Titi Hajnalka: Tütü, a vándormanó
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy vándormanó, aki csak azért járta a világot, hogy másoknak segítsen. Tütü- mert így hívták- igazi gyógyító manó volt.Ha hiszitek, ha nem, nem kellett azon aggódnia, hogy hol éjszakázik , hiszen a legjobb barátja egy öreg teknős volt, aki hűségesen hordozta a hátán a házikóját, végig vándorútja során.
A vándormanók nem tudnak egy helyben maradni, valahogy a vérükben van a vándorlás, de a világ is jobban jár így, hiszen mihez is kezdene az a sok sérült állatka, és növény akiket meggyógyítanak, ha bajuk esik.
Azon a napon, amikor Mesés erdő határához értek, gyönyörű idő volt. A Nap csak úgy ontotta magából a meleget,ami nem is lett volna baj, de úgy megszomjaztak, hogy már alig várták, hogy a patakhoz érjenek. Alig érkeztek meg, máris keserves sírásra lettek figyelmesek.
Egy aprócska manólány sírdogált a patak mellett:
-Hát te miért sírsz ?- szólította meg kedvesen Tütü.
-Jaj, ne is kérdezd!- szipogta a manólány- Nem elég, hogy megsérült a szárnyam ,még a varázsnyakláncomat is elvesztettem!
-Hát már nem sokáig kell sírnod, mert képzeld én egy igazi gyógyító manó vagyok, és van nekem egy olyan csodaszerem , ami egy pillanat alatt helyrehozza a szárnyacskádat, csak be kell kennem. Hogyan sérültél meg?
-Hát, csak Béka Bercivel versenyeztem éppen, amikor beakadtam egy pók hálójába. Alig tudtam megmenekülni a ragacsos hálóból! A nagy kapálózásba elszakadt a gyöngysorom és beleesett a patakba, ahol szerte szét gurult!
- És miért olyan fontos neked az a nyakék? Talán nem tudsz egy újat készíteni?
- Tudnék én, de ez különleges volt! A tündérek fűzték nekem igazi harmatcseppekből. Ráadásul
olyan varázsereje volt, hogy ha úgy akartam, bárkit rákényszerített az igazmondásra.
Én vagyok Mesés erdő igazsághozó manója, mi lesz velem a csodagyöngyök nélkül?
-Hát igazságmondásra valóban mindenhol nagy szükség van-
állapította meg Tütü.- De hogyan gyűjthetnénk össze azokat a gyöngyszemeket?
-Nincs annak már nyoma sem, rég eggyé váltak a patakkal!- sírdogált tovább a manólány – Hiszen harmatcseppekből születtek!
-Már pedig szerintem csak egy tündért kellene kerítenünk , ők ki tudják válogatni a vízcseppek közül!
-Talán- sóhajtotta Őszinte Szille , hiszen így hívták. – Ám addig mitévő legyek? Ha kiderül, hogy nem tudom kikényszeríteni az igazságot senkiből, oda lesz a jó hírem és az egész erdőben eluralkodik a káosz!
-Hát erre is van egy ötletem!- ragyogott fel mindjárt Tütü szeme – Van nekem egy igazgyöngysorom , még a nagymamámtól kaptam, addig viseld azt. Igaz, nincs varázsereje, de az erdő lakói úgysem tudják! Olyan régen viseled az igazmondásra kényszerítő gyöngysort, hogy akarva akaratlanul is azt hiszik majd, igazat kell mondaniuk! Majd meglátod!
Őszinte Szille szemeiből kezdtek a könnyek eltűnni. Nem is olyan rossz ötlet, amit ez a manó fiú mond, gondolta. Talán még működhet is!
Tütü kihozta a házikójából a nagymamája igazgyöngysorát és a manólány nyakára illesztette. A zár bekattant.
-Gyönyörű!- érintette meg kezeivel Szille, miközben a patakban vizsgálgatta saját tükörképét- És most hogyan tovább?
-Hát, minden erdőnek van egy tündére, csak meg kell találnunk!
Elindultak hát, abban bízva , hogy valóban tud valaki útbaigazítást adni erdőtündér hol léte felől.
Találkoztak is ők mindenféle erdőlakóval, de nem igazán tudták útbaigazítani őket.
-Úgy hallottam, valahol a patak forrásánál rejtőzik. Öreg sziklák barlangjaiban van a palotája, de csak nagyon ritkán jön elő-mondta Mókus Gergő.
-Én úgy tudom- vágott a szavaiba Harkály Mihály- az erdő legvénebb fájának az odújában van a bejárata az otthonának.
-Kár, hogy badarságokat fecsegtek!- szólta le mindkettőt Varjú Erik.- Mindenki tudja, hogy napkeleten él a gyöngyvirágmező határában!
Így aztán sokra nem jutottak , ahányan voltak, annyiféle választ adtak. Őszinte Szille kezdte elveszíteni a reményt. Sóhajtozva ült le a veranda szélére, amikor már a nap is nyugodni készült. Nem tudta elképzelni mivel is foglalkozhatna, ha nem tudna többé igazságot tenni. Hiszen mindenki számít rá és a képességére!
Abban a pillanatban hangokra lett figyelmes, valaki messziről a nevét kiáltozta:
-Őszinte Szille! Merre vagy? Szükségem van rád!
Egy kobold volt az , aki feldúltan ráncigált magával egy kicsike mezei egeret. Amint elé ért így folytatta:
-Üdvözöllek igazságtevő manólány! Tégy igazságot kérlek!
-De hát mi történt ?- nézett rájuk Szille. Akkorra már Tütü is előjött a házikóból.
-Ez az egér felfalta az összes szalonnámat!
-Ha valóban így van, kisegér , tudod mi a büntetésed! Aki lop száműzetésbe kerül!
A kisegér minden porcikája remegett a félelemtől:
- Nem én loptam el a szalonnáját- mondta lesütött fejjel.- Könyörülj rajtam Őszinte Szille! Ha valóban varázserővel bír a nyakláncod, tudnod kell, hogy igazat mondok!
Szille összeráncolta a homlokát, és életében először, most ő maga is hazudni kényszerült:
-Márpedig a láncom varázserővel bír! Mond csak kobold, miből gondolod, hogy ő volt?
-Egyszerűen ott ólálkodott a tarisznyám körül, míg a tüzet élesztgettem. Ki másra gondolhattam volna?
-Márpedig ez a kisegér ártatlan!- mondta Szille. Ismeri az erőmet, miért is hazudna?
A kobold belátta a tévedését és elfogadta Szille döntését. Elengedte a kisegeret és békében ment mindenki a maga útjára.
-Nagyszerűen csináltad!- mondta Tütü.
-Életemben először hazudtam. Szörnyű érzés. Vajon nem követtem el hibát?
-Szerintem nincs az az élőlény , aki merne neked hazudni! Egy kis kegyes hazugság viszont neked sem árthat. Amint megtaláljuk erdőtündért, újra minden a régi lesz! A legfontosabb, hogy addig is megmaradjon az erdőben a béke .
- Igazad van Tütü. Köszönöm, hogy törődsz velem- mosolygott Szille.
Tütü átölelte a kis manólányt, majd a házikóba mentek és lepihentek. Szillének nagyon jól esett ez az ölelés, mindjárt fel is töltődött reménnyel és szeretettel. Csak annyit érzett, hogy megnyugodott, békésen hajtotta le a fejét a pehely puha párnára és behunyta a szemeit.
A gyógyítómanók ölelése gyógyír minden lelki problémára. Most már Szille is tudta, milyen szerencsés, hogy egy igazi gyógyítómanóval találkozott. Egyedül, nem is tudta volna mihez kezdjen.
Korán kellett kelniük, hogy leellenőrizhessék az összes információt, amit erdőtündérről kaptak. Ámde bármennyire igyekeztek, egy nap alatt nem járhatták be az erdőt, hiszen ti is tudjátok milyen lassan járnak a teknősök.
A nap ismét nyugodni tért. Egészen véletlenül épp Bagoly repült melléjük, aki már az esti vacsoráját kajtatta akkor.
- Hát ti hova igyekeztek ?- kérdezte.
-Hát, mi erdőtündért keressük. Talán tudsz valamit arról, hol találjuk?- kérdezték szinte egyszerre.
-Nos a ti tempótokban kérdéses , hogy valaha meg is találjátok!- nevetett- Ráadásul a módszereitek sem a legjobbak!
-Hogy érted?- nézett rá bosszankodva Tütü.
-Mégis merre keresitek?
-Valójában több helyen is, mert ahány állatot megkérdeztünk, mind máshova irányított minket.
-És ez nektek nem jelent semmit?
-Ugyan mit kellene jelentenie?
-Hát az állatok azért tudnak annyi változatot, mert erdőtündér mindenhol ott van: ott van a fákban, a fűben, a patakban, a sziklákban, a virágokban…
-És , mikor jön elő?
-Amikor csak szükségetek van rá! Elég megérintenetek a füvet, a fákat, vagy bármit és kérni, hogy : erdőtündér segíts!
Tütü és Szille egymásra néztek:
-Csak ennyi?
-Úgy bizony!- nevetett Bagoly és tovább repült esti vadászatára.
-Mindig tudtam, hogy a baglyok bölcsek- mondta Tütü.
-Mégsem vele kezdtük- válaszolta Szille.
-Ne morfondírozzatok már annyit!- szólt rájuk Arisztotelész, a teknős.- Inkább oldjátok meg a problémát!
Arisztotelész csak nagyon ritkán szólalt meg, ám mindig a legjobbkor. Azzal Szille megérintette a füvet és azt suttogta:
-Erdő tündér, segíts kérlek!
Láss csodát! Abban a pillanatban lágy szellő kíséretében, ami végig simította a füveket, a virágokat és még a fákat is, máris megjelent erdőtündér.
- Miért hívtál gyermekem?- kérdezte , miközben megsimította a kis manólány haját.
-Szükségem van a segítségedre, drága tündér!-felelte Szille.- Elveszítettem az igazsághozó nyakláncomat, amit a tündérek ajándékoztak nekem. Egy baleset során elszakadt és a gyöngyök mind beleestek a patakba, ahol azonnal eggyé váltak a vízzel. Nélkülük semmi vagyok, hiszen az erdő lakói számítanak rám!
-Egyet se szomorkodj kicsi lány! Én tudok segíteni neked!
Azzal elővette a varázspálcáját , körözött néhányat a patak fölött és máris a kezében tartotta Szille különleges nyakékét. Odanyújtotta neki. A kis manólány alig hitt a szemének, boldogan cserélte le Tütü kölcsön nyakékét.
-Köszönöm, drága tündér és köszönöm neked is Tütü, hogy végig tartottad a lelket bennem és kölcsön adtad eddig a nagyid nyakláncát! A legjobb érzés az, hogy nem kell többé hazudnom!
-Nagyon szívesen segítettem- mondta a tündér.- Most már tudod, hogy bármikor segítek, ha bajba kerülsz, csak hívj!
Szille megígérte, hogy hívni fogja, ha ismét baj éri. Tütü nagyon örült, hogy Szille gondjai megoldódtak. Bár ez azt jelentette, hogy ideje mennie.
-Rám már nincs is szükség- mondta.- Vigyázz magadra manólány!
Azzal újból átölelte. A Gyógyító manók ölelése a búcsú fájdalmát is eltompítják.
Így Szille könnyen viselte:
-Találkozunk még!- mondta.
-Igen- sóhajtott Tütü- akinek azonban semmi nem enyhítette az elválás okozta fájdalmát. A gyógyítómanóknak bizony nincsenek lelki gyógyítóik, csakis magukon segíthetnek, akárcsak az emberek.
Ezért is olyan erősek….
Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó
Ha szeretnéd próbára tenni a tudásodat, töltsd le a meséhez tartozó mesekvízt és keresztrejtvényt:
