Volt egyszer egy fiú, aki nagyon szeretett rajzolni. Mindenféle dolgot megrajzolt: állatokat, embereket, tárgyakat, tájakat, fantáziabeli lényeket. A rajzai nagyon szépek és részletesek voltak, de senkinek sem mutatta meg őket. A fiú nagyon félénk volt, és attól tartott, hogy mások kinevetik vagy leszólják a tehetségét. Ezért mindig elrejtette a rajzfüzetét a szekrénye mélyén, és csak akkor vette elő, amikor senki sem látta.
Egy nap a fiú egy különös álmot látott. Amikor elaludt, egy vidám hangot hallott a fülében:
- Szia! Én vagyok az álommanó, a te legjobb barátod! - mondta a hang.
- Álommanó? Mi az?- kérdezte a fiú.
- Egy kis lény, aki az álmaidban él, és segít neked megvalósítani a vágyaidat. Nézz körül! Látod ezeket a rajzokat? Ezek mind a te alkotásaid! A fiú kinyitotta a szemét, és csodálkozva látta, hogy a ágya mellett álló asztalon ott hevert a rajzfüzete. De nem úgy, ahogy ő hagyta. A lapokon lévő rajzok életre keltek, és kiugráltak a papírból. A fiú látott egy oroszlánt, egy pillangót, egy repülőgépet, egy tündért, egy lovagot és még sok más dolgot. Minden rajz mosolygott rá, és integetett neki.
- Hogy lehet ez? - csodálkozott a fiú.
- Ez az én varázslatom. Én tudom életre kelteni a rajzaidat, hogy játszhass velük. Nem szuper? - mondta az álommanó.
- De igen! Nagyon szuper! - kiáltotta a fiú örömmel. - Akkor gyere, menjünk el egy kalandra! Megmutatom neked az álomvilágot, ahol minden lehetséges! - mondta az álommanó.
- Rendben! De vigyázzunk, nehogy felébresszenek! - mondta a fiú.
- Ne aggódj! Itt senki sem zavarhat meg minket. Csak kövess engem!
Az álommanó kézen fogta a fiút, és elvezette őt az ablakhoz. Ablakon kívül nem az utcát látta, hanem egy csodálatos tájat: zöld mezők, virágos rétek, kristálytiszta patakok, színes madarak és pillangók. Az álommanó rámutatott egy hatalmas szivárványra.
- Nézd! Ott van az álomhíd! Azon át tudunk menni más világokba! Gyere! Az álommanó és a fiú átszöktek az ablakon, és elindultak a szivárvány felé. A rajzok is követték őket. Útközben sok érdekes dolgot láttak: beszélő fákat, repülő halakat, zenélő virágokat. A fiú nagyon jól szórakozott. Olyan dolgokat csinált, amiket soha nem mert volna: megsimogatta az oroszlánt, meglovagolta a pillangót, beszélt a tündérrel, megküzdött a lovaggal. Az álommanó mindig bátorította és dicsérte őt.
- Te nagyon tehetséges vagy! A rajzaid csodálatosak!
- Köszönöm! De ez csak egy álom. A valóságban senki sem látja őket. - mondta a fiú. - Miért nem? Miért nem mutatod meg őket másoknak? - kérdezte az álommanó.
- Mert félek. Félek, hogy nem tetszenek nekik. Félek, hogy kinevetnek vagy bántanak. Félek, hogy nem vagyok elég jó. - mondta a fiú.
- De hát ez butaság! Te nagyon jó vagy! A rajzaid tele vannak élettel és szépséggel! Nem szabad félned megmutatni őket! Hiszen ez a te tehetséged, a te ajándékod a világnak! - mondta az álommanó.
- De mi van, ha kudarcot vallok? Mi van, ha nem sikerül? - kérdezte a fiú.
- Akkor semmi baj. A kudarc nem azt jelenti, hogy nem vagy jó valamiben. A kudarcok sorozata, amikből felállsz, jobbá és sikeresebbé tesz bennünket, mert miatta még többet gyakorlunk és tanulunk. A lényeg az, hogy soha ne add fel, és mindig próbáld meg újra. Ha így teszel, akkor egy nap el fogod érni az álmaidat. - mondta az álommanó.
- Igazán? - kérdezte a fiú.
- Igen, igazán. Én hiszek benned. És a rajzaid is hisznek benned. Nézd csak!
A fiú körbenézett, és látta, hogy a rajzai mind rámosolyogtak, és bíztatták őt. - Látod? Ők is szeretnének látni téged boldognak és sikeresnek. Ők is szeretnének megmutatkozni a világnak. Ők is büszkék rád. Ne hagyd őket cserben! - mondta az álommanó.
A fiú meghatódott. Érezte, hogy az álommanó igazat mond. Érezte, hogy a rajzai valóban életre keltek, és barátai lettek. Érezte, hogy nem kell többé félnie. Érezte, hogy merni kell a tehetséget megmutatni akkor is, ha félünk a kudarctól.
- Rendben van. Megpróbálom. Megmutatom a rajzaimat másoknak. Megmutatom magamnak is, hogy mit tudok. Köszönöm, hogy segítettél nekem. Köszönöm, hogy itt voltál velem. - mondta a fiú.
- Nincs mit. Én mindig itt leszek veled. Mindig ott leszek az álmaidban. Mindig ott leszek a szívedben. - mondta az álommanó.
A fiú megölelte az álommanót, majd visszament az ágyába. A rajzai is visszamentek a rajzfüzetbe. A fiú mosollyal az arcán aludt el. Másnap reggel felébredt, és rögtön elővette a rajzfüzetét. Megnézte a rajzait, és újra érezte azt a boldogságot, amit az álomban érzett. Elhatározta, hogy ma megmutatja őket az osztálytársainak és a tanárainak. Talán még egy kiállítást is rendez belőlük. A fiú felöltözött, összecsomagolta a rajzfüzetét, és elindult.
Az iskolában a fiú nagy sikert aratott a rajzaival.
Az osztálytársai és a tanárai nagyon megdicsérték őt, és bátorították, hogy folytassa a rajzolást. A fiú nagyon boldog volt, és büszke volt magára. Rájött, hogy nincs mitől félnie, és hogy a rajzolás az ő szenvedélye. Elhatározta, hogy még többet fog tanulni és gyakorolni, hogy még jobb legyen.
Aztán egy napon különleges meglepetés érte.
Az iskola igazgatója behívta őt az irodájába. A fiú megijedt, és azt hitte, hogy baj van. De nem volt baj. Az igazgató elmondta neki, hogy egy híres művészeti galéria szeretné kiállítani a rajzait. A galéria vezetője meglátta a rajzait az interneten, és nagyon tetszettek neki. Azt mondta, hogy a fiú rendkívüli tehetség, és hogy sokan szeretnék látni a műveit.
A fiú nem hitt a fülének. Nem tudta elhinni, hogy ez megtörténik vele. Nagyon izgatott és boldog volt. Az igazgató gratulált neki, és megkérdezte, hogy elfogadja-e az ajánlatot.
A fiú nem habozott. Emlékezett az álommanó szavaira, és rájött, hogy ez az ő álma. Ez az ő lehetősége, hogy megmutassa magát a világnak. Ez az ő esélye, hogy boldoggá tegye magát és a rajzait.
- Igen, elfogadom! - mondta a fiú lelkesen.
- Nagyszerű! Akkor menjünk el a galériába, és beszéljünk a részletekről! - mondta az igazgató.
A fiú örömmel ment vele. Útközben eszébe jutott az álommanó. Szeretett volna vele beszélni, és megköszönni neki mindent, amit tett érte. De nem tudta, hogyan tehetné meg.
- Ne aggódj! Én itt vagyok veled! - hallotta a hangját a fejében.
A fiú mosolygott. Tudta, hogy az álommanó mindig vele lesz. Tudta, hogy mindig ott lesz az álmaidban. Tudta, hogy mindig ott lesz a szívében.
A mesének több tanulsága is van.
Az egyik az, hogy merni kell a tehetséget megmutatni akkor is, ha félünk a kudarctól. A kudarc nem azt jelenti, hogy nem vagyunk jók valamiben. A kudarcok sorozata, amikből felálunk jobbá és sikeresebbé tesz bennünket, mert miatta még többet gyakorlunk és tanulunk.
A másik az, hogy a rajzolás (vagy bármilyen más művészet) egy csodálatos dolog, ami örömet és szépséget hoz az életünkbe és mások életébe is.
A harmadik az, hogy az álmainkban sok mindent megvalósíthatunk, ha hiszünk magunkban és a lehetőségeinkben.
És a negyedik az, hogy mindig van valaki, aki mellettünk áll, és segít nekünk a nehéz helyzetekben. Ez lehet egy barát, egy családtag, vagy akár egy álommanó is.
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/
