

– Ne szomorkodj tovább királynő, megáldalak téged! Gyermeked születik, aki örökli majd a te szépségedet, a király jóságát, s nevetésétől még a gonosz szívek is meglágyulnak.


Úgy is lett. Egy csodálatos reggelen végre megszületett a királyi gyermek, egy gyönyörű, kis királylány, akinek a nevetése meglágyított minden emberi szívet, még a legkonokabbakét is. Nem is volt boldogabb család, az egész világon. Játékosan, nevetgélve teltek mindennapjaik.
Az idő gyorsan telt, s a kicsi lány egyre csak nőtt, mígnem belépett a 10-ik esztendejébe. Natália születésnapja, nemzeti ünnepnek számított a birodalomban, ami azt jelentette, hogy az emberek szabad napot kaptak, és mulatott ott mindenki, még a legutolsó koldus is kapott a szülinapi tortából! Feldíszítették az egész országot, kiváltképp a palotát. Csak a zenészek és a bohócok dolgoztak ezen a napon, szórakoztatták a népet. Olyan volt, mintha örökké tartana, ez a felhőtlen boldogság, ami a királyi család kiváltsága volt, a kicsi királylány születése óta.

Valójában azonban a gonosz, sötét erők most is, mint mindig, a jó ellen szervezkedtek. Míg ők mulatoztak a palotában, Szélia a sötét oldal királynője, gonosz szándékkal feléjük közeledett. Egyetlen célja volt a világon, mégpedig az, hogy megerősítse a hatalmát. Attól sem riadt vissza, hogy a fekete mágiát használja, s kitanulta minden boszorkány tudományát. El lehet képzelni, milyen hatalmas erővel rendelkezett!

Amikor megjelent a palotában, fekete fellegek borították be az eget, síri csend támadt, s beborított mindent a sötétség. Alig egy pillanat volt az egész, nem is szólt semmit, de mire ismét világos lett, a királylánynak nyoma sem volt.
Az emberek még mindig némán álltak, mozdulatlanul. A királynő sikolya törte meg csendet, ahogyan gyermeke nevét kiáltotta. A kislány nem válaszolt. Rémülten keresték, először csak a palotában, majd a nagy tömegben, sikertelenül. A király parancsot adott, az egész hadseregnek, hogy fésüljék át a birodalmat. Minden próbálkozásuk hiába való volt. A kislánynak nyoma veszett.
Hogy is találták volna, amikor ő már rég egy másik országban volt, mégpedig Szélia birodalmában, aki egy ketrecbe zárta, palotája fogadó termében, mint egy rab madárkát. Szegény királylány annyira megrémült, hiszen eddig még soha nem történt vele félelmetes dolog.
Szélia szigorú tekintettel nézett rá, majd azt kérdezte:

– Natália a neved, ugye?
– Igen.- felelte remegő hangon a kislány- Miért raboltál el?
– Veszélyt jelentesz a hatalmamra! Márpedig ezt nem engedhetem!
– Én veszélyt?- nézett fel rá csodálkozva a gyermek- De hisz a légynek sem ártok! Nem ismerlek téged, miért jelentenék én veszélyt?
– A varázsgömböm szerint az a gyermek semmisíti meg a hatalmamat, akinek a nevetése meglágyít minden emberi szívet. Az emberek azt beszélik, te vagy az a gyermek! Te és a csodálatos mesekönyv, ez a páros az egyetlen, ami legyőzhet engem!
– A csodálatos mesekönyv?
– Igen!- s újával egy régi, porosodó könyvre mutatott, amely egy különleges kis szekrénybe volt elzárva a terem közepén.
– Soha nem hallottam róla. Mitől csodálatos ez a mesekönyv?
– Mert ebben a könyvben mindenkiről szól egy mese, ami jól végződik. És a rosszat jóvá, a jót pedig még jobbá változtatja, mire vége a mesének. Azonban csak akkor működik, ha te olvasol fel belőle.
– Rólam is van benne egy mese?
– Igen.
– És rólad is?
– Igen. De hogy miről is szól, soha nem tudjuk meg.
– Ha veszélyt csak a mesekönyvvel együtt jelentek, miért hoztál ide? Én soha nem kerestem volna a könyvet.- nézett rá kérdőn Natália.
– A könyv viszont megtalált volna téged.
– A könyv? Ugyan, hogyan?
– Megvannak a módszerei, elhiheted. Ezért zártam el, a kulcsot pedig a nyakamban őrzöm éjjel nappal.
– És velem, mit fogsz tenni?
– Még nem tudom, de azt hiszem megöllek.- mondta hidegen a gonosz királynő.
Natália gyomra összeszorult. Attól félt valóban ez utolsó éjszakája. Hiába volt fáradt és kimerült, ezen az éjjelen aludni nem tudott. Összekucorgott kicsi ketrecében, a térdét átkarolva kezdett sírni, csak úgy potyogtak a könnyei egymás után.

– Miáúú!- somfordált oda hozzá Szélia fekete macskája. Minden boszorkánynak van egy e
-féle háziállata, ez már törvényszerű a sötét világban- Csak nem sírsz?- folytatta.
– De igen- szipogta a kislány.
– Nem bíííírom a síró gyerekeket. Valahogy megszakad a szíííveeem értük. Miáúúú! Tudod én nagyon sok mesét ismerek, meséljek neked valamit?
A kislány igencsak elcsodálkozott a kedves fekete macskán, de akkor támadt egy nagyszerű ötlete.
– Te nem is vagy gonosz cica?
– Miáúúú, nem, nem igazán. Csak el kell játszanom, amikor az úrnőm lát, ennyi az egész. Ha eléggé gonosz vagyok, ehetek a finom macskaeledelből.
– Mi az a macskaeledel?
– Hát az valami finom macskaétek egy másik világból. Egy biztos: húsból van, és én imádoom!
– Én is sok mesét ismerek.- folytatta Natália- Miért nem olvasunk különleges mesét?
– Különleges mesét?- nézett rá kíváncsian a macska.
– Van az úrnődnek egy varázslatos mesekönyve, ott őrzi abban a kis szekrényben a terem közepén. Abban van egy mese, aminek te vagy a hőse, van olyan is, amelyiknek én, vagy az úrnőd.
– Nahát! És miért zárta el előlünk?
– Hát önzésből! Nem akarja, hogy kiderüljön, hogy más is lehet mesehős, nem csak ő!
– Hát ez tényleg nem szép dolog!- prüszkölt egyet a cica.

– Ha megtudod szerezni a kulcsot, mi elolvashatnánk... A nyakában van, mindenhova magával viszi..
– Mindjárt hozom!- felelte lelkesen , s elindult.
Ez gyorsan ment- gondolta a kislány. Végre felcsillant a remény, hogy mégsem kell meghalnia, s kijuthat innen. A macska hamar visszajött a kulccsal a szájában. Még a zárat is kinyitotta , mire a könyv fényesen ragyogni kezdett, felemelkedett s a ketrecben raboskodó kicsi királylány elé repült. Akkor aztán kinyílt, de nem csak a csodálatos mesekönyv, hanem a ketrec zárja is! Ámulva nézték mindketten, de sokat nem habozott Natália, fogta a könyvet és az alvó királynő mellé ülve, elkezdte felolvasni a róla szóló mesét:
– Szélia meséje....
A gonosz királynő már az első szavakra felébredt, de nem tudott semmit tenni. Kénytelen volt végig hallgatni az egészet. Mire a királylány a végére ért, olyan szelíddé vált, mint egy bájos anyuka. Még az utazáshoz uzsonnát csomagolt a kislánynak.
– Nem használhatom többé a fekete mágiát gyermekem- mondta- muszáj lesz az erdőn át haza indulj. Ne feledd, a könyv megvéd, majd minden veszélytől, csak használd! Vigyázz magadra kedvesem!- megcsókolta a kislány homlokát búcsúzóul, és útjára eresztette.

Csak a királynő fekete cicája volt kicsit megijedve, attól tartott, hogy a fekete mágia nélkül nem ehet többé, abból a finom másik világbeli macskaeledelből... De Szélia megnyugtatta, hogy lejegyezte a receptet és saját kezűleg fog neki készíteni, abból a finomságból.
A Rengeteg erdő bizony nem kevés veszélyt rejtett. Natália délre tartott, a királynő tanácsát követte. Ahogy ment, mendegélt egyszer csak három haramia ugrik elő a fák mögül:
– Ide azt a könyvet!- kiáltott rá a középső.
– És minden vagyonod!- követelőzött a baloldali.
– Semmim sincs- felelte a kislány- és ez a könyv semmit sem ér. De van benne rólatok egy mese. Ha akarjátok felolvasom nektek.
A három haramia összenézett. Annyira unalmas volt ezen a vidéken élni, heteket vártak, mire arra tévedt valaki, hogy kirabolják. Gondolták ráérnek végezni vele a mese végén, a könyvért pedig talán kapnak egy kis pénzt a könyvtárostól. Szerették a jó történeteket, de nem tudtak olvasni. Elárulni pedig nem akarták magukat, szégyellték.
– Olvasnál nekünk?- kérdezte a jobb oldali.
– Igen, szívesen!- ajánlkozott a kislány. Körbe ülték hát, Natália pedig olvasni kezdett:
– A három haramia meséje...
Mire a mese végére ért, a három haramia igazi kezes báránnyá vált. Nem is akarták többé sem kirabolni, sem pedig ártani neki. Sőt magukat pofozgatták, hogy hogyan is lehettek, olyan elvetemültek, hogy egy védtelen kislányt megtámadtak! Natália győzködte őket, hogy nincs semmi baj, ő nem haragszik, mire végre megnyugodtak és kárpótlásul finom vacsorát készítettek neki. Imádtak főzni, és értettek is hozzá. El is határozták vendéglőt nyitnak az erdőben, s ezentúl a vendéglátásból fognak megélni. Éjszakára még velük maradt, de amint a nap előbújt a fák lombjai közül, máris folytatta útját.
Maga sem tudta mennyit vándorolt, igencsak fáradt volt, a lábai pedig egyre jobban fájtak, amikor elé ugrott egy hatalmas oroszlán. A kislánynak torkán akadt a szó. Fogalma sem volt mi tévő legyen. A könyvvel aztán nem sokat ér, ha még megszólalni is képtelen!- gondolta. Remegve szorította a könyvet magához.
– Eldobnád azt az izét?- kérdezte dühösen az oroszlán- Csak húsra vagyok éhes! Nem szívesen rontanám el az ízedet azzal a valamivel!
– Nem tehetem- felelte Natália-ez egy varázskönyv. Az oroszlán kezdett kíváncsi lenni:
– És mit tud ez a varázskönyv?
– Először is mindenkinek van benne egy saját meséje, amelyiknek ő maga a hőse.
– Folytasd!- utasította egyre türelmetlenebbül az oroszlán.

– A végén pedig megtudhatod mit hoz a jövő.
– Nahát!- csillant fel az oroszlán szeme- Az engem is érdekelne! Talán mégis én leszek az állatok királya?
– Nem tudom. De szívesen felolvasom neked.
– Végül is ráér, ha utána megeszlek!- mondta az oroszlán, s a kislány lábaihoz feküdt, aki máris olvasni kezdett:
– Az oroszlán meséje....
Mondanom sem kell, mire a végére ért, az oroszlán olyan szelíd lett, akár egy kiscica. Boldogan ölelkeztek össze, s megígérte , hogy ő majd a hátán elviszi a Rengeteg erdő végére, s óvni fogja, hogy baj ne érje.
Úgy is lett. Hét nap és hét éjszaka után megérkeztek az erdő végére. Ott aztán búcsúzóul még egyszer megölelték egymást, s a kislány elindult a hosszú, köves úton otthona felé. Messziről már látni lehetett a palotát, s minél inkább közeledett, annál lelkesebben szaporázta lépteit, hogy mihamarabb szülei karjaiba omoljon.
Hej, de boldog volt a király és a királyné! De örült ott a nép is! A király ezt a napot is ki hírdette munkaszüneti napnak, s ünnepeltek nagy dínom- dánommal egész reggelig!
A csodálatos mesekönyv a királyi könyvtárba került . Még nagyon sok éven át segítette semmissé tenni a gonoszságot a birodalomban. Natália az ellenségeivel együtt fogyasztotta el a vacsoráját, valahányszor hadat üzentek, sőt még mesét is olvasott a vendégeknek! Nem is volt békésebb időszak soha máskor, egész Meseországban!

Kép: wallhere.com