A wieliczkai sóbánya a Kárpátok lábánál elterülő, mintegy 15 millió éves korú sótelepek nyugati részén fekszik. Ezek a sótelepek a miocénben keletkeztek a bádeni korszakban a miocén kori tenger eltűnésekor, amely zárt tengerré alakult növekvő sótartalommal. A forró éghajlat és a Kárpátok felgyűrődése következtében egyre emelkedő tengerfenék lehetővé tette a szedimentáció. Először a karbonátok kezdtek lerakódni, majd a szulfátok, végül a kősó. A vízfelület déli részén a kősó tömbökben vált ki, északi és középső részén pedig rétegesen. A szedimentációs folyamat 15-20 ezer évig tartott, ezután a medence iszappal és agyaggal töltődött fel. A Kárpátok hegyképződésekor a sótömbök elcsúsztak eredeti helyükről.
A sótelepeket már több ezer évvel a lengyel államalapítás előtt ismerte az ember, és hasznosította is. Az első időkben a sót a sós források, majd kutak vizének főzésével, sólepárlással állították elő. A tulajdonképpeni kősó bányászata a 13. századtól kezdődik.Akkoriban ez volt az ország legnagyobb sóforrása, amely döntő jelentőségű volt az ország gazdasága szempontjából. Manapság ez az egyik legfontosabb turisztikai látványosság Lengyelországban.
A Wieliczka sóbánya honlapján található információk szerint a középkorban 300-350 sóbánya dolgozó volt, és a sótermelés évente kb. 7 vagy 8 tonna lehetett. Az első turista Nicolaus Copernicus volt, aki 1493-ban járt a bányában. Ennek az eseménynek az emlékére a sóból készült szobrát helyezték el ezen a helyen.
A wieliczkai bányában 9 szintet különböztetnek meg, melyekből az első – a Bono szint – 64 méter mélyen van, míg az utolsó 327 méter mélyen fekszik. A tárnák összes hossza az összekötő folyosókkal, tavakkal, termekkel, aknákkal együtt meghaladja a 300 kilométert, össztérfogatuk pedig mintegy 7,5 millió m³. A bánya egyedülálló mikroklímával rendelkezik, melynek a nagy pára- és nátrium- klorid tartalom mellett állandó hőmérséklete (körülbelül 12-14 °C), nyomása, ionizációja és megvilágítása van, jelentős a mangán, magnézium és mésztartalma. A 135 m mélyen fekvő Wessel-tó termébe rehabilitációs turnusokat szerveznek légúti betegségben szenvedő emberek számára.
A legenda
A kősó bányászását a 12. század végén, Szemérmes Boleszláv király és felesége, Szent Kinga uralkodása idején kezdték meg. A legenda szerint, amikor Kinga, IV. Béla lánya megérkezett Lengyelországba, szeretett volna új hazájának valami rendkívüli ajándékot adni. Amikor megtudta, hogy Lengyelországban nem termelnek ki kősót, ami abban az időben komoly jövedelmet jelentett volna, apjától IV. Bélától az egyik magyarországi sóbányát kérte. Amikor Kinga meglátogatta ezt a sóbányát, jegygyűrűjét az egyik aknába dobta, annak jeléül, hogy birtokába vette a szóban forgó sóbányát. Mialatt azonban Lengyelországba utazott, a só a gyűrűvel csodás módon követte úrnőjét, és amikor Kinga Wieliczkába ért, megparancsolta, hogy az egyik dombon kezdjenek ásni, és csodák csodája, néhány ásónyom után megtalálták a Magyarországon eldobott gyűrűt és a sót. Itt nyitották meg az első sóbányát, de a wieliczkai és bochniai bányászok máig vitatkoznak azon, hogy melyikük bányája volt az a hely, ahol a gyűrű előkerült. Mindenesetre mindkét bánya védőszentje Kinga és II. János Pál pápa 1999- ben hivatalosan is kanonizálta őt a sóbányászok védőszentjévé.
A legendát én magam is feldolgoztam egy verses mesében:
Mintegy egymillió turista látogatja évente a 64–135 m mélyen elhelyezkedő (I-III. szint), 20 teremből álló, körülbelül 3 km hosszú utat. A túra időtartama körülbelül 2 óra.