A lantfarkúmadárfélék szinte bármilyen hangot képesek utánozni, emberi eredetűeket is: láncfűrészt, autómotort, riasztót, a kamera kattanásait, kutyaugatást, babasírást, zenét vagy akár beszédhangot is. A fiatal madarak repertoárjának tökéletesítése körülbelül egy évig tart és a hím madarak általában jobb képességekkel rendelkeznek ilyen téren.
Nehezen megközelíthető, félénk állatok – különösen a Menura alberti – így kevés információval rendelkezünk a viselkedéséről. Veszély esetén megdermednek, pásztázzák környezetüket majd riasztó jelzést adnak le. Ezután vagy futva menekülnek, vagy búvóhelyre húzódnak be. Erdőtüzek esetén a tűzoltókkal együtt is menedéket találhatnak a bányaaknákban.
Ausztráliában őshonos, a kontinens egyik legismertebb madara.
Hosszú farok jellemző rájuk: a hímeknél 16, a nőstényeknél 12 felfelé álló kormánytollal, melyek közül némelyik S alakban görbül, lantalakot vesznek fel, innen jön az elnevezés. Tollazatát farktollai teszik egyedivé, különösen látványos a hím faroktollazata udvarlás idején.
A lantfarkúamadár-félék a talaj szintjén élnek, nem kimondottan jó repülők, ritkán emelkednek a levegőbe. Rovarokkal táplálkoznak, főleg csótányokat, bogarakat és légy lárvákat fogyasztanak.
Míg a pompás lantfarkúmadár fellelhető Victoria, New South Wales, Tasmania és Queensland délkeleti esőerdeiben is, továbbá Ausztrália keleti parti nemzeti parkjaiban, bozótosaiban, addig a vörhenyes lantfarkúmadár csak a dél-queenslandi esőerdő egy nagyon kis részén tálalható meg.
A lantfarkúmadár-félék hosszú életűek, akár 30 évig is elélnek, a többi verébalakúhoz képest később kezdik meg a szaporodást is.
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/