Machu Picchut és természetes környezetét 1981-ben „perui történelmi szentély" címmel ruházták fel, mint különlegesen fontos kulturális értéket őrző szent területet. 1983-ban az UNESCO az Emberiség Kulturális és Természeti Örökségévé nyilvánította. 2007-ben a Világ Új Hét Csodájának egyike lett.

 Machu Picchu az egykori Inka Birodalom romvárosa izgalmas és festői fekvésű régészeti lelőhely. Az Andok hegyláncai között, egy csaknem megközelíthetetlen hegynyergen bújik meg a kis erődített város, amelyet 1450 körül Pacsakutek Jupanki inka király (1438-1471) parancsára építettek és 1570-ben hagytak el, majd kb. 400 évig „pihent", míg 1911-ben újra fel nem fedezték , újrafelfedezőjének személye vitatott.

A város klasszikus inka építéstechnológiával épült: a tökéletesre csiszolt, hibátlanul illeszkedő vörös gránittömbökből rakott robusztus falak kötőanyag nélkül, száraz falazással épültek. A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló komplexum, ahol a Nap különleges tiszteletének nyomai is megtalálhatók.

A város az inka építészet mesterműve volt, melyet talányok és rejtélyek öveznek. Elképesztő teljesítmény lehetett az épületeket alkotó súlyos gránittömböket felvinni a meredek hegyoldalra. Az inka mérnökök munkájától pedig napjaink szakemberei is elámulnak. Körülbelül 200 épület, templomok, nyitott vízvezetékek épültek Machu Picchuban, a kutakat természetes forrás táplálta.
Mezőgazdaságukat lépcsőzetesen kialakított, 4 méter magasságú földteraszokkal oldották meg. Védekezniük kellett az esőzésekkel szemben ezért a teraszokat kövekkel, kavicsokkal, agyagréteggel töltötték fel, rá pedig termőtalajt hordtak. A szinteket kőből épített támfal tartotta meg. A réteges kialakítás miatt a víz beszivárgott a talajba, ezáltal nem ment semmi veszendőbe. Kokacserjét, burgonyát, kukoricát és édesburgonyát termeltek.

Kép: fantasztikusvilag.hu
Pápaszemes medve / Kép: karhuseura.net
Viszkacsa (pampaszinyúl) / Kép: wikipédia

 A „történelmi szentély" a 32 592 hektáros, nedves hegyvidéki erdővel borított, helyi állat- és növényfajokban gazdag Ceia de Selva Természetvédelmi Területhez tartozik. A varázslatos természeti környezet – magas hegyek, mély kanyonok, hömpölygő folyók – már önmagában is elég volna ahhoz, hogy védelem alá helyezzék ezt a különleges tájat, ahová rengeteg turista látogat el a világ minden tájáról. A csúcsok magassága az 5000 métert is meghaladja, a kőtiszafákból, cédrusokból, babérfákból álló növényzet jellegzetesen amazóniai. Az őserdőt sűrű, szövevényes mohával, zúzmóval, orchideákkal, broméliákkal borított fák és óriáspáfrányok jellemzik. Machu Picchu területe 300 orchideafajt rejt.

Az itt élő állatok között megtaláljuk a pápaszemes medvét, a pumát, a viszkacsát, egyedi szarvasfajokat, a vörös szirtimadarat – amely a romváros szimbóluma is egyben- a tarka vércsét és természetesen az andoki kondort; összesen 374 madárfajt.

Vörös szirtimadár / Kép: www.oiseaux.net
Kondor és sámán / Kép: Dél- Amerikai Blog

 A kondorkeselyű vagy andoki kondor maga a nagybetűs dél-amerikai szimbólum. Őshonos Argentína, Bolívia, Chile, Kolumbia, Peru és Venezuela területén, vagyis az Andok mentén fekvő országokban. Az indiánok ősidők óta szent állatként tisztelik, ami nem meglepő, mert elképesztő a megjelenése.   A szárnyfesztávolsága megközelítheti a 3 és fél métert és ezzel természetesen világrekorder a madarak között. Hogy mennyire benne van az andoki országoknak a szívében és mitológiájában mi sem bizonyítja jobban, hogy Chilének, Bolíviának és Ecuadornak még az ország címerében is szerepel.

Az andoki kondor dögevő, hiszen keselyű. Ennek ellenére képes elejteni kisebb állatokat, madarak fészkeit is rendszeresen megdézsmálja, a tojások és a fiókák is kedvenc csemegének számítanak az étrendjükben. Elsődleges tápláléka azonban mindenképpen a döghús. Jó pár napot képes táplálék nélkül ellenni, de éppen ezért ha egy nagyobb prédára bukkan, óriási mennyiségű húst képes elfogyasztani. Mivel a lába és karma nem igazán alkalmas arra, hogy felemelje a táplálékát és elvigye, ezért a madár kénytelen ott elfogyasztani az ételt ahol megtalálta. Ilyenkor akár több kiló húst is megeszik és úgy jóllakik, hogy sokszor felszállni sem képes. A vadonban átlagosan 5o évig élnek, de fogságban tartott példányoknál nem ritka akár a 8o-9o év sem. ( forrás: Dél- Amerikai blog )

Machu Pichu hajnalban / Kép: wikipédia
Hiram Bingham / Kép: www.doaks.org

 A Yale egyetemen dolgozó Hiram Bingham 1906 és 1915 között öt kalandos régészeti expedíciót vezetett Peruba, az utolsó inka főváros Vilcabamba felkutatására. 1911 júliusában, amikor bejárta a Cuzcótól hatnapi járásra fekvő vidéket, találkozott Melchor Arteaga indián földművessel, aki elmesélte neki, hogy van egy elhagyatott város az erdő mélyén az Urubamba völgye felső részének egyik csúcsán, és hajlandó odavezetni a tudóst. Bingham, kísérői társaságában július 24-én jutott fel erre a sűrű növényzettel benőtt hegyhátra, ahol a növények között jó állapotban megmaradt kőházakat fedezett fel. Azt hitte, megtalálta a keresett Vilcabambát, Manko Inka király utolsó menedékét, amelyet 1572-ben hódítottak meg a spanyolok.

A következő évben a National Geographic Society anyagi támogatásának köszönhetően visszatért, és kiszabadította a várost a növényzet szorításából. Napvilágra kerültek az épületek, terek, lépcsők, mesterséges teraszok.

A feltárt sírok közül 150-ben női csontváz volt; ez arra utalt, hogy valamilyen fontos szerepet töltöttek be a város életében – valószínűleg a napszüzek (ajilla) voltak. Az ásatás másik furcsasága az volt, hogy csak bronzból, rézből, kőből és fából készült tárgyak kerültek elő; egyetlen arany- vagy ezüsttárgyat sem találtak, pedig tudjuk, hogy ezek nagy számban fordultak elő az inkáknál.

Augustin Lizárraga csapattársaival / Kép: i2.wp.com/perudepiedra.com
Augustin Lizárraga / Kép:boletomachupicchu.com

 Állítólag 1904-ben egy Franklin nevű mérnök is megtalálta a várost. Az ő leírása nyomán 1906-ban Thomas Payne, a területen szolgáló angol misszionárius és egyik rendtársa, Stuart E. McNairn is eljutott a romokhoz.

A Cuzcóban kutatásokat végző Simone Waisbard állítása szerint pedig Enrique Palma, Gabino Sánchez és Augustín Lizzárraga nevéhez fűződik a város felfedezése, akik a „July 14, 1902." dátumot a Háromablakos templom egyik falába vésték. A dátumot Hiram Bingham is megtalálta és jegyzeteiben a következőket írta: „Agustín Lizárraga a felfedezője Machu Picchunak…"

Manco Capac, első Inka, egy a 14 inka király portréja közül, kb. 18. század közepén készült , jelenleg megtekinthető a Brooklyni Múzeumban / Kép: upload.wikimedia.org

 Az inka vallási világ alapeszméje a napisten, Inti tisztelete. Hitük szerint a Nap volt népük atyja és királyuk őse, a Hold férje és bátyja, a bolygók és a csillagok pedig a Nap kíséretét alkották – így az inkák számára nagy jelentőséggel bírtak a csillagászati megfigyelések. Hitvilágukban Virakocsa isten teremtette a világot és az embereket; ez utóbbiakat kőből faragta ki. Ezért az inkák sok követ szentként tiszteltek, és a kövek gondos megmunkálása részben ebből a hiedelemből fakad.

Kép. fantasztikusvilag.hu

 A helybeliek számára a turizmus a legfontosabb bevételi forrás, ám az infrastruktúra kialakításánál a beruházók nincsenek mindig tekintettel a környezeti szempontokra, ezért a terület különösen fontos ellenőrzést igényel.