Titi Hajnalka írásai
Ami mosolyt csal az arcodra, az a te utad.

Hanna és a vadvirág

Titi Hajnalka: Hanna és a vadvirág 

 Hanna egy csoda boldog családban élt, egy meseszép kisvárosban.Úgy érezte, hogy neki vannak a legnagyszerűbb szülei az egész világon, hiszen apu és anyu lesték minden kívánságát és amikor csak idejük volt játszottak vele. Aputól megtanulta a fiús játékokat, anyutól pedig a lányosokat, így aztán igencsak sokoldalú leányka cseperedett belőle. Nem is volt olyan játék, amit ne szeretett volna ! Az iskolában a fiúkkal is jobban szót értett, mint más lányok, hiszen az ő játékaikkal is tudott azonosulni. Anyuék olyan jók voltak hozzá, hogy még azt is megengedték, hogy legyen egy saját szobakutyusa. Úgy, hogy a hetedik születésnapjára még egy aranyos kiskutyát is kapott, akit Aldónak nevezett el.

Megérkezett a tavasz. Ki is ne lenne jobb kedvű ettől? Mert Hanna és Aldó tavasszal kifejezetten jobb kedvűek voltak. A kislányok amúgy is imádják a sok- sok virágot, ami ilyenkor beborít mindent: a fákat, a mezőket és a házak virágoskertjeit! A kiskutyák pedig azért szeretik, mert igazán szép lepkéket kergetni, csakis ebben az időszakban lehet.

Egyébként el kell mondanom, a kutyáknak édes mindegy milyen évszak van, ha kint szaladgálhatnak és játszhatnak. Ők boldogok télen, tavasszal , nyáron és még ősszel is. A lényeg a hancúrozás!

Közeledett az Anyák napja. Hanna minden vágya az volt, hogy valami különlegessel lepje meg az anyukáját. No de nem holmi drága ajándékra gondolt, hanem inkább valami egyedire, amihez nincsen hozzáfogható. Hiszen az anyukája annyira különleges! Eddig minden évben saját maga készített ajándékot Anyák napjára. Amíg óvodába járt, az óvónénik segítettek benne, miután pedig iskolás lett a tanítónéni. De az elkészült ajándék nem volt egyedi, mert minden osztálytársa ugyanazt készítette az anyukájának. Persze anyu annak is nagyon örült, de ez semmit sem változtatott az elhatározásán.

Anyu imádta a szép virágokat. Támadt is egy remek ötlete. Egy csodaszép vadvirágot fog keresni a mezőn, de nem tépi le, hanem gyökerestől kiássa és egy szép cserépbe ülteti, hogy nagyon sokáig élhessen még. Így aztán Aldóval közösen kibicikliztek a mezőre, vagyis Aldó csak futott mellette, neki nem volt szüksége járműre ahhoz, hogy gyors legyen. Tervéhez igazodva egy kézi ásót is a kosarába pakolt a virágcserép mellé. Nagyon elégedett volt az ötlettel, hiszen anyunak még soha nem volt cserépben virágzó vadvirága!

Aldóval bejárták az egész mezőt széltében- hosszában, láttak is meseszép vadvirágokat, de Hanna szerint egyik sem volt az igazi. Pedig Aldó nagyon odatette magát, még szimatolt is a nektárillatok között, azt remélte felfedez valami újat és meglepheti kisgazdáját. Hát ahogy önfeledten szimatolgat, mit lát? Egy apró mezei egérke totyog a fűben ide- oda, előre- hátra, mintha ő is keresgélne. Orrocskáját éppen úgy, mint Aldó le- fel mozgatta, merthogy az egérkék is tudnak ám szimatolni! Amint sertepertél, hirtelen beleütközött a kiskutya orrába. Ijedten nézett fel a nálánál jóval magasabb állatra:

-Te meg akarsz enni?!- kérdezte remegő hangon.

-Macskának látszom?- kérdezett vissza felháborodottan Aldó.

-Nem dehogy.

-Nem kell aggódnod, manapság már a macskák sem esznek egeret, sőt kifejezetten undorodnak a magadfajta eleven szőrgombócoktól! A legtöbbjük kész ételeket eszik!

-Most nagyon megkönnyebbültem- felelte a kisegér, majd így folytatta- Talán tudok segíteni, keresel valamit?

-Hát , ami azt illeti a kisgazdámmal, éppen valami különleges virágot keresünk, hogy megajándékozza az anyukáját, de a pipacson, kamillán és búzavirágon kívül nem találtunk mást.

-Én ismerek egy nagyon szép vad virágot nem messze ide! Talán azért nem találtátok, mert rövidke szárai vannak és alig látszik ki a fűből. Gyönyörű kék színű tavaszi vadvirág, a neve pedig leánykökörcsin.

Aldó szeme felcsillant.

-Menjünk, keressük meg! Hanna nagyon boldog lesz!

Azzal a kisegér apró lábacskáival futni kezdett, Aldó pedig utána. Hanna arra lett figyelmes, hogy a kutyus izgatott csaholás közepette ellenkező irányba fut. Így hát ő maga is arra indult. Amikor mellé ért , és meglátta a meseszép leánykökörcsint, alig hitt a szemének:

-Hát ez csodálatos! Nagyszerű kutya vagy Aldó!- dicsérte meg kis barátját, hiszen a kisegér már rég elbújt, hogy meg ne lássa.

Aldó nem győzte a farkát csóválni nagy büszkeségében. Azzal Hanna elővette a kézi ásót és a virágcserepet, majd amilyen óvatosan csak tudta kiásta a vadvirágot. Azután gondosan a cserépbe helyezte, eligazította a földet körülötte és elégedetten nézegette, hogy milyen jó munkát végzett. Már alig várta, hogy anyunak átadhassa!

A vadvirágnak sikerült titokban gondját viselnie , anyu semmit sem vett észre. Végre valahára elérkezett május első vasárnapja, az édesanyák ünnepe! A reggeli napfény ragyogó mosollyal borította be a türkizkék leánykökörcsint a gyermekszoba ablakában, amire a vadvirág szépséges tündökléssel felelt. Olyan szép idő volt, mintha ez is az anyukák kedvére akart volna tenni. Hanna boldogan vette a kezébe a szívből szerzett ajándékot, majd elindult a nappaliba, hogy anyut felköszöntse.

Anyu éppen a reggelit készítette a konyhában:

-Szép jó reggelt anya! Boldog Anyák napját!

Anyu feltekintett és meglátta a gyönyörű ajándékot.

-Ez gyönyörű szép!- mondta és megpuszilta az arcocskáját - Nagyon szépen köszönöm! De hát hol találtad?

-A mezőn. Reméltem, hogy nagyon fog tetszeni!

-Nagyon aranyos vagy és valóban gyönyörű, különleges ajándék. Nem is akarom a kedvedet szegni, de tudnod kell valamit.

Hanna kíváncsian nézett az anyukájára, el sem tudta képzelni mit szeretne mondani, de a megérzése rosszat sejtetett.

-Valamit bajt okoztam?

-Nem, dehogy. Nem tettél olyasmit, amit helyre ne lehetne hozni- ölelte át ismét anyu.- Nem tudhattad, hogy ez a szépséges virág védett.

-Hogy védett?

-Igen.

-De hát a mezőn nő, még gazdája sincs!

-Hát nincsen gazdája, de a törvény védi, hogy ki ne pusztuljon az emberek könnyelműsége miatt.

-Az, hogy kiástam, az is egy könnyelműség?- szökött könny mindjárt a kislány szemeibe.

-De hát nem tudhattad, hogy nem szabad! Semmi baj nincs kincsem! Reggeli után visszavisszük és szépen újraültetjük a természetes élőhelyén.

Hanna nagyot sóhajtott, rossz érzés volt, hogy az ajándék mégsem maradhatott anyunál. De meg értette, hogy miért szükséges óvni ezeket a védett növényeket. Útközben anyu elmesélte, hogy számtalan védett növény van a réten és az erdőkben, ezért jobb, ha semmit sem bántunk a környezetünkben. Otthon bármikor ültethetünk szebbnél szebb virágokat a kertben, a legjobb, ha beérjük velük.

Akkor nagy óvatossággal visszaültették a türkiz leánykökörcsint a helyére, ami Hannát nagyon jó érzéssel töltötte el. Anyu szerint a hibákra is szükség van, mert nagyon jól tanulhatunk belőlük. Ezért sem érdemes bánkódni miattuk. Ha Hanna nem ajándékoz anyunak vadvirágot, soha nem tudja meg, hogy milyen sok védett növény van a világon.

Attól kezdve a kislány többé nem bántotta a vadvirágokat, legfeljebb nézegette őket. Így is öröm volt látni valamennyit kint a természetben, a virágok különben is sokkal szebbek a természetes élőhelyükön, amikor gyönyörű színekkel árasztják tele az egész világot!

Kép: pngtree.com

Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó 

Volt egyszer egy hintaló
Kitalálós kifestő

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to http://www.titihajnalka.eu/