Titi Hajnalka: Kázmér kakas és a szerelem
Egy távoli csodás farmon,
Élt mindenféle házi állat,
Ma nektek arról mesélek,
Milyen ott a szárnyas jószágnak.
Mert ezen a mesés farmon,
Élt egy kakas: délceg s színes.
Azt beszélték mindent megtesz,
Amikor nagyon szerelmes.
Nem szégyellt meghódítani,
Egy szép tyúkot, ha az tetszik.
Pedig ám a nyámnyilábbak,
Ezért mindig kinevették!
Hát igen ez jellemző is,
Emberektől átvett dolog:
" Becsmérelem a másikat,
Hogy úgy tűnjék én vagyok a jobb!"
Azt hiszik, hogy más szemében,
Azzal lesznek kiválóbbak,
Ha az ellenfél kárára,
Fényezik ki önmagukat.
Márpedig, ha van csöpp eszed,
Tudod jól ez nem működik,
Ki a másikat leszólja,
Nem jó ember, csak küszködik.
Egy nyertesnek nincs szüksége
Fényezésre, leszólásra.
Ha szíve helyén van, az elég,
Nem szán időt ármánykodásra!
Így a nyámnyila kakaskák,
Hiába is erőlködtek.
A legszebb tyúkok az udvaron,
Kázmér kakasba szerettek.
Egy úriember mindig tudja,
Mit óhajt a hölgye szíve:
A csillagokat is lehozta,
Vagy elvitte egy ebédlőbe.
Szókincsben is bővelkedett,
Tudott a szavakkal bánni:
Annyit beszélt, hogy a végén,
Már a tyúk nem akart várni...
Így történt, hogy csodás farmon,
Nem csak virággal telt a rét,
Kázmér kakas csemetéi,
Hamar benépesítették!
Száz kis apró, sárga gombóc,
Futkorászott, és csipogott.
Meglátszik, ha a tyúkanyókák
Egy kakas mellett boldogok!
A nyámnyilák is elhallgattak,
Többé őt nem becsmérelték...
Bár lehet, hogy éppen azért,
Mert húslevesben végezték!