Titi Hajnalka: A csodák éjszakája 

 Egyszer volt, hol nem volt, Erdély nyugati részén, az Érmelléki hegyek tövében, volt egyszer egy falu, sok kedves szegény ember otthona, nevezetesen Nagykágya. Hej bizony akkoriban ritkaság volt a jómód, az egyszeri ember és gyerek nem is ismerte csak a fekete kenyeret, ámde azt olyan ízletesen tudták falatozgatni, mintha valamiféle mennyei mannát eszegettek volna. Nem is volt minden háznál még rádió sem, nemhogy televízió! A gyerekek mégis boldogan futkároztak, játszadoztak egész álló nap a mezőn, vagy épp a gyümölcsösben, hiszen jól tudták egy igazi kis mesevilág részesei lehetnek: tündérek, manók az ők mindennapos játszótársaik csak a képzeletüket kellett kissé megmozgatniuk! De nem szomorkodtak ott a felnőttek sem, élték szépen becsületesen a mindennapjaikat, és hálát adtak a betevőért, ami megadatott épp az napra a családjuknak!

Azon a télen hamar leesett a hó. Olyan hideg volt, hogy még az alvó fák is vacogtak a vastag hótakaró alatt. Csak a hótündérek ropták boldogan a táncukat, a falú dimbes-dombos utcáin át, s gyűjtögették össze a gyerekek kívánságait, tele szeretettel szertartásaikhoz.

Hajnalka is izgatottan készülődött. Anyukájának segített a karácsonyfa díszítésben. Igaz nem sok díszük volt, de ezüst és aranypapírból, valamint dióból minden évben készítettek újat és így mindig egyre több dísz kerülhetett a fára, ahogy az évek teltek. A lerből pedig már messzire illatozott a finom hamis-mézes tészta, amit végül a házi készítésű szaloncukor után, felaggatnak a fára. Milyen csodálatos a szent este!- gondolta a kicsi lány, amint hallgatta édesanyja meséjét a kis Jézusról, akinek a születését ünnepelték ezen az estén. Odafutott anyukájához, és átölelte:

- Szeretlek Anya!- mondta.

- Én is szeretlek kicsim.- jött a válasz.

A szemét behunyta, magába szívta édesanyja illatát, és gyermeki megelégedettségében arra gondolt, nem is vágyik egyébre!

Nagykágyán szent este, mindenki templomba ment. A templom előtti fenyőn, már messzire világított az egyszerű hétköznapi égővel megoldott díszítés, a gyerekek izgatottan gyülekeztek, hiszen valamennyien egy-egy verssel járultak hozzá az ünnepséghez, ahol végül mindannyian egy kis szerény ajándékcsomagot kaptak, a legtöbben az egyetlent egész évben. A hótündérek a templom ablakából nézték ámulattal végig a gyerekek műsorát, anélkül hogy bárki is észrevette volna őket.

Templom után pedig mindenki haza ment.

A hó csoda szép nagy szemekben hullott, betlehemesek járták a falucska utcáit. Hajnalka már nagyon izgatott volt, hiszen végre belenézhet abba a csodás kis házikóba, amit a betlehemesek magukkal hoznak, s amiben megjelenhet szemei előtt, apró fabábuk közreműködésével, mindaz amit anyukája mesélt a kis Jézusról.

Kopogtattak. A kislány megrettent. Anyukája meleg ölelésébe menekült, ahol mindjárt biztonságban is érezte magát. Nagymamája nyitott ajtót. Nyomban két juhászgúnyába bújt kucsmás ember lépett be az ajtón, kezükben a várva várt kis házikó, amit le is tettek az asztalra.

„Mennyből az angyal

Eljött hozzátok! Pásztorok! Pásztorok!"- énekelték.

Az énekük után így szóltak a harmadiknak, aki ezidáig végig kinn maradt a ház előtt:

- Gyere be öreg, gyere be!

- Nem megyek, mer fílek!- hangzott a válasz.

- Mitűl fílsz?

- A gazdátúl! Még mingyár felakaszt, egy száll füstölt kóbásszal!

- Attúl, ugyan hiába fílsz! Szegíny ez, mint a templom egere! Gyere no!

- Nem megyek! Mer még meghajít, ez egy aranytallérral!

- Nem fog ez, no, ha mondom! Likas zsebbe, nem pihenszik az arany! Gyere no!

- Jól van, na bémegyek!

Amikor végre mindhárman benn voltak, előadták a három juhász történetét. Hajnalka, odament a házikóhoz, bele kukucskált, s láss csodát ott helyben megelevenedett előtte az egész kis történet. De nem ám úgy mereven, ahogy fabábukhoz illik! Azonmód mozgott ott, minden egyes szereplő! Mária meleg szeretettel ringatta kisfiát. József féltőn karolta át felesége vállát. A három királyok pedig ajándékot nyújtottak át a kis Jézusnak, alázatosan meghajolva előtte, ahogy egy királyt üdvözölni illik. De hiszen, hogyisne mozogtak volna! Hiszen egy pajkos hótündér belopózott, és mivel ismerte Hajnalka szíve vágyát, egy kis varázslattal életet lehelt az addig élettelen figurákba.

Anyukája finom meleg borral kínálta meg a betlehemeseket, s egy kis tepertős pogácsával, hiszen ennél több nemigen akadt akkoriban a házak tájékán. A betlehemesek sem válogattak, jól esett bizony az is nekik: Ha nincs kóbász, jó ami van!- mondogatták, majd tovább mentek.

Amikor ismét egyedül maradtak, Hajnalka így szólt:

- Anyukám te is láttad? Minden igazi volt a házikóban! Mária és József, no meg a kis Jézus!

Anyukája elmosolyodott, majd azt válaszolta:

- Hát persze, hogy igazi volt! Hiszen ez a csodák éjszakája!- majd egy apró puszit lehelt, a kislány homlokára.

Hajnalka anyukája meleg ölelésébe bújt ismét, és úgy érezte soha nem volt ennél boldogabb... Biztos volt benne, hogy ez valóban a csodák éjszakája.

A csodák éjszakája
Mária és a kis Jézus