Titi Hajnalka írásai
Ami mosolyt csal az arcodra, az a te utad.

Hóemberke karácsonya

Titi Hajnalka:  Hóemberke karácsonya

 Azon a napon, amikor lehullott az első hó a falu apraja nagyja kint serénykedett: az apukák havat lapátoltak, a gyerekek hóembert készítettek. Minden télen az első hóhullás volt a legszebb esemény. Készültek is sorra a hóemberek! Peti is meggyúrta az első hógolyót. Anyu lépett ki az udvarra mosolyogva:

- Tudtad- e kicsim, hogy most tartod a kezedben a hóember szívét? A hóember szíve ott dobban először, az első hógolyóban, amit a kezedbe veszel. Hiszen ilyenkor a legboldogabbak, mert érzik, hogy te is boldog vagy amikor születnek. Mikor apró kezek formázzák, neki az az igazi boldogság! Hóemberkének csak ennyi jutott, hogy megérezze mi a szeretet és a törődés. Izgatottan várja, hogy elkészítsd. 

Peti úgy érezte felelős a hóemberért. Nem okozhat csalódást. Ezért szorgalmasan nekilátott és gurítani kezdte a hóban az elkészült hógolyót. A hógolyó egyre csak nőtt és nőtt, mígnem olyan nehéz lett, hogy gurítani sem bírta. Azután meggyúrt még egyet. Ezt már nem készítette túl nagyra, hiszen fel kellett tennie az előzőre és a második golyó mindig kisebb az elsőnél. A harmadik pedig a feje.

- Nahát ez csodaszép lett!- mondta elismerően Apu.

- Szükség lesz répára és gombokra- mondta Anyu is, és besietett a házba. 

Nemsokára hozta is amire szükség volt. Peti szépen kirakta a szemeit, a száját,és kezének két száraz ágat hozott.

- De Anyu, ha van szíve a hóembernek, talán fázni is tud?

- Hát egy szép sapkát adhatunk rá a biztonság kedvéért.

Így aztán adtak rá egy szép sapit. Már Peti is nyugodtan ment be a meleg házba. Azon az éjszakán dermesztően hideg volt, a hótündérek mégis vidáman kergetőztek, a szálingózó hópelyhek között. Hóemberke olyan szépre sikeredett, hogy amikor meglátták, nem győztek benne gyönyörködni. 

- Már már olyan, mintha élne- mondta az egyikük.

- Hát akkor miért nem hagyjuk élni, legalább ma este?- kérdezte a másik- Karácsony van, hadd legyen egy boldog éjszakája neki is! 

Azzal életrekeltő bűbájt szórtak rá , varázspálcájukkal köröket rajzoltak és a piros sapkás hóember életre kelt! Meglepetten megrázkódott , pislogott kettőt és felnevetett:

- Hurrá! Élek! Élek!- a tündérekre nézett – Köszönöm! Köszönöm! 

- De csak a ma éjszaka a tiéd- mondták! 

- Ó, semmi baj! – csúszkált ide- oda boldogan- A legtöbbünknek ennyi sem jut! 

A tündérek viszont örültek Hóemberke boldogságának, ettől ők is még boldogabbak lettek. Hóemberke azt sem tudta mihez kezdjen, de csak azért, mert annyi mindent szeretett volna átélni ezen az egy éjszakán egyszerre! Ugatásra lett figyelmes: 

- Szia kis haver!- nézett a lábánál csaholó kiskutyára- szeretsz játszani?

- Vak- vak!- csaholta Peti kiskutyája farokcsóválva, ami azt jelentette, hogy igen! 

Azzal nekiláttak futkorászni, hóban csúszni, hóban mászni. Hóemberke még hóangyalt iskészített nagy nevetés közepette!

Karácsony este Peti mindig izgatott volt. A hóember készítésben nagyon elfáradt, pedig alig várta már az ajándékokat. Anyu ünnepi vacsorát varázsolt, s az asztal roskadozott a finomságoktól. De ő állandóan Hóemberkére gondolt. 

- Anyu, a hóemberek sosem kapnak ajándékot karácsonykor?- kérdezte. 

- Talán nekik az az ajándék, amikor hull a hó- mondta. Mi másra lenne szüksége egy hóembernek, ha nem hidegre és hóra? Petit nem nyugtatta meg Anyu válasza. Szegény Hóemberke! Hiszen ha szíve van, biztosan nagyon szomorú, hogy sosem kap ajándékot… Miért is érné be a hópelyhekkel? És akkor elhatározta, amikor anyu és apu elalszik meg fogja ajándékozni Hóemberkét. Egy puha, meleg sálnak, biztosan örülne! Gondolta. Így aztán elvonult a szobájába és becsomagolta a kedvenc sálját. Azzal a kis asztalra tette és visszament a szüleihez, akik már izgatottan várták, hogy kibontsa az ajándékokat.

Peti egy igazi villanyvasútot kapott. Nagyon régen vágyott már rá, és most végre meg is kapta! Izgatottan állították össze Apuval és ki is próbálták. Csodás volt! Azután mindenki lepihent. Peti is elvonult a szobájába. 

Kinézett az ablakon. Mintha Hóemberke Buksival szaladgált volna az udvaron… Meglepődött. Lehet, hogy Hóemberke életre kelt? Nem ijedt meg, inkább hevesen dobogni kezdett a szíve, annyira megörült! Kilopózott hát a házból és odament hozzájuk.

- Szia Hóemberke!- köszöntötte. 

- Szia ! Te vagy a kisfiú , akinek köszönhetem, hogy vagyok? - Igen- felelte Peti.

- Hát, akkor köszönöm szépen még egyszer, hogy megszülethettem! 

- Nagyon szívesen- mosolygott a kisfiú.- Azért jöttem, hogy boldog karácsonyt kívánjak neked,és odaadjam az ajándékodat! - Nahát! Igazi ajándékot hoztál nekem?

- Úgy bizony!- azzal elővette és átnyújtotta a szépen becsomagolt sálat. 

Hóemberke még sosem kapott ajándékot, de olyan jó érzés volt! És legalább annyira jólesett ajándékozni Petinek is. 

- Köszönöm Peti!- mondta a Hóember, s még egy pillanatra a könnyek is a szemébe szöktek, amit a kisfiú csak azért nem vette észre, mert a dermesztő hidegben, azonnal meg is fagytak. Ámde azok a könnyek tele voltak boldogsággal! Hóemberkének nagyon tetszett a puha sál. No nem azért, mert fázott, hanem mert olyan kellemes és bársonypuha volt, mint a szeretet. Szerinte, ha a szeretet anyagba lehetne formálni, az éppen ilyen finom Érintésű, bársonypuha anyag lenne. 

Akkor éjjel nagyon sokat játszottak. Még a szánkó is előkerült a garázsból. A hó pedig olyan nagy szemekben hullott, mintha az is kimondottan a kedvükre szeretett volna tenni. Hóemberke végre élhetett és annyit játszhatott, amennyit csak akart kis barátjával Petivel. S bár amikor a felkelő nap látszani kezdett a horizonton el kellett búcsúzniuk, nem voltak szomorúak, hiszen ilyen csodaszép karácsonya nem igen volt még soha senkinek!

Hóemberke még sokáig ott állt az udvaron mozdulatlanul mosolyogva, a boldogság csak úgy ragyogott az arcán!Peti ahányszor ránézett, mindig újra élte a karácsonyt és nagyon örült, hiszen ő már tudta , hogy a hóembereknek is van szívük és akkor a legboldogabbak, ha szeretik őket.

Hóemberke karácsonya
Szeretet vers
Tanulj meg újra gyermek lenni

Kapcsolódó hozzászólások