Titi Hajnalka: A répatolvaj 

Berni, Pici és Repke igazi jóbarátok voltak. Hóteleki meseréten éltek, ahol  mindig tél volt, és elég gyakran hullott a hó. A gyerekek ilyenkor nagy örömmel építették a hóembereket, volt is belőlük minden háznál, legalább egy. 

Egy éjszaka aztán borzalmas dolog történt. Valaki ellopta Pici hóemberének az orrát! Pici kétségbeesetten újságolta az apukájának a rossz hírt:

- Papa, most mi tévő legyek? Szegény hóemberemnek eltűnt az orra!

- Ne szomorkodj Pici- vigasztalta az apukája-  elmegyünk a boltba és újra veszünk répát. Nem egy lehetetlen küldetés.

Úgy is lett. Mindjárt elindultak vásárolni. Pingvin papa egy egész kiló répát vett.

- Biztos, ami biztos- mondta- sosem lehet tudni, talán újra felbukkan az a répatolvaj.

Pici nagyon örült, hogy pingvin papa bebiztosította hóemberorral, úgyhogy amint hazaértek rohant is, hogy pótolja Hóemberke elveszett testrészét. 

- De jó érzés!!- szippantott bele mélyen, a répaillatú levegőbe a kicsi hóember,- mindjárt jobban érzem magam!

- De hát, hogy lehet, hogy semmit sem láttál?- nézett rá Pici.

- Aludtam- felelte Hóemberke- nagyon mélyen.

- Értem. Hát ma éjjel majd őrködünk a barátaimmal, hogy vigyázzunk rád.

- Nagyon szépen köszönöm!- hálálkodott boldoganHóemberke.

Úgy is lett. Berni és Repke készséggel álltak a rendelkezésre. De olyan sokat hógolyóztak és szánkóztak aznap, hogy még mielőtt éjfélt ütött az óra, úgy elaludtak, mint a bunda. Hóemberke is jóízüen durmolt, biztonságban érezte magát, hiszen tudta, hogy Pici és a barátai vigyáznak rá. 

Amikor felkelt a nap, Hóemberke hiába próbált nagyokat szippantani a répaillatú levegőből, mert nem volt egyáltalán répaorra! Hiszitek, ha nem megint eltűnt! 

- Hát ez már felháborító!- mondta Pici.

- Valóban az- felelte Berni.

- Tennünk kell valamit- mondta most Repke is.

- Azt hiszem új tervet kell kieszelnünk. Megpróbálok délután aludni és akkor éjszaka ébren maradok, magam őrködöm. Nem akarlak titeket terhelni ezzel- állt elő a javaslattal Hóemberke.

- Ez nem is olyan rossz ötlet!- mondta Pici- De addig is hozzok neked egy új orrot! Szerencsére papa vett belőle bőven!

Hóemberke nagyon örült, hogy ilyen gondoskodó kisgazdája van. Nagyon szerette. Lehet most azt gondolod, hogy a Hóembereknek jégből van a szívük, pedig ez nem így van. Ők is tele vannak szeretettel. Délután aztán lefeküdt és aludt egy jót. Amikor elérkezett az este, nem is esett terhére ébren maradni. De azért úgy tett, mintha most is aludna, hogy megtévessze a répatolvajt.

Alig valamivel éjfél után, valami csiklandozni kezdte az orrát. Kinyitotta a szemét, hát kit lát? Egy nagyfülű szőrmók állt előtte, aki apró tappancsával próbálta elérni az orrát.

- Hát te ki vagy?- kérdezte tőle Hóemberke- És mit akarsz az orromtól?

- Nyuszi vagyok- felelte ijedten a Nyuszi- azt hittem te nem élsz és nincs szükséged az orrodra.

- Nos hát, ez itt Hóteleki meserét! A mesékben a hóemberek is élnek. De való igaz, az orrom nélkül is élhetek. 

- Most nagyon megkönnyebbültem- mondta a répatolvaj- Már azt hittem bajt okoztam neked. Bocsáss meg nekem! Nézz körül- folytatta- mindent belepett a hó, nem tudok egyebet rágcsálni, mint a fák kérgét! És akkor megláttalak titeket. Ez a hely telis- tele van hóemberekkel és minden hóembernek van egy répaorra! Igazi paradicsom a magamfajtának! 

- Hát, ahogy elnézem, nagyobb szükséged van a répaorromra, mint nekem! Mi lenne, ha neked adnám?

- Tényleg megtennéd?

- Hát persze! Nagyon szívesen. Nem venném jó néven, ha miattam éheznél.

- Nagyon köszönöm!- nézett a hóemberre könnyes szemmel a Nyuszi, amikor az átnyújtotta az orrát.

- Szívesen!- mosolygott Hóemberke- Látod, így is élek!

Nyuszi boldogan befalta a répaorrot és hazament.

Reggel Berni, Repke és Pici első dolga az volt, hogy megnézzék Hóemberkét. Amikor meglátták, hogy megint eltűnt az orra, alig jutottak szóhoz:

- Csak nem elaludtál?- kérdezte Berni.

- Nem. Találkoztam vele.

- A répatolvajjal?

- Igen, vele.

- És milyen? Egy igazi szörny? Biztosan erőszakkal vette el az orrodat!- rémüldözött Pici.

- Nem, egyáltalán nem. Én adtam neki.

- Nahát! - néztek nagyot a barátok.

- A répatolvaj, csak egy éhes nyuszi. Ha magunktól meghívnánk esténként vacsorára, többé nem lopkodna hóemberorrokat.

- Nahát, ez nagyszerű ötlet! - örvendezett Pici- Mégsem nézhetjük jó szemmel, hogy éhezzenek az állatok! Papa biztosan vesz annyi répát, hogy neki is jusson!

  Hát így történt, hogy a répatolvaj jó útra tért, és talált négy igazi jóbarátot. Attól kezdve együtt játszottak, együtt szánkóztak és együtt vacsoráztak. Hóemberkének pedig többé nem kellett félnie, hogy eltűnik a csodás répaorra, s zavartalanul szippantgathatta a számára oly kedves, répaillatú levegőt.