A farkas és a négy barát

Titi Hajnalka: A farkas és a négy barát 

 Messze földön valahol, egy hó lepte erdőségben,

Élt együtt négy igaz barát boldogságban, szeretetben.

Barátságuknak a híre, messze földre is eljutott,

S bizony irigyelték őket, szelíd állatok és vadok.

Főképp néhány gonosz. Nem hitték, hogy igaz,

Közülük leginkább az, ki a legnagyobb gaz:

Neve pedig mi más, Bendegúz a farkas,

Kinek a rossz híre igencsak hatalmas!

- Majd én megmutatom, nem lesz béke ott sem!

A barátság sem más, mint múló érzelem.

Az sem tart örökké! - biztos volt ő abban-

Nincsen igaz barát, senkinek a bajban!

Motyogta a galád, azzal útnak indult,

A zord, hideg tájon napokat vándorolt.

Azt hitte, ott mindjárt lábai lefagynak,

Mégsem engedhetett az időjárásnak!

Tudta, ez bíz' így van ezen a vidéken,

Ehhez szokott itten, minden szerencsétlen.

Így neki is illett összeszedni magát,

Ha máris meghátrál, hogy nyer velük csatát?

Csak egy cél vezette, hogy megegye őket.

Így gyengítheti el, a kételkedőket:

Védtelenek lesznek és a nagy magányban,

Hamarabb helyük lesz a farkas zsákjában.

Egyedüli állat, kinek nincs védelme,

Félelemmel tele, s olyan nagyon gyenge!

Hamar áldozattá válik e vad földön,

Ha bajban van, nincs ki segítségül jöjjön.

Ezzel a nagy tervvel haladt egyre tovább,

Mígnem elérte a négy igaz barát házát.

Akkor aztán elbújt, egy közeli üregbe,

Hogy szokásaikat innen megfigyelje.

Várt egy napot, kettőt, de okosabb nem lett,

Ebben a helyzetben hatásos terv kellett!

Egy valamit neki is tanított a róka:

Ésszel győzni mintha sokkal könnyebb volna!

Ámde a farkasnak nem volt ravasz esze,

Csak a jó ég tudja, mi is került bele,

Abba a kőkemény farkas koponyába...

Terv alapján nem ért a róka nyomába!

Hanem akkor éjjel, különöst álmodott:

Az erdőben egy nénét rőzsét gyűjtni látott.

Nehezen hajbókolt a hó lepte vidéken,

S a négy igaz barát segítette éppen.

Kipattant a farkas szeme azon nyomban:

- Hogy lehet, hogy erre még nem is gondoltam?

Csak a jóságuk lehet mindnek gyenge pontja,

A végüket mi más, ha épp nem ez okozza?

Érezte szájában a győzelem ízét,

Nem vehette el a rossz idő sem kedvét!

Szerzett egy takarót , s azt magára rakta,

S úgy beszélt, mintha egy öreg néne volna:

- Drága gyermekeim, tegyetek jót velem,

Megfagyott a lábam, no és mindkét kezem...

Engedjetek, kérlek engem kicsit beljebb,

Hogy a kandallónál én is melegedjek.

Összenézett mindjárt a négy igaz barát:

- Az anyóka hangja ilyen karcossá vált?

Gyanakodni kezdtek, hisz átéltek pár dolgot,

De ez a hang nem is női hangnak hangzott...

Ellenben huncutságot láttak ők nem egyet,

Bizalmatlanul hát egymásra is néztek,

S úgy döntöttek, bár őt el nem utasítják-

Nem engedik beljebb, csak a kezét s lábát.

- Hallod- é anyóka, kicsi a mi házunk.

Mi is a tűz mellett szorosan tanyázunk,

Ott a macska ajtón, dugd be lábad s kezed,

S hagyd ott bátran addig míg felmelegszenek!

Úgy is tett a farkas, be is dugta mindjárt,

Azt hitte, így elkaphatja valamelyik nyakát...

És jót falatozhat akkor azon nyomban,

Aztán pedig él majd ebben a kis lakban.

Bedugta hát elülső, és a hátsó lábát,

Összenézett ismét a négy igaz barát:

Nem láttak még nénét ekkora karmokkal,

S szőrrel beborított méretes mancsokkal!

Hamisságot éreztek, s úgy gondolták nem árt,

Hogyha elvégeznek egy hirtelen próbát:

Nyuszi a lábait gyorsan megkötözte,

Maci pedig mindjárt kiment, hogy meglesse.

Akkor aztán Süni, hozta a nyújtófát,

S úgy ellátta helyben a farkasnak baját,

Hogy amikor végül mégis elengedték,

Hét napon át futott, ők meg csak nevették!

Azóta békében él a négy jóbarát,

Minden gonosz messzire kerüli a házát!

Nagy kincs az életben az igaz barátság,

S jó barátra lelni igazi kiváltság!