Titi Hajnalka írásai
Ami mosolyt csal az arcodra, az a te utad.

A kislány balladája

Kép: wallhere.com

Titi Hajnalka: A kislány balladája 

 Százszorszép borította mező közepén

bánatosan ült a kislány.

Szemeit hatalmas könnyekkel takarta

a fehér homály…


Kezére lepke szállt,

s csöndesen oly titkot suttogott:

amott a virágok illatán túl,

élnek még gyermekek boldogok!


A kislány szívében felpezsdült valami,

eddig nem ismert érzelem.

Talán a világban valahol,

van még hol szeretet terem!


Ha már szülei nem szeretik,

nem féltik, s bánatosak a napjai…

Lelkében apró rügyecske ként

próbált vigaszt adni valami.


Egy jóságos angyal, vagy Isten maga?

Élt csodákkal tele szép költemény?

A százszorszép mezőn át napfénnyel

jött el a gyógyító Remény…


S sietve rohant egyik a másik után:

virágos tavasz, nyár, ősz és tél.

Régmúlt dolgokon nem sírt többé már,

bár szeme most is könnyhomályban él…


Könnye gyöngyházfényében lásd

boldogság színe ragyogott:

hiszen biztonság meleg karjaiban,

édes gyermeke gagyogott…

Az én Apám
Bohókás Hó Balázs

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to http://www.titihajnalka.eu/