Titi Hajnalka: Piroska és a farkas ( saját feldolgozás)
Erdő mellett, kis faluban,
Élt egy kislány boldogságban.
Aranyos volt s mindig kedves,
Szüleihez engedelmes.
Így aztán aki ismerte,
Mindenki nagyon szerette,
Kiváltképp a nagymamája,
A legdrágább kincs volt számára!
Bár az erdőben lakott messze,
Ha tehette kényeztette.
Sok- sok jóval halmozta el:
Ajándékkal, szeretettel.
Egyszer piros köpenyt kapott,
Amit aztán úgy imádott!
Bárhol járt is csak ezt hordta,
Így lett a neve Piroska.
Egy nap beteg lett a nagyi,
S nem tudta meglátogatni.
Piroskának úgy hiányzott!
Anyja sütött hát kalácsot,
Mikor megsült, kosárba tette,
Édes bort rakott melléje,
S arra kérte intelemmel,
Hogy a nagyinak vigye el:
- Idegennel szóba ne állj!
Rendesen menj, ne szaladgálj!
Ha odaérsz nagymamához,
Köszönj illően jó kislányhoz!
- Úgy teszek majd édesanyám,
Mit tennem kell, tudom én már!
Elindult hát át a mezőn,
Átlépett csigán is kettőn,
S ahogy egyre menegetett,
Egy csúf farkas közeledett.
- Szép jó napot , szép kisleány!
Üdvözölte a farkas mindjárt.
" Ez idegen?" gondolkodott,
Hisz farkasokról már hallott.
Ráadásul olyan kedves ,
Hogy legyen NEM illedelmes?
- Szép jó napot farkas koma!
- Hová sietsz ily korán ma?
- Ó, hát csak a nagymamámhoz.
-Mit viszel ma neki házhoz?
- Édes bort és friss kalácsot.
- Adhatok egy jó tanácsot?
Nézd mennyi szép virág van itt,
Lepd meg vele a drága nagyit!
Az étel erőt ad, de a virág,
Egy csokorral jó orvosság!
Mert az öröm, mit tőle érez,
Elvezet az egészséghez!
Akkor nézett szét a kislány,
Körötte száz virág és páfrány.
Ámde, hogyha szedett egyet,
Arrább látott egy mégszebbet...
Így nyelte el az erdő mélye,
A farkasnak nagy örömére.
Aki addig alantasan,
A nagyi házához ért vígan:
Kopogott és bekiabált:
- Nagymama itt az unokád!
Mondta nagyon vékony hangon,
Hogy kicsit se gyanakodjon.
- Jöjj kedvesem!- szólt a nagyi-
Nem tudok még úgy járkálni.
Nyitva az ajtó, csak lökd kicsit meg!
S a farkas besettenkedett.
Nem teketóriázott hát,
Meg is ette a nagymamát!
Azzal bebújt a puha ágyba,
Hogy itt várjon Piroskára.
Mire Piroska feleszmélt,
Az óra elütötte a délt.
Szedett virágot egy öllel,
S díszítette páfrány zölddel.
Szaporázta hát lépteit,
Hogy a nagyi ne csalódjék.
Ámde mikor megérkezett,
Gyanakodott, rosszat sejtett:
Tárva nyitva az ajtó ott:
A nagyira ez nem vallott!
" Talán már várt"- mondogatta,
S óvatosan lépett be rajta.
Környékezte a félelem,
Mintha nagyi nem lenne benn...
Halk léptekkel haladt tovább,
Az ágyban kereste nagymamát.
- Szép jó napot nagyanyókám!
Köszönt előre a kislány.
Ámde választ az üdvözlésre,
Nem kapott még ezután se.
- Jól vagy nagyi? Minden rendben?
S tovább lépegetett csendben.
Az ágy mellett nézett nagyot,
A nagyi milyen fura kórt kapott?!
- Hogy lett ilyen nagy a füled?
- Hogy jobban hallhassalak téged!
Fölé hajol, jobban nézi,
A változást sehogy sem érti:
- A szemed is hatalmas lett!
- Így jobban is látlak téged!
- De a szád is akkora nagy!
- Csak azért, hogy bekapjalak!
Hangzott a farkas válasza,
S be is kapta, azon nyomba'!
Ez a bőség tetszett neki,
Az ordas a tele hast szereti!
Úgy gondolta alszik egyet,
Itten várja meg a reggelt.
Egy pillanat s el is aludt,
Ijesztő horkolást csapott!
Arra sétált épp a vadász,
Feltűnt neki a horkolás:
" Mi lelhette a nagymamát?"
Kérdezgette magát mindjárt.
Szegény nagyit tán baj érte?
Közelebb ment, hogy megnézze.
Ámde bent a puha ágyban,
Egy farkast lát nőruhában.
Még főkötő is volt rajta!
Biztos a nagyitól lopta...
- Meg vagy te vén gonosztevő!
S vette is a puskát elő.
"Ámde olyan nagy a hasa,
Benne lehet a nagymama?"
Elővett egy ollót előbb,
S felvágta a szőrös bendőt!
Ez volt a nagy szerencséje,
Nyomban bújtak ki belőle!
Szegény nagyi ereje veszett,
Már alig lélegezhetett.
- Jaj úgy féltem!- szólt Piroska,
Olyan sötét volt a gyomra!
De jó , hogy épp erre jöttél,
Köszönjük, hogy megmentettél!
Azzal ott a gonosz hasát,
Súlyos kövekkel megrakták.
Az meg mikorra felébredt,
Látván őket, mit sem értett.
Úgy megijedt a vadásztól,
Kiugrott menten az ágyból!
Szaladt is kutyafuttában,
De a kövek a hasában,
Messze jutni nem engedték,
S ott lehelte ki a lelkét!
Emléke csak annyi maradt,
Hogy az erdész lába alatt,
Szolgál télen a bundája.
Más már nem emlékszik rája.
A nagymama megvacsorázott,
Megette a friss kalácsot,
No és a nagy ijedségre
Az édes bor is jól jött végre!
Másnap új erőre kapott,
S már Piroskával játszhatott!
Piroska meg megígérte,
Az útról többé ő nem tér le!
Legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél,
Idegennel már nem beszél.
No és még azt is megtanulta,
Vigyen bárhová az útja,
Az, ha valaki túlzottan kedves,
Nem jelenti azt , hogy rendes!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó
Tedd próbára a tudásodat! Töltsd le és fejtsd meg a meséhez tartozó mesekvízt és keresztrejtvényt:
