Anyám tanított az első imára,
gyöngéd érintéssel fogta két kezem.
Alig néhány szó hagyta el a számat,
még magamat nem, de Istent ismertem.
Anyám tanított, hogyan is kell hinni,
hogy Isten él és remélni Örök.
Régi képek halvány fényét látva:
mit értem tettél, mindent köszönök!
Anyám tanította, hogy jónak kell lenni,
akkor is, ha minket bántanak...
Én csak néztem s nem értettem miért?
S megborzongott az őszi alkonyat.
Ezzel a hittel indultam az útra,
egy csillaghullós nyári éjjelen.
S amikor a nehézségek jöttek,
én imádkoztam mindig, szüntelen.
Oly sokszor voltam nincstelen és árva,
sorssal tépett vándor s ki , ki tudja még?
De a magányt nem ismertem, Anyámnak hála,
mert tudtam Isten mindig megsegít.
Anyám tanított, hogyan is kell hinni,
hogy Isten él és remélni Örök.
Régi képek halvány fényét látva:
mit értem tettél, mindent köszönök!
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/
