Titi Hajnalka írásai
Ami mosolyt csal az arcodra, az a te utad.

Az égig érő fa

Titi Hajnalka: Az égig érő fa 

 Egyszer volt, hol nem volt volt,

Ott a messzeségben,

Élt egy öreg király, 

Lányával békében. 

Messze nagy birtokán 

Nőtt egy akkora fa, 

Hogy az eget verte 

Magasságos csúcsa! 

Egy nap a királylány 

Éppen arra sétált, 

Mert az egész ország 

Nagy csodájára járt; 

Megnézi hát ő is,

Gondolta a szentem, 

Ám egy erős vihar 

Elrabolta menten! 

Fel is repítette, a fa

Magas csúcsára...

Azontúl is messze, 

El egy más világba. 

Bánkódott a király 

S kihirdette éppen: 

Jelentkezzen mindjárt, 

Ha van ki segítsen! 

Jöttek a daliák, 

Sorakoztak egyre, 

De mind fel is adta 

Alighogy elkezdte. 

Búsult a jó király 

Hullott ezer könnye: 

Szegény kicsi lányát 

Nincsen ki megmentse! 

Zöld fűvel kirakott 

Harmat dús vidéken,

Élt egy kanász legény,

Kanász János néven.

Mígnem egy napon a 

Kedvenc malackája,

Azt mondta tud gyógyírt, 

A király bánatára. 

Elindult a legény, 

Ment a jó tanáccsal. 

Úgy tervezte ő még mi nap, 

Beszél a királlyal!

– Vágasd le, királyom,

A legnagyobb marhádat, 

S varrass nekem bocskort, ruhát,

Majdhogy nem nyolc párat! 

Úgy is tett a király,

János pedig indult: 

Felöltötte a bőr ruhát, 

Lábára a bocskort,

S mászott is fölfelé, 

Nem kertelt melléje! 

Már látni sem lehetett, 

Ám hallatszott fejszéje: 

Hogyan hasít épp vájatot 

Minden lépéséhez!

Mígnem hosszú idő után

Fölért a tetejéhez. 

– No ide is föl értem! 

Sóhajtott Jánoska, 

Egy óriás levélre 

Ugrott ezt kiáltva:

– Szerbusz világ!, hangzott, 

Biztos volt, hogy vége.

De lássatok csodát, 

A bátorság megérte! 

Itt is ugyanolyan világ volt, 

Mint lentebb, 

Csak talán a színe 

Valamivel teltebb.

El is érkezett ő

Egy palotához mindjárt.

Ilyen messze bíz ' ő

Életében nem járt!

– Hová mész Jánoska?

Csilingelt egy lágy hang. 

Épp így csilingelhet 

A tündérföldi harang... 

Ám amikor föl néz

Ki állt az ablakban? 

Jó királyunk lánya,

Talpig színaranyban. 

Elbújtatta gyorsan

A régen várt vendéget:

– Ha az uram meglát,

Menten fel fal téged! 

Meg is jött a sárkány, 

Nagyra nyílt az orra, 

Mintha a házában 

Idegen szag volna!! 

Hej de meg találta, 

Szegény Jánoskánkat:
S finom falat helyett,

Befogta szolgának. 

Dolgául meghagyta, 

Hogy lovait etesse, 

Ám de azt a gebét 

Tovább éheztesse

!Ha árpát kér búzát,

Ha búzát kér vizet,

Adjon neki, s nem

Azt amit éppen szeret!

Úgy is tett Jánoska 

Legalább míg látta, 

Úgyis túljár eszén, 

Mikor nem is várja! 

Közben a királylány

Azon volt mi legyen, 

Hogy sárkány urának 

Kedvére, hogy tegyen? 

Hízelgett, csókolta,

Mintha úgy szeretné, 

Borral is itatta, 

S közben kérdezgeté:

- Mond meg drága uram,

Az erőd hol van rejtve? 

Kedves asszonykádnak 

tegyél a kedvére... 

Addig csak kérlelte, 

Addig noszogtatta,
Míg nem csak a sárkány 

Végül elárulta:

Lenn a patak mellett

Él egy barna medve, 

Abban is egy nyúl,

Kiben el van rejtve, 

Egy apró skatulya 

Tele nyolc darázzsal

Aki ezt széttöri 

Elbán a sárkánnyal!

Másnap hát a sárkány 

Elindult vadászni, 

Jánoska, mint mindig,

A sárkányt szolgálni. 

Kinn az istállóban, 

A lovakat itatta, 

Amikor a gebe 

Nevén szólította:

- Hallod-e Jánoska!

Hozz nékem parazsat! 

Meglásd, nem bánod meg, 

Nekem az jó falat! 

Aztán pedig vedd föl 

Azt az aranyruhát, 

Ami ott díszeleg

S gombja ezer karát! 

Úgy is tett Jánoska, 

Hozta a parazsat,

Aranyló paripa lett 

Is egy pillanat! 

Felvette a ruhát

Föl szállott a lóra, 

Kettejük szépsége 

Az eget beragyogta! 

Futott a királylány, 

S elmondta a titkát,

Hogyan is győzheti le

A gonosz sárkányt. 

Indultak lám rögtön,

Le a patak partra, 

Hol a barna medve 

A málnást kajtatta.

Jánoska sem volt rest, 

Felemelte kardját, 

Mire a medve feje 

Csak ketté vált! 

Kiugrott a nyúl is, 

Nosza uccu neki! 

De Jánoska kardja,

Máris ketté szeli! 

Kiesett a nyúlból

Nyomban a skatulya, 

Benne a nyolc darázs 

Ugrált ide- oda!

De Jánoska látod 

Most sem hagyta magát,
Felkapott két követ 

S csapott is akkorát, 

Hogy holtan omlott szét

A doboz tartalma; 

S távolban a sárkány

Ereje, hatalma! 

Száguldott is János 

Paripája hátán, 

Boldogan ölelte

Mindjárt a királylány!

Hát még mikor látta 

Lányát jó királyunk! 

Lett ott öröm, lagzi, 

S minden mire vágytunk!

Az égig érő fa
Havas kaland
Holló károg öreg fán

Kapcsolódó hozzászólások