A rút fenyőfa és a jólnevelt bagoly

Titi Hajnalka: A rút fenyőfa és a jólnevelt bagoly 

 Biztosan láttál már fenyőfát. Ha nem is a természetben, akkor karácsonykor, hiszen a fenyőfa a karácsonyok elengedhetetlen kelléke. Vannak helyek, ahol a fenyők azért versengenek, hogy ők lehessenek az ünnep díszei. Ehhez azonban nagyon szépnek kell lenniük, hiszen csak a legszebbeket éri ez a megtiszteltetés.

Szerencsére ma már nem kell meghalnia egyetlen fenyőfának sem ahhoz, hogy szobadísz legyen, ám ahhoz, hogy életben maradjon, oda kell figyelnünk néhány fontos dologra.

A fenyőféléknek nincsenek hajszálgyökerei, ezért a víz és más tápanyagok felvételéhez fonalas gombák segítségére van szüksége. Amikor két élőlény egymást segítve éli az életét, szimbiózisnak nevezzük. Hogy hogyan is történik ez az előnyös együttélés? A gombák behatolnak a gyökérbe, módosítják a belső szerkezetét, kívülről pedig úgy körülveszik, mintha a fa hajszálgyökerei lennének. A gomba így fotoszintézis nélkül jut a fenyők által előállított szerves anyagokhoz, a gombafonalak viszont nagyobb felszívási felületüket kihasználva a talajból szállítják a fenyőknek a hozzávalókat. A természet trükkjei igen csodálatosak, mert mindenre tud valamiféle megoldást, hogy a teremtményei boldogan éljenek. Éppen e miatt, az átültetéskor nem csak a gyökerek épségét kell megőrizni, hanem arról is gondoskodni kell, hogy ezek a tápanyagszállító gombák vele együtt maradjanak. Ezért tehát a fenyőket „földlabdával" együtt ültessük át, mert akkor a fonalas gombákat is vele visszük. Nagyon kell vigyáznunk, hogy a szoba száraz levegőjén az ünnepek alatt, ki ne száradjon, hiszen a kiszáradt földlabdájú fenyő életben maradásának csekély az esélye, és ha meg is marad, évekre visszaesik a fejlődésben.

Most már tudod, mire kell vigyáznod, hogy a karácsonyfád ne csak túlélje a karácsonyt, de utána évekig a kerted dísze is lehessen.

Ma egy olyan fenyőfáról mesélek neked, amely soha nem lehetett az ünnepi szobák dísze, mégis valóra válhatott az álma.

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi fenyőfa. Ő volt a legegyenetlenebb és legferdébb csemete, ami valaha erre a meseszép világra született, ebben a városszéli parkban, mindjárt az erdő mellett.

Senki sem tudta miért talán, mert valamiféle állat taposta meg, míg kicsike volt, vagy a szél marcangolta túl sokáig aprócska hajtásait, de az is lehet, hogy az őzikék rágcsálták meg zsenge hajtásait télvíz idején… Egy biztos: kiszekusza ágai egyenetlenül fejlődtek, törzse girbe- gurba lett, így növögetett egyenetlenül évről- évre. A többi facsemete, bizony sokat csúfolta a kinézete miatt, nem is érdekelte őket, hogy milyen jólelkű teremtmény is volt ő tulajdonképpen.

Az idő telt és semmi sem változott. Legtitkosabb vágya az volt, hogy ő is karácsonyfa lehessen, hiszen a legszebb kisfenyőkre ez a sors várt telenként. Ám hiába vágyakozott, jól tudta milyen csúnyácska, biztos volt benne, hogy soha nem lehet belőle karácsonyfa. Márpedig, ha ezt hitte, így is lett. Egyik tél jött a másik után, de őt soha nem választotta ki az ember…


Kép: Barta Andrea, Tompa

 Ezek után olyan sokat szomorkodott, hogy észre sem vette, milyen gyönyörű a környezet, ami körül veszi. Számtalan madár szeretett volna megpihenni az ágain, de ő olyan morcossá vált, a bánat miatt, hogy folyton elüldözte őket. Még a szomszéd fák is belebetegedtek az állandó zsörtölődésébe, panaszkodásába!

A panaszkodás egyébre sem jó, csak megerősíti a bánatunkat. Így a fenyőfa is végképp elhitte, mennyire menthetetlenül csúnya és szerencsétlen. Esélye sem maradt széppé válni, hogy egyszer karácsonyfa legyen…

Fogalma sem volt róla, hogy a szerencsétlenségét ő maga teremti saját magának: a rossz gondolatok, rossz érzéseket okoznak, a rossz érzések pedig beteggé tesznek mindenkit, nem csak a fákat, az embereket is.

Volt is benne féreg nemzetség bőven, így a harkályok szíves- örömest látogatták, még az állandó zsörtölődései ellenére is! Egy nap az egyikük, akit nem sikerült elkergetnie, nagy vájatot kopácsolt a törzsére. Ez a vájat is, csak egy újabb, nagy szégyenfoltja lett az életének! Mint egy rossz anyajegy úgy csúnyult és mélyült évről- évre. Mivel ezt a részét sem szerette magán, az idő múlásával, az odú még nagyobb és még egyenetlenebb lett.

Csakhogy a természet még a legcsúnyább dolgokat is okkal hozza létre! Így egy nap egy bagoly költözött bele:

- Olyan hálás vagyok! – mondta a fenyőfának- Csodás otthont biztosítasz számomra!

- Jobban jársz, ha elmész!- üvöltött rá a fenyőfa- Az én közelemben senki sem lehet boldog, mert én sem vagyok az!

- Már ugyan miért nem? Nálamnál boldogabb madár, garantáltan nincs a környéken, és engem a te csodálatos odud tesz boldoggá! Ilyen szép kuckója nincs egy bagolynak sem! Már bizony én el nem megyek! Próbálj ebbe beletörődni.

Képzeljétek el, hogy minden egyes nap ezzel a párbeszéddel kezdődött és végződött. A bagoly kitartóan reggel, este hálát adott a fenyőfának, amiért ilyen gyönyörű otthont biztosít a számára, annyira jónevelt volt. A fenyőfa bár durváskodott egy darabig, idővel egyre csendesebb lett. Azon vette észre magát, hogy megszerette ezt a hálálkodó bagolyt. Végre szépnek érezte ezt az egy aprócska részét, kezdett büszke lenni az addig csúfnak vélt odujára.

A szeretet érzése bizony hatalmas gyógyerővel bír! Mire feleszmélt, már egyre több madárkának engedte meg, hogy megpihenjen és trécseljen az ágain.

A fenyőfák, mivel örökzöldek, állandó rejtekhelyet tudnak biztosítani a kis szárnyasoknak, így nagyon népszerűek is a körükben. A kis madárkák jelenléte még több békét és szeretetet ébresztettek az öreg fenyő lelkében.

Az idő is telt s a hálás bagoly egyetlen napot sem hagyott ki, hogy meg ne köszönje a fenyőfának az otthonát. Végül már a fenyőfa is hálálkodni kezdett a madárnak. Hiszen ez a makacs bagoly megtanította boldogan élni!

Neki köszönhetően megszerette az életet, mert fontosnak érezte magát. Megértette, hogy nem feltétlen karácsonyfának lenni küldetés egy fenyőfa életében. Gondoskodni a madárkákról legalább annyira fontos és szép hivatás. Az örökké morcos, zsörtölődő fenyőfát elárasztotta a béke, a hála és a szeretet

Ennek köszönhetően pedig, hiszen már nem a rossz dolgokra figyelt, megszépültek a gondolatai, ezáltal az érzései és elkezdett gyógyulni! Új ágakat növesztett azokon a helyeken, ahol éppen szükséges volt. Kicserélődtek a beteg levelei, gyönyörű egészséges zöld tűlevelekre. Őszre úgy megszépült, hogy még a legidősebb fák sem hittek a szemüknek!

Bár már korban túllépte a karácsonyfa korhatárt, szépségben vetekedett bármelyikkel! Azon a télen úgy döntött a városka vezetése, hogy ő lehet a kisváros karácsonyfája. Az emberek gyönyörűen feldíszítették, csak úgy csillogott, villogott karácsony éjjelén! Rengeteg gyerek gyűlt köréje, ott játszottak, szánkóztak, korcsolyáztak boldogan körülötte.

Még a hó is nagy szemekben hullott, mintha ezzel is az ünnepi hangulatot akarta volna biztosítani mindenki számára.

- Milyen gyönyörű!- suttogták az emberek valahányszor ránéztek.

Emberi szem nem látott még csodásabb karácsonyfát soha!

A boldog öreg fenyő, büszkén viselte a díszegyenruhát, hálás volt, hiszen az álma végül mégis valóra válhatott!

Az év többi részén pedig számtalan madárkának biztosított otthont. Szerették, mint egy jóságos nagyapót, aki nem csak kedves volt, de bölcs tanácsokkal is szolgált, valahányszor segítségért fordultak hozzá.

Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó  

Kép: Barta Andrea, Tompa
A csillagtallérok ( saját feldolgozás)
Hópelyhecskék ölelése

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/