A csenden túl

Titi Hajnalka: A csenden túl

 

 Valamikor hagytam, hogy minden fájjon,

S már egészen jól éreztem így magam.

Azt hittem, a könnyes hajnalokban,

Úgy kell lennie, ahogy fájva van…

Hóhulláskor új remények jöttek:

Viharos tavasz, lombhullásos ősz.

Lelkem mesés csodáira vágyva,

Röpke nyári fényben elidőz…


Aztán, ahogy az évek egyre teltek,

Kezdett alább hagyni a szenvedés.

Könnyeimet felszárította a csend,

S megértettem az élet így mesés.

Nem szenvedni jöttünk a világra,

Ha mi nem hiszünk, hogy hihetne más?