Titi Hajnalka: Emlékezés
Napfény borított, csendes utcákon
Sétálok, hosszú, köves utakon át…
Orgonabokor mellett elhaladok,
S eszembe juttatja az otthon illatát.
Gyermekkorom, mikor még boldog az ember,
Gondtalan, s mindentől jót remél.
Úgy hiszi tündérmese az élet,
S a világban terem számára is babér…
Ó bárcsak maradna mindig gyermek a lélek,
Hogy soha ne hagyná el a hitét!
Akkor tudná átélni a valós létet,
S nem kérdezné, hogy: mindez most miért?
Csak szeretne, okkal vagy ok nélkül,
Ugyan mit számít? Nem kell érteni.
Ebben az életben neked is és másnak,
Az egyetlen vigasz, ha tud szeretni.