Einstein ledöntötte a tér és idő hamis isteneit, amikor felfedte, hogy elménktől elkülönülve az idő nem létezik. Az idő lelkiállapot, kapcsolatunk az eseményekkel. Az idő események sorozata, egyfajta egységes teljességében. ( Dr. Joseph Murphy)
Ha tehát az idő csak az elménk szüleménye, hogyan létezhetne a reinkarnáció? Hacsak nem a mindig Mostban létezünk, több testben ? Márpedig, ha több testben ott van, egyazon időben a felsőbbrendű Énünk ( a Lelkünk) , elménk szerint az mégis, egyfajta események egymásutániságában történik. Vagyis a múltban, a jelenben, és a jövőben egyaránt. Tehát, ez úgy hangzik, mintha mégis létezne a reinkarnáció az "időben" ( ?)
De ha Isten ( vagyis az Én vagyok) valóban minden létező megnyilvánulása, minden ember is az, és ez alapján nem ez a tudatos Énünk születik állandóan újjá, hanem Isten jelenlétével vagyunk ott ( voltunk és leszünk) minden valaha létezett ember tapasztalataiban, testében és innen vannak az előző életeinkből merített, állítólagos emlékeink. Ez alapján a reinkarnáció, mint lelkünk folyamatos újjászületése mégsem úgy létezik, mint azt sokan hiszik.
Joggal mondhatod: hát persze, hogy van idő, hiszen öregszünk! De vajon nem csak elhasználódik az anyagi megnyílvánulásunk, az események folyamában?
Amikor elolvastam Frank J Kinslow könyvét, felfedeztem, hogy neki is van egy olyan utalása, hogy lehetséges, hogy minden életünk MOST van, egymással párhuzamosan, és ami összeköti ezeket az életeket az maga a Lélek. Példának egy nyakláncot hozott fel: a gyöngyök az életek, a cérna, ami összeköti őket a Lélek. Ezek szerint, ha valamikor utazhatnánk az időben, az a tudatunkon, a Lelkünkön keresztül lenne lehetséges.
Felvetődik a kérdés, hogy ezesetben, van- e szabad akaratunk, választásunk?
Én hiszek a szabad akaratban. Hiszek abban, hogy a választásaink alakítják a sorsunkat, és mivel így élek, ebben a hitben, ezt is tapasztalom. Végülis az élet, a hit törvénye: bármiben is hiszel, az fog megnyílvánulni az életedben.
Nekem volt, nem egy misztikus élményem életem során, még egészen fiatalon is, amikor még semmit sem tudtam spirituális dolgokról. Vannak különleges álmaim. Gyakran van tudatos álmom, amiből Üzenetet kapok. Ez épp nem ilyen, de nagyon érdekesnek találtam, mert annyira valóságosnak tűnt, és mivel épp ehhez a témához kapcsolódik, elmesélem. Egy alkalommal azt álmodtam, hogy az 1800- as években egy barna nő testében vagyok, aki kacérkodik egy férfival, csábítgatja, de magában tudta, hogy nem akar tőle semmit, csak játék volt az egész. Tehát játszott a férfi érzéseivel. Én voltam az ő tudata, lelke: ÉN voltam, és szóltam neki, hogy ez nem helyes. Hogy ezzel fájdalmat fog okozni annak a férfinak. Így mielőtt megcsókolta( m) volna visszahúzódott és elnézést kért( em), hogy igazából nem akar(ok) tőle semmit. Tehát azon a bizonyos "cérnaszálon" a múltba utaztam, és súgtam neki( magamnak) - úgymond.
Amikor felébredtem, egyfajta megvilágosodást éreztem, mintha ez az egész igaz lett volna. A mostani Énem figyelmeztette, hogy ne tegyen ilyet azzal a férfival. Mintha a lelkiismeretünk a fejlettebb, bölcsebb felsőbbrendű Énünk sugallata lenne. Hát persze, hogy az- állíthatjuk bizonyossággal- , hiszen olyan magas rezgésszinten, mind egyek vagyunk Istennel. Így mondhatjuk azt, hogy Isten sugall nekünk, de mondhatjuk úgy is, hogy a saját (bölcsebb Énünk)felsőbbrendű Énünk az, aki figyelmeztet! Az az Énünk, aki már megtapasztalta, az elkövetkezendő hibák következményeit ( !).
De ha Isten ( vagyis az Én vagyok) valóban minden létező megnyilvánulása, minden ember is az, és ez alapján, nem ez a tudatos Énünk születik állandóan újjá, hanem Isten jelenlétével vagyunk ott ( voltunk és leszünk) minden valaha létezett ember tapasztalataiban, testében.
És mégis más kimondani és megint más ÉREZNI ezt a tényt. A tényt, hogy minden jó döntésünket , cselekedetünket, saját magunk kell megtanuljuk az életeink megnyílvánulásaiban, hibák árán, ezzel formálva a tudatos Énünket, jelenlegi testünkben, egyre tökéletesebbé, hogy ezáltal emeljük fel az Ő ( isteni) szintjére, ezt a nehezen kezelhető, de gyönyörűséges anyagi világot.
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/