Élt egyszer egy apró kislány,
Egy kicsike faluban.
Hozzá fogható jó gyerek
Közel s távol nem sok van!
Kicsi Petra nem csak kedves,
Jóságos és nagyszerű,
Arcocskáján nem ragyog más,
Csak boldogság és derű.
Mosolyától a család is
Mindig örömmel teli.
Ki mindenhol a szépet látja,
Boldogságát megleli!
Bár még iskolába nem járt,
Olyan sok mindent tudott:
Érdeklődő természete
Mindenre választ adott.
Hogy miért ragyogott mindig a Nap?
Mert egész nap nevetett!
Ha rosszat is látott aznap,
Ő akkor is szeretett!
Tudta, hogy csak szeretettel
Gyógyulhat meg a világ.
És, ha mi is csak szeretünk,
Úgy történhetnek csodák!
S amikor a szürke felleg
Eltakarta a Napot.
Tudta azért, mert a dombon,
Egy gonosz boszi lakott!
Azt is tudta, hogy a réten,
Azért van annyi virág,
Mert így lehet varázslatos
Tündéreknek a világ!
És amikor esteledett,
S napnyugtán leszállt a Nap.
Az álommanóknak a Holddal
Együtt világítanak...
Ám volt amit ő sem tudott:
Hogy milyen nagyok a tengerek?
Azt remélte, hogy a szünetben,
A partjánál ott lehet!
Nem tudta, hogy mese csak,
Vagy tényleg sellők élnek ott ?
S, ha ott élnek, lent a mélyben
A sötétben boldogok?
Tenger mellett a Napocska
reggel- este megfürdik?
Mert a tévében , ha látta,
Éppen olyannak tűnik.
Annyi mindent látni vágyott,
Mindent amit lehetett.
Amit ismert és amit nem,
Ő ugyanúgy szeretett.
Szeretett Nagy Kágyán élni,
Hisz volt itt ezer csoda!
Esténként az altatódalt,
Tücsök Ödön játszotta.
Reggel pedig ébresztőnek
Kis madarak fütyültek,
Ilyen csodás nap kezdetén
Csak jó dolgok történnek!
Jó dolog a vakáció,
Szünetel az óvoda.
Bár az ovit is szerette,
Most mégsem vágyott oda.
Barátnője már reggelre
Az ajtaján kopogtatott.
Ajándékba egy hatalmas
Játéklabdát hozott.
Közös labda, közös játék,
Nevetés és szeretet.
Az igazi jó barátok,
Mindig együtt nevetnek.
Barátsággal osztoznak,
Ha nehéz feladat akad.
Baráttal még megoldatlan
feladat sosem maradt!
S ha barátja, épp nem ért rá,
Egyedül sétálgatott.
Úgy hallotta a levelek mögött
Több manó is suttogott.
A fák ágai közt napsugarak
Táncikáltak nevetgélve,
Az ágakon csiripelő
Fülemülék énekére.
S a tövükben kicsiny patak,
Csobogása azt susogta:
Hogy bizony az idén nyáron,
Teljesül a kívánsága!
Felsóhajtott, s a lágy szellő,
A sóhaját messze vitte:
Gyöngyvirágok ligetébe,
Apró tündérek fülébe.
- Riadó! Riadó!
Kívánságtündérek!
Ennek a kislánynak,
Nem segítenétek?
Kérdezte a királynő,
Mire mind sürgött- forgott,
S varázsporral szórták be,
Az egész horizontot!
Majd az a lágy szellő,
Mi a sóhajt hozta.
A valóra vált csodát,
Vitte hozzá vissza!
Így hát másnap reggel,
Tudod mire ébredt?
Ágya mellett őrá
Anyukája nézett.
- Ébresztő csillagom!
Elérkezett a nagy nap,
A tengerre utazunk,
S most csomagolni hagylak!
- Eljött hát a nagy nap!
Csomagolt vidáman,
Majd anyuval s apuval,
Elindultak hárman.
Mikor odaértek
az igazi tengerre,
Sokkal nagyobb volt az,
Mint ahogy képzelte!
Nem volt annak vége,
Sem elöl, sem oldalt,
S lám a hullámok közt
Valaki megszólalt:
- Nem félsz kint egyedül,
Mindjárt lemegy a nap?
Petra odanézett, de,
Az csak egy szikla darab...
- Ki szólt hozzám? - kérdi,
Kicsi szíve dobban,
És a szikla mögül
Valaki szól nyomban.
- Renáta a nevem,
A tengerben élek.
- Hát valóban léteznek,
A sellő teremtmények?
Hiszen mikor látta
Az előbukkanó lányt,
Már nem volt kétsége,
Hát átélte a csodát.
- Úgy bizony létezünk,
De csak azok látnak,
Akik hisznek bennünk,
És szeretni vágynak.
Meglátjuk a szerető
Szívek arany fényét,
Csak a jó emberrel
Beszélget a népünk.
Nahát örült Petra,
Lett itt játszótársa!
Renátával együtt
A hullámokat járta.
Mókáztak, nevettek,
Delfinekkel úsztak,
Jó barátja lenni,
Egy igazi hallánynak!
Anyu s apu boldog,
S Petrácska is most már.
Hisz barátja akad
Akármerre is jár.
Bár a létezése
A szülők előtt titok,
Attól még a barátok
Így is mind boldogok!
Csodálatos kaland,
Száz élmény a vége.
Mondom én kivárni
Mostan is megérte!
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/
