Az Észak-Yungas út egy 61-69 kilométeres út Bolívia Yungas megyéjében, La Paztól Coroicóig. Híres a rendkívüli veszélyességéről, ezért 1995-ben az Inter-American Development Bank a világ legveszélyesebb útjának nevezte el. Egy becslés szerint évente 200-300 ember vesztette itt az életét a korszerűsítés előtt. Éppen ezért számos keresztet helyeztek az út szélére, azokon a helyeken ahol az autók a szakadékba zuhantak.
Azon kevés útvonalak közé tartozik, amelyek összekötik az észak-bolíviai Yungas régiót az ország fővárosával. La Pazt elhagyva az út először 4650 méteres tengerszint feletti magasságba emelkedik a La Cumbre-hágónál, majd leereszkedik 1200 méterre Coroico városánál. A hűvös magasföldi vidékről gyorsan átjutunk az Amazonas esőerdő területére, ahol az út elképesztően meredek sziklák tetején kanyarog.
Az extrém lejtés miatt legalább 600 méteren keresztül az „ösvény" szélessége nem haladja meg a 3,2 métert, ráadásul a védőkorlát hiánya miatt nagyon veszélyes, sőt, eső, köd és por korlátozhatja a látási viszonyokat. Sok helyen a felszín sáros és laza. Egy helyi szabály meghatározza, hogy a lefelé ereszkedő sofőröknek soha sincs elsőbbségük, és mindig az út külső szélén kell haladniuk. Ez arra kényszeríti a gyorsabb járműveket, hogy lelassítsanak vagy ha kell meg is álljanak és biztonságosan lejussanak. A járműveknek a bal oldalon kell haladniuk, szemben a Bolíviában megszokott jobb oldaltól. Ez arra szolgál, hogy a bal kormányos autók sofőrjei jobban lássák a szakadék széle és az autó kereke közt lévő távolságot.
Ironikusan az út veszélyessége miatt vált kedvelt úti céllá a '90-es években. A hegyi kerékpározás rajongóinak kedvenc helye, mert nagyon meredek, és lefelé haladva 64 km-en keresztül egy aprócska emelkedőt leszámítva, csak lejtők vannak. Mostanság sok utazásszervező kínál útmutatókat, közlekedési lehetőségeket és felszerelést. Emellett persze a hely roppant veszélyes marad - 1998 óta legalább 18 kerékpáros halt meg.
Az utat az 1930-as években paraguayi foglyok építették, a Chaco-háború ideje alatt. Egy 20 éves periódus folyamán modernizálták, ami 2006-ban ért véget. A modernizálás az úttest bővítéséből (egy vagy két sávosra), aszfaltozott útburkolat építéséből valamint egy új szakasz építéséből állt Chusquipata és Yolosa közt, megkerülve az öreg északi oldal egyik legveszélyesebb részét. Ez az új szakasz rendelkezik modern kiegészítőkkel (hidak, vízelvezetés stb.), több sávval, útburkolattal, védőkorláttal, és még sok mással, ami jelentősen biztonságosabbá teszi a régi útvonalhoz képest.
Az eredeti Észak-Yungas utat manapság egyre kevésbé használják közlekedésre, habár az izgalom és a kaland miatt idelátogatók száma egyre nő.
1983. július 24-én egy autóbusz a szakadékba fordult, több mint 100 utas halálát előidézve. Ez Bolívia történetének legsúlyosabb balesete volt.
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/