A kis pocaklakó

Titi Hajnalka: Kistesóm születik!
Első rész: A kis pocaklakó 

 Kezdetben volt Apa és Anya, aztán megszületett Lili. Lili csodaszép kislány volt, ő lett Anyu és Apu szeme fénye, a "Kiss család királyság" angyal hajú aprósága, akire még Napocska is szeretettel mosolygott, és elragadtatással simogatta arcocskáját a Szél. Nem is volt nála boldogabb, az egész föld kerekségen!

Apu és Anyu jelentette a mesés, kerek világot. Legkedvesebb foglalatosságai közé tartozott, amikor Apu nyakába ülve bejárták az állatkertet, és a közeli parkot. Vagy télen, ha Apu a szánkót húzta, majd kergetőztek a puha hóban nevetgélve... Apu erős volt, mókás és bátor. Anyu kedves, melegszívű és szép.

A nap fény pontja pedig, amikor Anyu meleg ölelésébe bújhatott és megsimogatta a haját. Ilyenkor érezte a leginkább a biztonságot, a szeretetet, amit soha nem akart elveszíteni.

- Szeretlek Anya!- mondta mosolyogva.

- Én is szeretlek, kicsim!- felelte Anyu

Az idő csak telt, Lili is cseperedett, s Anyu hasa napról - napra kerekedni kezdett. Lili nagyon megijedt, nem értette miért, arra gondolt, talán Anyu beteg?

- Nem, nem vagyok beteg!- nevetett Anyu- Kis pocak lakó van a hasamban.

Lili még mindig nem értett semmit. Az a "kis pocak lakó" csak nem lehet egészséges dolog! Valamiféle élősködő lenne? És az miért jó Anyunak? Neki nem ijesztő?

- De mit keres a hasadban?

- Tudod valamikor te is itt laktál a pocimban. Amikor pedig erős és nagy lettél, s már nem fértél el itt benn, megszülettél. Kistestvéred lesz Lili!

Lili ekkor rémült meg igazán. Ő aztán nem tudott örülni a hírnek. Most mihez kezd? Most ki fogja őt szeretni? Osztozkodnia kell Anyun, Apun. Mindenki a babát fogja szeretni. A "Kiss család királyságban" csak ő lehet a hercegnő, nincs helye senki másnak!

- Hát nem örülsz?- nézett rá Anyu.

- Nem!- felelte dacosan, és kirohant a kertbe.

Ez volt az a hely ahol, amikor bánat érte, mindig meg tudott vigasztalódni. Anyuval sok szép virágot ültettek ide, meseszép színekben pompázott az egész kert. Volt itt minden: tulipán, margaréta, borzaskata, porcsin-, és bazsarózsa, harangvirág, liliom, s még sorolhatnánk. Reggel, este odaadóan öntözték valamennyit, ha kellett pedig meg is kapálták. A virágok sem maradtak hálátlanok, gyönyörűséggel tündököltek, s a levegőt finom illatokkal árasztották el.

Lili leült a virágok közé, a mellette lévő rózsát nézte, amely új bimbókkal büszkélkedett az elmúlt nap óta. Szemei megteltek könnyel. Magányosnak érezte magát. Egy könnycsepp csillant meg a fényben, lassan végiggurult az arcán, majd egyenesen a rózsára hullott. Fejét a tenyerébe hajtva kezdett sírni.

- Gyermek könnyek! Sós és keserű, csak árt a szirmaimnak- eszmélt fel egy hangra.

Felnézett.

- Ki szólt? -senkit nem látott a kertben.

- Hát én!- jött a válasz a rózsa bokortól.

Meglepetten nyitotta nagyra szemeit. Hogy lehet ez? Kérdezni szeretett volna, de a rózsa megelőzte:

- Miért sírsz kicsi lány?

- Csak azért, mert Anyunak és Apunak, én már nem kellek. Hamarosan kistestvérem lesz.

- Ó, hát csak ennyi a baj? Ezért igazán kár szomorkodj! Testvérnek lenni nagyszerű dolog! Nézz meg minket, mi egyazon kert, különböző virágai, testvérek vagyunk. Együtt játszunk a szélben a méhecskékkel, együtt fürdünk az est harmatában, és a nagy viharban összebújva vigyázzuk egymás biztonságát, hogy bajunk ne essen.

- Valóban?- csodálkozott el Lili. Eszébe jutott, néha annyira vágyna játszó társra, vagy valakire, akivel együtt lubickolhatna a medencében... De a félelme mindenen felül kerekedett- Félek, hogy elveszítem Anyut.

- Ugyan már! Az anyukák szívében a szeretet egyenlően oszlik szét, ezért is olyan nagyszerű teremtmények. Én magam is anya vagyok, csak tudom! Látod a bimbóimat? Négy van belőlük, mindegyik a gyermekem, s én egyformán szeretem őket. Bármennyire különböznek, mindegyik különleges, és kedves nekem. Így van ezzel a te Anyukád is. Attól, hogy kistestvéred lesz, még épp úgy szeret téged. Te pedig mindenkinél jobban fogod szeretni a kisbabát. Vagy ti kislányok, nem épp mindig babázni szeretnétek?

- De igen!- felelte Lili- Akkor nem is olyan rossz, az a testvér dolog?

- Egy pocaklakó? A legjobb, ami történhet veled! Tudtad, hogy már most beszélhetsz hozzá? Megsimogathatod...

- És ő érzi, és hallja?

- De még mennyire! Most menj, és nyugtasd meg Anyut, biztosan megbántódott, amikor olyan dacosan elrohantál.

Lili megnyugodott:

- Úgy örülök, hogy találkoztunk, sokkal jobban érzem magam!- sóhajtotta megkönnyebbülten.

Még egyszer hátra nézett befelé menet, s a rózsára mosolygott.

A konyhából finom illatok terjengtek, Anyu ebédet készített a családnak. Amikor megpillantotta, már nagyon bánta, hogy olyan csúnyán viselkedett, nem akarta megbántani őt. Annyira szerette. Odafutott hozzá és átölelte:

- Ne haragudj Anya! Nagyon is örülök a kistestvérnek. Csak attól féltem, hogy engem már nem fogtok úgy szeretni, ahogyan eddig!

Anyu megsimogatta a haját, ő pedig belebújt meleg ölelésébe. Ez volt a nap fény pontja.

- Mi mindig ugyanúgy szeretünk, ezen nem változtat semmi. Persze lehet, hogy néha . . .még annál is jobban!- tréfálkozott, s nagy nevetésbe kezdtek, még meg is csiklandozta egy kicsit. Lili ráhajtotta a fejét Anyu gömbölyű hasára, a nevetés igen jól eshetett a kis pocak lakónak, mert mozogni kezdett, s lábával megérintette Lili arcát:

- De cuki!- nézett Anyura boldogan, most először érezte, milyen sokat jelent neki, ez a kis pocaklakó.

Ennyi volt, mese volt,

Lili végre boldog volt.

Itt a vége, fuss el véle,

Eltörött a tollam vége.