Carlo Collodi olasz író, újságíró, publicista, a Pinokkio kalandjai című könyv szerzője.
1881-től a Giornale dei bambini című gyermekújság kezdte folytatásokban közölni Storia di un burattino (Egy bábu története) című művét, amelynek főhőse Pinokkió, egy életre kelt fabábu. A bábu sok kalandon átmegy, elszökik „apjától", Dzsepettótól, rablók kezére kerül, bebörtönzik, iskolába megy, szamárrá változik, felfalja egy cetcápa és még sorolhatnánk. De végül megérti, hogy miért kell dolgozni, tanulni, hogy kell szeretni.
A mű már az első részektől óriási siker volt, s hamar népszerűvé tette alkotóját, bár az egyház eleinte felemelte szavát a mese ellen, mondván a lázadás szellemét közvetíti a gyanútlan ifjú olvasók felé.
1883-ban könyv alakban is megjelent Pinokkió kalandjai címmel, Enrico Mazzanti illusztrációival. 1892-ben angolra is lefordították, s a fabábu története megkezdte világhódító útját (magyarul először 1907-ben jelent meg, Tuskó Matyiként). Minderről azonban már Collodi nem tudhatott, 1890. október 26-án szülővárosában, Firenzében meghalt.
Az 1936-ban Alexej Tolsztoj Aranykulcsocska című története újrameséli az olasz fabábu történetét. Ennek nyomán Alexandr Lukics Ptusko játékfilmet készített, amit 1939-ben mutattak be.
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/