Titi Hajnalka: Mindenki kicsikéje ( mese egészen kicsikéknek)
Volt egyszer, hol nem volt, az örökzöld erdő közepében, volt egy csodaszép fa, s ennek a fának az odújában élt egy kis mókus boldogan a szüleivel. Nálánál boldogabb mókusgyerek nem is volt az egész kerek erdőben!
Egy napon aztán,mókus mamának született még egy mókuskája, így a kis mókusból egyik napról a másikra nagyocska mókus lett! Mindjárt két gyerekecske ülhetett a mókusasztalkánál.
A kis mókus, aki most már nagyocska mókuska lett, elsőre nagyon örült. Meg akarta ölelgetni testvérkéjét és játszani vele, de mókus mama azt mondta:
-Még most nem szabad játszanod vele. Meg kell várni, míg Ninike nő egy kicsit.
A nagyocska mókuska, akit Nünükének hívtak, nagyon szeretett az anyukájával játszani, de anyának már nem volt ideje rá, mert mindig Ninikét babusgatta…
Ezért aztán Nünüke egyre magányosabbnak érezte magát. Amikor ezt érezte, a szobájába ment és a játékaival játszott, de alig telt el egy óra, már megint unta magát. És akkor megérkezett mókus papa a munkából!
A nagyocska mókus szaladt, és a papája ölébe bújt. Azt remélte, hogy a papa játszani fog vele, de a papa fáradt és türelmetlen volt. Mégis azután odament a kistestvéréhez és megpuszilta, megölelte őt!
A nagyocska mókuskának nagyon rosszul esett, látni ezt. Azt mondta magában: Anya és apa már nem szeretnek, és mindez Ninike miatt van.
Bement a szobájába, lefeküdt az ágyába és álomba sírta magát. Nem sokkal később az anyukája kedvesen hívogatta:
- Ébresztő! Gyerünk kicsim, kész az étel!
De Nünüke nem válaszolt. Papa is hívta a nagyocska mókuskát, de még mindig nem válaszolt. Erre mindketten a kis mókusszobába mentek, és látták, hogy a nagyocska mókuskájuk sír.
Nagyon fájt a szívük, amikor meglátták, hogy az ő mókuskájuk sír.
Anya így szólt:
- Kedvesem, mókusom….
A nagyocska mókus kihúzta a fejét a takaró alól, és azt mondta:
- Miért mondod nekem, hogy„ mókusom?" Egyáltalán nem szeretsz engem, sem te, sem pedig apa! Most már csak Ninikét szeretitek, ne is tagadjátok!
Anya és apa vigasztalni kezdték, majd kézen fogták a nagyocska mókust, felemelték és megcsiklandozták. A nagyocska mókus hangosan felnevetett.
Hirtelen Ninike felsírt. De anya és apa még mindig Nünükével játszottak. Nünüke sajnálta Ninikét, nem értette, hogy a szülei miért nem figyelnek rá. Azt mondta:
- Nem halljátok Ninike sírását? Szomorú leszek attól, ha sír. Menjünk, nyugtassuk meg együtt!
Így aztán anya és apa, valamint a nagyocska mókuska hármasban mentek, hogy lecsendesítsék a kis mókust.
Nem is volt többé féltékeny Ninikére, hiszen megértette, attól, hogy anya és apa szeretik a kistestvérét, nem fogják őt kevésbé szeretni… Hiszen Ninike nem csak az apu és anyu kicsikéje volt, hanem az övé is!
