Titi Hajnalka: Mese az öreg tölgyről
Boldogságos zöld erdőben,
Élt egy nagyon öreg fa.
Az ő szíve olyan nagy volt,
A fél erdőt gondozta.
Idejártak a mókusok
Gyűjtögetni minden jót.
Találtak is bőségesen
Makkot, s mellé mogyorót!
Meleg odút kínált nekik,
Ez a drága öreg tölgy.
Szeretetétől volt híres,
Erre itt az egész völgy!
Madárkákat dédelgetett,
S őrizte a kicsiket,
Mindaddig míg anyukájuk,
Ennivaló után megy.
Ágai közt csupa béke,
Szeretet és boldogság.
Az erdőben minden állat,
Az ő karjaiba vágy.
Vállán pedig csendben kuksol,
Szundikálva a bagoly.
Fényes nappal ő csak alszik,
Semmire sem válaszol.
Alkonyatkor ébred fel csak,
Fürkészi a környéket.
Ilyenkor remegve járnak
A mezei egerek!
Minden reggel ellátogat,
A fák ügyes doktora:
Harkály, ki az ágaiban
A férgeket kutatja.
Amit talál, azt megeszi.
Ha elkészül tovább áll.
Az erdőben ebédre már,
Egy újabb lombjában jár.
Boldogságos kis mennyország,
A tölgy egész élete.
A törődésen kívül,
Boldogabb tett, mond van- e?
Ki nem ismeri itt a földön,
A gondoskodást, s a hálát,
Annak a szeretet nem más,
Mint illékony délibáb.
Szeretni és gondoskodni,
Együtt az igazi kincs,
Enélkül tudd, az életben
Igaz szeretet az nincs!
Érezheted te is, hogy ha
Nyitva tartod szívedet.
S a jóságnak az örömét,
Már ma megismerteted!
Boldogságos zöld erdőben
Egy rigó neki dalol,
S ez a drága öreg tölgy most,
Egy mosollyal válaszol.
Nem vágyott ő soha többre,
Mint szeretni másokat.
Így mindig a jelenben élt,
S nem kergetett álmokat.
Jelenben van csak boldogság,
Benned pedig szeretet.
S ha másokkal mind megosztod,
Úgy lesz szép az életed!