Titi Hajnalka írásai
Ami mosolyt csal az arcodra, az a te utad.

Mese a békakirályról

Kép: Wallpapers.com

Titi Hajnalka: Mese a békakirályról 

 Élt valamikor régen egy elvarázsolt királyfi, a mesés kristálytó birodalmában, amely a tündérek kedvenc pihenőhelye is volt, épp szépségének köszönhetően.

Talán mondanom sem kell, hogy ez a csodálatosan szép kristálytó valamikor gyönyörű kristálypalotaként állt, s a benne élő halak, csigák, vízi pókok, vízi bolhák, békák pedig mindenféle udvarnépek voltak. Ebből aztán mindjárt ki is találtátok, hogy a királyfi mi mássá változott volna, ha nem békakirállyá? Valamikor egy gonosz varázsló varázsolta el őket, egészen addig, amíg egy királylány szájon nem csókolja rút béka alakjában…

Tudom, sokat hallottátok már ezt a mesét, de az enyém mégis minden más történettől különbözik. No de maradjunk történetünk kezdetén.

A kristálytó semmi másban nem különbözött a valamikori kristálypalotától, hiszen lakói olyan régen el voltak már varázsolva,szinte már el is felejtették, hogy ez valójában gond lenne. Ugyanúgy éltek, szerettek, vitatkoztak, vagy éppen mulattak, mint régen. Néha, amikor mégis visszaemlékeztek, úgy érezték, hogy emberi létezésük valójában csak álom volt.

-Olyan gyönyörű itt minden Szinderella!- mondta a békakirály végig nyújtózva egy tündérrózsa levelén, átérezve a nap meleg sugarainak simogatását.

-Valóban gyönyörű!- felelte a kis tündérlány – ezért is jövök ide mindennap. No és persze azért, mert veled lehet a legjobbat mókázni és nevetni!

Szinderella komolyan gondolta, amit mondott, s merthogy a békakirály sem akart csalódást okozni, mindjárt felpattant s kergetőzni kezdtek a tündérrózsák között. A kis tündér nevetése betöltötte a tó felszínét, elhallatszott egészen a ó mélyéig s még azt is meggyógyította, aki épp valamiért betegeskedett…

-Megvagy!- ölelte át a békakirály amint utolérte, majd nevetve huppantak le egymás mellé.

-Te vagy a legjobb barátom- mondta Szinderella.

-Nekem pedig te!

-Talán, ha nem varázsol el az a gonosz varázsló, soha nem ismerlek meg…

-Na igen, az nagy veszteség lett volna!- élcelődött kicsit a béka.- Minden rosszban van valami jó, mondják az emberek.

-Sosem gondolsz rá, nem vágysz vissza az emberek világába?

-Sokáig bánkódtam. De az önsajnálat nem vezet sehova. Elfogadtam a mostani életemet, és végre tudok örülni minden napnak! Hát nem erről kell szóljon az élet?

-De igen! Mi másról? Örülni minden napnak, gyönyörködni a szépben, és szeretni egymást!- mosolygott- Ám, ha mégis vágynál az előző életedre, én segíthetek neked.

-Nem lesz rá szükség! Én boldog vagyok itt Veled!

A kis tündér nagyon boldog volt, jól estek neki a békakirály szavai. Túlságosan szerette…

Igazából félt tőle, hogy emberként mindenről más véleménye lenne…

Akkor éjjel a békakirály különös álmot látott. Újra a kristálypalotában ült a trónján és más királyok sorakoztak előtte, drágakövekkel teli ládákkal, ajándékokkal, a kegyeiért esedezve. Ez annyira felemelő érzés volt! Rég érezte már. Mindjárt megfertőzte a hatalomvágy, ez a kegyetlen, önző, emberi érzelem, s attól kezdve egyébre sem tudott gondolni, csak a volt királyságára és a temérdek kincsre. Már hiába ült ki sütkérezni a tündérrózsa leveleire, s hiába jött játszani Szinderella is, semmi nem vidította fel. Csak ült és bámult szomorúan maga elé, annyira emésztette a vágy.

Végül elmesélte az álmát a tündérnek, aki nem igazán értette, hogyan változhatott meg bármi a béka érzéseiben egyik napról a másikra? De mivel tudta, hogy ő tud segíteni, és mert mindennél jobban szerette, bármennyire fájt a döntése, elhatározta, hogy minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy valóra váljon a vágya.

Bár a szíve csak úgy sajgott, amiért a béka király nem szerette őt úgy, ahogyan ő, semmit sem változtatott a döntésén. Sokkal jobban fájt a békakirály bánata annál! Ezért aztán elindult egy királylányt keresni, aki majd feloldja a varázslatot. Még maga sem tudta hány napon át repült, míg megérkezett Klementina királykisasszony palotájához. Amikor először meglátta a hercegnő épp a szolgáival ordítozott:

-Nem meg mondtam, hogy a piros masnit kérem?!! Hogy nem lehet ezt megérteni??

-De felség…-szabadkozott szerencsétlen szolgálólány.

-Semmi de!! Még egy hiba és a fejedet vétetem!

Szegény szolgalány fülig pirult, behúzta a nyakát s igyekezett továbbra is minden szeszélyének eleget tenni. Hát ez nem épp egy kellemes teremtmény- állapította meg Szinderella, de éppenséggel a célnak megfelel. Ezért amikor a hercegnő egyedül maradt hipp- hopp előtte termett. A királykisasszony majdnem elájult, amikor meglátta.

-- Nahát! Egy tündér?

-Én is üdvözöllek!- felelte cinikusan a kis tündérlány.

-Még sosem láttam hozzád foghatót!

-Ha megjegyezhetem én sem olyat, mint te - felelte Szinderella.- Gondolom, szeretnél egy igazán gazdag férjet magadnak, hiszen ez minden királylány álma?

-Csak erre vágyom!

-Hallodtál- e a kincset rejtő kristálytóról?

-Most ugratsz? A legendáján nőttem fel! De senki nem tudja hol, merre lehet?

-Nos én tudom! És hajlandó vagyok megmutatni, amennyiben megcsókolod a békakirályt!

-A kincsért bármire hajlandó vagyok!- felelte csillogó szemekkel a királylány- Azt sem bánom, ha egy varangy felesége kell legyek!

-Hát jó , akkor reggel indulhatunk.

A kis tündérlány ígéretéhez hűen megmutatta az utat a tóhoz, de ami ezután következett, már nem akarta látni. Mély levegővétel után, anélkül, hogy elbúcsúzott volna, tovább állt. 

A királykisasszony alig várta, hogy megkaparintsa a kincset, máris a kristálytó partjához futott és elkiáltotta magát:

-Gyere elő békakirály!

A békakirály mindjárt látta, hogy egy igazi hercegnő szólítja, csak úgy repesett az örömtől! Milyen sokat is várt rá! Amilyen gyorsan csak tudott, odaugrott a hercegnő nyitott tenyerébe. Klementina próbált ugyan kedves arcot vágni, de mire a béka ajka az ő ajkaihoz ért, rémes grimaszt vágott, csak úgy fintorgott amikor megcsókolta! És abban a pillanatban megtörtént a csoda! Hatalmas szélvihar, zűrzavar és kiváltképp változás kerekedett! A kristálytó gyönyörű kristálypalotává változott, a benne élő állatok pedig mind díszes ruhájú udvarnéppé! A tó melletti sással lepett mocsáros terület, gyönyörű rózsákkal és liliomokkal terített , mesebeli kertté változott. De a legnagyobb meglepetés mégis a daliás herceg megjelenése volt a hercegnő számára. Hát mégsem egy varangyhoz kell hozzámenjen!

A herceg boldogan csókolta meg újra a szépséges királykisasszonyt, s máris készülődni kezdtek az esküvőre. Egy királyi esküvő azonban nem gyerekjáték, legalább egy hétig tartanak az előkészületek. Zalán herceg, merthogy ez volt a békakirály emberi neve, egyelőre egyébre sem tudott, gondolni, mint a szépséges arájára és a beteljesült vágyára: a gazdagságára és a hatalomra, amit most visszakapott! Ezzel hasonlóan volt Klementina is, mert ő is egyfolytában a kincsre tudott csak gondolni, amit nem is tagadott:

-Megmutatnád a kincses kamrát, kedvesem? Tudnom kell, mi mindene van a jövendőbelimnek!

Zalánt egy kicsit zavarta a lány kérése, no de üsse kő, megmutatta neki. Alig telt egy nap s már a hercegnő arról beszélt , hogy melyik királyságot kell elsőként megtámadni, és behódoltatni. Mindeközben reggeltől- estig üvöltözött mindenkivel, akik az esküvői előkészületeket végezték, nem győztek kedvére tenni, s ha próbáltak is, nem tudtak. A végén Zalán herceg feje majd szét robbant, kezdett rosszul lenni ettől az egész helyzettől, nem is beszélve a házasságról! „Még hogy hatalom!- gondolta- Egy ilyen nő mellett nekem kell behódolni! „

És akkor eszébe jutottak a Szinderellával töltött csodás, nyugalmas légyottjai a tündérrózsák között…. Mennyire hiányzott!

Elérkezett a nagy nap. Az a nap, amikor már Zalán herceg tudta, hogy mit akar, vagyis, hogy mit nem akar. Ezért Klementina elé állt , még mielőtt az oltárhoz léptek volna:

-Sajnálom Klementina, ha újra béka leszek, akkor sem vehetlek el. De kárpótlásul neked adom az összes kincsemet, mégiscsak neked köszönhetem , hogy elmúlt a varázslat!

A hercegnő próbálta ugyan eljátszani , hogy elájul, de nem igazán hitte el neki senki. A kincs hallatán csillogni kezdett a szeme, s élettel telibb kinézete lett , mint valaha!

De hát mi is történt ez idő alatt a mi kis Szinderellánkkal?

Hát ő hiába érkezett haza Tündérföldre, reggeltől – estig csak könnyezett, sírdogált, hogy már a királynő szíve is megesett rajta:

-De hát mit szeretnél, kedvesem?- kérdezte tőle.

-Csak a közelében lenni… ha szolgálóként, akkor szolgálóként…

-Lemondanál az örök életedről?

-Mit ér az örök élet nélküle? – hulltak továbbra is a könnyei.

-Legyen hát ahogyan akarod- mondta a királynő és megérintette a varázspálcájával. Abban a pillanatban Szinderellának eltűntek a szárnyai, nőni kezdett a teste, igazi emberré változott!

-Menj hát, és élj úgy, ahogyan jobb neked!

Azzal elindult vissza a tóhoz. Csakhogy már ott nem a tó várta, hanem egy gyönyörű kristálypalota, ahova be sem engedték. Mivel megélhetést kellett keresnie, beállt a virággyűjtők közzé.Mindenki a herceg esküvőjére készült… A palota díszítéséhez rengeteg virágot rendeltek, ráadásul olyan jó érzéke volt a virágcsokrok készítéséhez, hogy rábízták a menyasszonyi csokor készítését.

-Ha elkészültél, vidd is oda a menyasszonynak!- utasította a fő virágkötőmester.

Bár nagyon félt, hogy összefut a herceggel, nem tehetett mást, azt kellett tennie amit rábíztak. Éppen akkor lépett be , amikor a herceg közölte a döntését Klementinával, igaz ő semmit nem hallott a beszélgetésből. Szinderella nem igazán nézett széjjel, lesütött fejjel lépett a királykisasszony elé és nyújtotta át a csokrot:

-Engedelmével- mondta.

Zalán herceg volt az, akinek nagyon ismerős lett a leányzó, meg is akadt a szeme rajta abban a pillanatban, s valahol a szíve mélyén fura melegséget érzett:

-Szinderella?- tette fel a kérdést. 

A neve hallatán már a leány is felnézett, egyenesen a királyfi szemeibe. Csak a szemét ismerte fel, de mi tagadás tetszett neki a látvány úgy egyébként is! Igazán daliás herceg lett a békakirályból!

-Békakirály?- kérdezett vissza a lány.

Klementinának kezdett nem tetszeni a helyzet:

-Nos engem hidegen hagy mi van köztetek, csak add ide a kincsemet, és már itt sem vagyok!- mondta gőgösen.

A herceg hamar utasítást adott az embereinek, hogy teljesítsék a hercegnő kívánságát, és azután már nem is érdekelte más, csakis Szinderella. Boldogan ölelte át és forgott vele, míg már el is szédült. Jó volt hallani újra a lány csilingelő nevetését, gyógyított az még most is, még , ha nem is volt már tündér!

-Hogy, hogy ember vagy? – nézte ragyogó szemekkel Zalán herceg.

-Le mondtam a halhatatlanságról. Melletted a helyem, nekem már csak veled van boldogságom- felelte. – No és neked nem fog hiányozni a temérdek kincs? Mihez kezd egy szegény királyfi?

-Sosem voltam gazdagabb!- felelte a herceg- Te vagy az én kincsem, drága szerelmem!

Hát így történt, hogy a békakirály mégsem azé lett, aki megcsókolta. De azért őt sem kellett félteni! Volt egy aranyos aranyhala a királyi akváriumban, aki csak arra várt, hogy gazdaggá tegye az ő szeretett gazdiját. Bizony, nem mindig előnytelen egy tó királyának lenni…

Ha tetszett a mesém, csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó

Tedd próbára a tudásodat! Töltsd le és fejtsd meg a meséhez tartozó mesekvízt és keresztrejtvényt: 

File Name: Mesekvz--Mese-a-bkakirlyrl
File Size: 457 kb
Download File
Emberre veszélyes ragadozók: Vajon valóban a cápa ...
Kitalálós kifestő

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to http://www.titihajnalka.eu/