Százszorszép borította mező közepén
bánatosan ült a kislány.
Szemeit hatalmas könnyekkel takarta
a fehér homály…
Kezére lepke szállt,
s csöndesen oly titkot suttogott:
amott a virágok illatán túl,
élnek még gyermekek boldogok!
A kislány szívében felpezsdült valami,
eddig nem ismert érzelem.
Talán a világban valahol,
van még hol szeretet terem!
Ha már szülei nem szeretik,
nem féltik, s bánatosak a napjai…
Lelkében apró rügyecske ként
próbált vigaszt adni valami.
Egy jóságos angyal, vagy Isten maga?
Élt csodákkal tele szép költemény?
A százszorszép mezőn át napfénnyel
jött el a gyógyító Remény…
S sietve rohant egyik a másik után:
virágos tavasz, nyár, ősz és tél.
Régmúlt dolgokon nem sírt többé már,
bár szeme most is könnyhomályban él…
Könnye gyöngyházfényében lásd
boldogság színe ragyogott:
hiszen biztonság meleg karjaiban,
édes gyermeke gagyogott…
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://www.titihajnalka.eu/
