A Stubenberg- kastély titka

Titi Hajnalka: A Stubenberg- kastély titka

 Hallottál- e már legendákat létező régi kastélyokról és várakról? Bizony minden kastélynak meg van a maga rejtélye. Én ma a székelyhídi Stubenberg kastélyról mesélek neked, hiszen ismerem a kastély minden egyes zegzugát, megtapasztalhattam a titkait, mert valamikor régen, én magam is ide jártam iskolába. Amúgy sem találnátok ennél élőbb legendát manapság a környéken!

Volt ennek a kastélynak egy titokzatos lakója, mégpedig egy apró kobold, akit Ferinek hívtak. Feri nagyon szeretett itt élni, annál is inkább, mert kobold lévén szeretett rosszalkodni, sőt azt is szerette, ha más rosszalkodott s mivelhogy épp egy iskola működött a kastélyban, akadt itt nem egy rosszalkodó gyerek! Csak úgy dőzsölt a jólétben! Egyszerűen oda volt a rosszaságokért! Néha barátságot is kötött velük, máskor csak rásegített a csínytevéseikre, de olyan is volt amikor órán szándékosan csipdeste a jó gyerekeket, hogy akaratlanul is zajongjanak.

Most biztosan kíváncsi vagy, vajon én honnan ismerem? Talán rosszalkodós voltam? Hát bizony, bármennyire is szerettem volna jó lenni, néha elkapott a csintalankodás s én magam is tettem olyan dolgokat, amiket nem kellett volna. No de hát senki sem tökéletes. A lényeg, hogy kinőjük a dolgot!

Szóval Feri, a mi pajkos kis koboldunk, állandó csínytevései csakis akkor maradtak el, ha vendége érkezett. Igaz csak egy valaki látogatta, de attól az egyvalakitől majd elolvadt, annyira oda volt érte! Ugye már ki is találtad, hogy egy lányról van szó, mégpedig egy igazi tündérlányról, akit Sztellának hívtak. Valahányszor megjelent , Feri kobold úgy viselkedett, mintha ő lenne a világon a legrendesebb koboldfiú. Ennél jobb módszer nem is kell , ha tetszeni szeretne!

 -Annyira ügyes vagy Feri!- dicsérte meg Sztella, amikor látta, hogy milyen sokat segít a gyerekeknek.

Volt akinek a majdnem leesett radírját mentette meg, míg másoknak egy kis varázslattal a labdát segítette a kapuba edzéskor. Igyekezett minél több jót cselekedni, hogy Sztellát lenyűgözze.

Néha arra eszmélt, hogy nem is olyan nehéz jónak lenni.

-A tündérkirálynő elégedett lesz, amikor elmondom, hogy milyen sokat változtál!- dicsérte meg búcsúzóul a kis tündérlány.

Ettől Feri egyáltalán nem érezte túl jól magát, mosolyogni próbált ugyan, de a gyomra összeszorult valamiért. Hát amit érzett az nem volt más, mint a lelkiismerete. Hiszen mindaz, amit Sztella látott nem volt egyéb, mint színjáték. Úgyhogy a dicséretnek még örülni sem tudott.

No de Feri kobold nem rágódott sokáig olyan dolgokon, ami rossz érzéseket okoz, ezért is élnek a koboldok olyan sokáig! És mivel még mindig unalmasnak találta a jótetteket, tovább rosszalkodott.

Tündérkirálynő nagyon örült a jó hírnek, de a megérzései ellentmondtak Sztella beszámolójának, ezért aztán elindult, maga akart megbizonyosodni a dolgokról. Épp április 1- én érkezett a Stubenberg kastélyba, amikor is a diákok „ bolondok" napját tartottak. Ilyenkor amúgy is bolondozások folynak az iskolákban, de ami itt történt, az túl tett mindenen! Feri kobold egy tubus fogkrémet nyomott egy gyerek fejére, mire hatalmas zűrzavar kerekedett! Lett ott olyan locsoló háború, hogy már senki nem látszott ki a ketchupból, mustárból, fogkrémből és még ki tudja mi mindenből, amivel hirtelen egymást tudták locsolni! Bár azóta sem tudni, hogyan került ennyi fogkrém és ketchup az iskolába, hiszen senki sem hord effélét ide. De tündérkirálynő gyanította, hogy varázslat van a dologban, ami úgyszintén Ferinek volt köszönhető.

 A tündér, amikor ezt látta, nagyon megharagudott a koboldra, s egy varázsütésre rendet teremtett.

Egy pillanat alatt eltűnt onnan mindenki : a folyosók, a termek s még az udvar is kongtak az ürességtől!

-De hát mit tettél?- nézett Feri kobold a tündérkirálynőre rémülten.

-Csak előre mentünk kicsit az időben. Láthatod semmi sem tart örökké! A te otthonod a kastély, ha nem tudsz viselkedni, a körülmények fognak megváltozni. Nem teheted mindig azt, amihez éppen kedved van!

Feri szemeibe könnyek gyűltek. Kócos hajába túrt, és lesütötte a fejét. Életében először elszégyellte magát.

Attól a naptól kezdve magányosan teltek a napjai. Eltelt egy év, el telt kettő és semmi sem változott. Akkorra már az udvart is belepte az áthatolhatatlan gyom, a falakról omladozott a vakolat, néhány csavargó betört egy- két ablakot is. A lyukakon éjjelente rémisztő hanggal lopózott be a hideg szél. Feri már az örökéletének sem tudott örülni…

Sztella is csak nagyon ritkán látogatta, nehezen viselte, hogy Feri hazudott. Miféle barát az ilyen? Ugyanakkor teljesen nem akarta magára hagyni, mert szerette és sajnálta őt, de már nem látogatta olyan gyakran, mint azelőtt. Egy nap tündérkirálynő ismét feladatot adott számára, így újra felkereste:

-Szia Feri! Hogy vagy?- kérdezte, amint megérkezett.

-Hiányoznak a gyerekek…- sóhajtotta a kobold.

-Hát akkor most örülni fogsz, mert jó hírt hoztam! Hamarosan beköltözik néhány!

Feri alig hitt a fülének, csillogó szemekkel nézett Sztellára:

-Netalán tréfát űzöl velem?

-Hát szoktam én olyat?- mosolygott- Veled ellentétben én soha nem hazudok!

- Annyira örülök!

-A tündérkirálynő megkért, hogy közvetítsem számodra a feltételeit: nem okozhatsz felfordulást. Ellenkező esetben örök magányra ítél.

-Megígérem! És milyenek?

-Kik?

-Hát a gyerekek!

-Mindenfélék: kicsik és nagyok. A kastély már nem iskola, hanem gyermekotthon lesz.

-Mit jelent az, hogy gyermekotthon?

-Gyerekek fognak itt lakni, olyanok akik nagyon szegények és nincsen otthonuk.

-És itt is alszanak?

-Igen, míg a családjaik nem tudnak nekik otthont biztosítani.

-Már alig várom , hogy megcsiklandozzam a talpacskájukat, amikor alszanak!- árulta el magát Feri.

-Na, na! – szólt rá Sztella- Ne feledd: vissza kell fognod magad!

Feri kobold behúzta a nyakát és elhallgatott. Valóban jónak kell lennem, nagyon nem szeretem a magányt, gondolta.

És eljött a nagy nap! Az érkező gyerekek között valóban voltak kicsik és nagyok egyaránt. Néhány felnőtt is jött, ők voltak akik vigyáztak rájuk. Hirtelen minden újra megtelt élettel. A gyerekek neki láttak az udvart rendbe tenni, de mindenhol segítettek, ahol csak lehetett.

Egyedül egy aprócska fiú ült morcosan a padon, mintha nem örülne semminek. Feri kobold egy bokor mögül leste a kisfiút, aki ha tett is valamit, az kifejezetten gonoszkodás volt. Nagyon tetszett neki, legszívesebben mindjárt össze is barátkozott volna vele, de mindig ott motoszkált a fejében, hogy ha nem jól viselkedik örök magány várja. Így a háttérben maradt és csak leselkedett. Néha észrevette, hogy amikor senki sem látja az apró fiú sír. Egy idő után annyira megsajnálta, hogy elé állt:

-Miért sírsz olyan sokat?- kérdezte.

A kisfiú ránézett, meglepődött, de nem ijedt meg.

-Hiányzik az anyukám- válaszolta.

-Mi történt vele?

-Meghalt.

-És az apukád?

-Ő sokat iszik és mindig bánt. Szerinte semmire való vagyok, és senkinek sem kellek…

-Hát én úgy látom , itt szeretnek téged. De te miért nem szereted az itt élőket?

-A végén úgyis csak bántanának…- mondta, miközben megrángatta a vállát.

-Hát én sok mindent láttam már, de az biztos, hogy az itt lakók nem bántanának. Te viszont túl sokat rosszalkodsz: a gyerekekkel durva vagy, a felnőttekkel tiszteletlenül beszélsz, így nehéz lesz szeretniük, nem gondolod? Tudod én is sokat rosszalkodtam ezelőtt, de soha nem gonosz szándékkal tettem, csak mert jó mókának véltem!

-Hát én sem gonoszkodásból vagyok rossz, hanem, hogy ne is legyen miért szeressenek! Így én sem csalódok és ők sem.

-De hát így mindig magányos leszel! Nem jó a magány…Kell a szeretet mindenkinek, még neked is!

A kisfiú elgondolkozott, legbelül tényleg vágyott a szeretetre. A gonoszkodás csak védekezés volt, hogy ne csalódjon többé senkiben. De most, hogy ez a kis kobold megjelent, különlegesnek érezte magát. Nincs nagyszerűbb, mint egy mesebeli barát!

-Hiányzik egy barát..- folytatta szipogva.

-Én szívesen leszek a barátod!- mondta csillogó szemekkel Feri.- Épp készülök megváltozni, ha lenne egy társam , mindjárt minden könnyebb lenne! Tündérkirálynő örök magányra ítél, ha továbbra is rosszalkodom. Van kedved csatlakozni? Együtt biztosan sikerül!

A kisfiú kicsi szíve nagyot dobbant, örült, hogy nincs már egyedül. Valamit ismét érzett a szíve körül, valami nagyon kellemeset. Talán nem is olyan rossz, ha szeret és viszont szeretik.

-Rendben!- nyújtotta a kezét a kis kobold felé.

Feri boldogan rázott kezet újdonsült barátjával. Attól kezdve elválaszthatatlanok lettek és valahányszor rosszalkodott volna valamelyikük, gyorsan figyelmeztették egymást.

Így történt, hogy szépen, lassan, egyszer csak ők is megtanultak jól viselkedni... 

Tedd próbára a tudásodat! Töltsd le és fejtsd meg a meséhez tartozó mesekvízt és keresztrejtvényt: 

File Name: Mesekvz--A-Stubenberg--kastly-titka
File Size: 408 kb
Download File

Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó

Támogatás itt: PayPall

Csukás István: Pompom legújabb meséi, A benzinszív...
Erich Kästner: A két Lotti

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/