Titi Hajnalka: Emlék 

 Belehegedül szívembe egy emlék,

Arról, ahogyan szerettelek…

Hány reménytelen éjszakámon át,

Hullattam fénytelen könnyeket.


S amikor a bánat lágyan magához ölel,

E dallam simogat édesen…

Miért van az, ha nem is akarom,

A fülembe cseng hangod, Édesem?


Vannak szerelmek, mik örökké fájnak,

Magadba zárod, mélyen valahol…

S hogyha néha feldereng a múlt,

A szíved ismét épp úgy zakatol.


Talán ez nem más, mint vágyaim ősze,

Mindaz, mi előttem épp most lepereg…

Egy kép: az életem fájáról

Lehulló utolsó, színes, halott levelek.