Kicsi Bután, az orángután

 Az orángutánok a trópusi esőerdőkben élnek Délkelet-Ázsiában, főleg Borneó és Szumátra szigetein. Folyamatosan a fák lombjaiban élnek, és ritkán mennek le a földre. Növényevők, de néha esznek rovarokat vagy tojást is. Az orángutánok intelligens és érzékeny állatok, akik képesek használni eszközöket és tanulni egymástól. De ha jobban ismernénk őket, talán rájönnénk, hogy bizony nekik is kell orángután iskolába járni ahhoz, hogy megtanulják az alapvető dolgokat. 

  Kicsi Bután egy orángután volt, aki nem akart iskolába menni. Nem szeretett tanulni, inkább játszott volna egész nap a barátaival. De az anyukája mindig ráparancsolt, hogy keljen fel, és menjen el az erdő iskolába.
- Kicsi Bután, felkelés! - kiáltotta az anyukája egy reggel. - Már késő van, mindjárt kezdődik az iskola!
- De anya, nem akarok menni! - nyafogott Kicsi Bután. - Unalmas az iskola, semmi érdekeset nem tanulunk ott!
- Dehogynem! - mondta az anyukája. - Az iskolában megtanulod, hogyan kell élni az erdőben. Hogyan kell keresni az élelmet, hogyan kell elkerülni a veszélyeket, hogyan kell gondoskodni magadról és a családodról. Ezek nagyon fontos dolgok, Kicsi Bután!
- De én már tudom ezeket! - hazudta Kicsi Bután. - Nem kell nekem tanulni, én okos vagyok!
- Ne beszélj butaságokat! - szólt rá az anyukája. - Ha okos lennél, akkor tudnád, hogy mindig van mit tanulni. Ha nem mész el, nagyon megharagszom rád!
Kicsi Bután nem akarta megharagítani az anyukáját, ezért felöltözött, és elindult az iskolába. De útközben megállt egy nagy fánál, ahol látta a barátait játszani. 
- Hé, Kicsi Bután! - kiáltották neki. - Gyere velünk játszani! Olyan jó mókázni itt!
- Nem mehetek - mondta Kicsi Bután. - Iskolába kell mennem.
- Iskolába? - csodálkoztak a barátai. - Minek? Az olyan unalmas!
- Tudom, tudom - sóhajtott Kicsi Bután. - De az anyukám azt mondta, hogy muszáj mennem.
- Ugyan már! - biztatták a barátai. - Csak egy kis időre maradj velünk! Nem fogsz lemaradni semmiről! És olyan jól fogunk szórakozni!
Kicsi Bután gondolkodott egy kicsit. Talán igazat mondanak a barátai. Talán nem olyan fontos az iskola. Talán csak egy kis időre maradhat velük.
- Rendben - mondta végül Kicsi Bután. - Csak egy kis időre maradok veletek.
És maradt. Kicsi Bután és a barátai nagyon jól szórakoztak. Ugráltak fáról- fára, kergetőztek egymással, nevettek és bohóckodtak. De nem figyeltek oda arra, hogy merre mennek. Nem voltak elég figyelmesek, hogy elkerüljék a veszélyt.
Egyszer csak egy nagy robaj hallatszott.
- Mi ez? - kérdezte ijedten Kicsi Bután.
- Odanézz! - mutatott a háta mögé az egyik barátja.
Kicsi Bután odanézett, és megijedt. Egy nagy fűrészgép volt ott, ami vágta a fákat. A fák tehetetlenül zuhantak egyik a másik után.
A gép épp az ő fájukat igyekezett elfűrészelni.  Ijedtükben lemerevedtek, még elmenekülni sem tudtak.
Kicsi Bután és a barátai zuhanni kezdtek.
- Segítség! - kiabálták.

Szerencsére nem estek le a földre. Egy másik fa ágai megfogták őket.

- Huh, ez megúsztuk! - sóhajtott Kicsi Bután.
- De most mi lesz? - kérdezte egyik barátja. - Hogyan jutunk haza?
- Nem tudom - mondta Kicsi Bután. - Talán jobb lesz, ha segítséget kérünk…
Kicsi Bután azonnal elkezdett kiabálni.
- Segítség! Segítség! Valaki segítsen!
De senki sem hallotta őket.
- Miért nem hall senki? - kérdezte Kicsi Bután és lesütötte a fejét.
- Mert messze vagyunk az iskolától - mondta egyik barátja. - Ha oda mentünk volna, akkor most nem lennénk bajban.
- Igazad van - bólintott Kicsi Bután. - De most már ezen nem változtathatunk, mit tegyünk?
Kicsi Bután és a barátai tanácstalanul néztek egymásra. Ekkor Kicsi Bután meghallotta az anyukája hangját. Kétségbeesett volt és fáradt.
- Kicsi Bután! Kicsi Bután! Hol vagy?
Az anyukája megérezte, hogy valami nincs rendben, ezért elment az iskolába, hogy megnézze, hol van a fia. De nem találta ott.
- Kicsi Bután nagyon megörült.
Anya! Anya! Itt vagyok! - kiáltotta vissza.
- Hol? Hol vagy? - kérdezte az anyukája.

- Itt, ezen a fán! - integetett Kicsi Bután.
- Melyik fán? - nézett körül az anyukája.
- Ezen a nagy zöld fán! - próbálta magyarázni Kicsi Bután.
- De itt minden fa nagy és zöld! - mondta az anyukája. - Nem látom, melyik fán vagy!
Kicsi Bután rájött, hogy az anyukája nem látja őt. Pedig olyan közel voltak egymáshoz!
- Anya, kérlek, segíts! - könyörgött Kicsi Bután. - Eltévedtünk, és nem tudunk lejutni erről a fáról!
- Eltévedtél? Nem tudsz lejutni? Mi történt veled? - kérdezte az anyukája aggódva.
- Hosszú a történet… - kezdte volna Kicsi Bután, de megszakította egy újabb robaj.
A gép megtámadta azt a fát is, amin ők voltak.
Kicsi Bután és a barátai újra zuhanni kezdtek.
- Segítség! Segítség! Valaki segítsen!
De ezúttal nem volt szerencséjük. Nem fogta meg őket semmi.
Leestek a földre.
Bumm!
Kicsi Bután és a barátai sorra a fenekükre estek. Az anyukája hallotta a bummot, és odaszaladt.
Megpillantotta a fiát és a barátait, ahogy nyögdécselve fekszenek a földön.
- Kicsi Bután! Kicsi Bután! Jól vagy? - kérdezte a kicsi fiát ijedten.
- Anya… - nyögte Kicsi Bután. - Bocsánat…
- Mi történt veled? Miért nem mentél iskolába? Miért jöttél ide? - bombázta kérdésekkel máris az anyukája.
- Anya… én… én… - hebegte Kicsi Bután. - Én nem akartam iskolába menni. Inkább játszottam volna a barátaimmal. De útközben találkoztunk ezzel a géppel, ami irtja az erdőt. Elfűrészelte a fánkat, és leestünk. Nagyon fáj mindenem. Bocsánat, anya, bocsánat…
- Ó, Kicsi Bután… - sóhajtott az anyukája. -Mostmár nincs mitől félned, szépen hazamegyünk. De meg kell igérned, hogy máskor szót fogadsz és nem barangolsz az otthonunktól ilyen messzire.

- Megigérem anyukám- bújt odaadón az anyukája ölelésébe a kis buta orángután.- Azt hittem, hogy már mindent tudok, azt hittem, hogy okos vagyok.
- De nem vagy okos, Kicsi Bután - mondta az anyukája. - Ha okos lennél, akkor tudnád, hogy az iskola nem unalmas, hanem hasznos. Ha okos lennél, akkor tudnád, hogy nem tudsz mindent, hanem mindig van mit tanulni. Ha okos lennél, akkor tudnád, hogy a tanulás segít neked abban, hogy jobban megismerd az erdőt és magadat és ne kerülj veszélybe. De még nem késő változtatni, Kicsi Bután - folytatta. - Még nem késő tanulni. Még nem késő okosodni. Csak akarnod kell.
Kicsi Bután végighallgatta az anyukája szavait, és elgondolkodott rajtuk. Vajon igaza van az anyukájának?Vajon tényleg hasznos az iskola? Kicsi Bután rájött, hogy talán tévedett.Talán nem volt jó ötlet játszani az iskolaidőben.Talán nem volt jó ötlet figyelmen kívül hagyni az anyukáját.Talán még sok mindent kell tanulnia, és még sokat kell változnia.Kicsi Bután megbánta a tettét.
- Bocsánatot kérek, anya - mondta őszintén. - Bocsánat, hogy nem hallgattam rád és, hogy nem mentem iskolába.
- Köszönöm, Kicsi Bután - mondta az anyukája megenyhülve. - Tudom, hogy tanultál belőle és a jövőben óvatosabb leszel.
- De ez nem elég - mondta Kicsi Bután határozottan. - Tennem is kell valamit.
- Mit szeretnél tenni? - kérdezte az anyukája kíváncsian.
- Szeretnék iskolába menni - mondta Kicsi Bután. - Szeretnék tanulni. Szeretnék okosodni. Szeretném jobban megismerni az erdőt és magamat. Szeretnék jó orángután lenni.
- Ez nagyon szép tőled, Kicsi Bután - mondta az anyukája büszkén. - Örülök, hogy így döntöttél. Én is segítek neked abban, hogy elérhesd a céljaidat. De most gyorsan menjünk haza, és kössük be a sebeidet. Aztán holnap elkisérlek az iskolába.
Kicsi Bután bólintott, és felállt a földről.Az anyukája segített neki, és a barátainak is. Aztán elindultak haza.Útközben Kicsi Bután visszanézett az erdőre.Látta a fákat, amiket kivágott a gép.Látta a madarakat, amik elrepültek a zajra. Látta a többi állatot, amik elbújtak félelmükben.Kicsi Bután szomorú lett.
- Anya - kérdezte Kicsi Bután. - Mi lesz az erdővel? Mi lesz velünk?
- Ne aggódj, Kicsi Bután - mondta az anyukája. - Az erdő erős. Az erdő gyógyulni fog és úra zöld lesz. És mi is erősek vagyunk. Mi is gyógyulni fogunk. Mi is újra boldogok leszünk. Csak vigyáznunk kell magunkra és egymásra. Csak tanulnunk kell és okosodnunk.

Kicsi Bután bízott az anyukájában.Bízott abban, hogy az erdő gyógyulni fog.Bízott abban, hogy ő is gyógyulni fog.Magában is bízott, mert tudta, hogy tanulni fog és okosodni fog. De a legbiztosabban azt tudta, hogy a szeretet ami a családját és a faját összetartja, az mindig segíti őket a nehéz időkben, mert együtt minden sokkal könnyebb...